Hiii. Itt az
első fejezet,az előző bejegyzésben pedig azt a részt láthattátok,ami a könyvek
elején szokott lenni. :D Mármint ilyen idézet,meg ilyesmik,de nem tudom mi a
neve,így nem adtam neki címet.
Egyébként
most nagyon izgulok,mert nem tudom tetszeni fog-e nektek… Nem csak a
fejezet,hanem úgy az egész sztori. Remélem felkelti az érdeklődéseteket. Elég sok káromkodás van benne,de ez hozzá
tartozik az új lányhoz. Aki pedig teljesen más mint Alice,de remélem őt is
megkedvelitek. :)
A dal,az
előző bejegyzésben Taylor Swift dala,de aki esetleg nem kedveli/utálja őt,az
nyugodjon meg,nem róla fog szólni. Egyszerűen csak nagyon szeretem ezt a számot
és a történethez illik. :) Illetve részben ez inspirálta.
Be is
fejeztem a szövegelést...
xxx
-
Bocsánat,elnézést! – mondom,miközben próbálok átjutni az embertömegen. Magam
után húzva két óriási bőröndömet,hátamon a hátizsákommal elég nehéz az emberek
között szlalomozni. Fölpillantok a hatalmas kijelzőre,hogy megnézzem mennyi az
idő. 14:40-et mutat. Remek,még van húsz percem. A büféhez manőverezek,és egy
kis sorban állás után kérek magamnak egy kávét. A pultos papírpohárban adja ki
nekem,egy zacskós cukorral.
- Esetleg
kaphatnék még egy cukrot? – kérdezem gyorsan,mert az emberek már tolakodni
kezdenek mögöttem. Fölvont szemöldökkel teljesíti kérésem,majd a következő
vásárlóhoz fordulva hagy magamra. A kávém a pulton van még,ugyanis nem
tudom,hogy férne a kezembe a két bőröndtől. Körbenézek,és nem messze meglátok
egy asztalkát,körülötte székekkel. Úgy gondolom itt hagyhatom a bőröndömet,amíg
elmegyek oda,aztán majd visszajövök ide. Meg is indulok,de akkor valaki teljes
erőből nekem jön. A forró kávé egész tartalma mellkasomra ömlik és felsikítok
az égő érzéstől.
- Bassza
meg! – motyogom és felnézek az emberre,akinek balesetemet köszönhetem.
Barna
hajú,borostás férfi áll előttem, tanácstalan arccal ide oda nézeget.
-
Basszus,sajnálom.
- Én is –
morgom inkább magamnak,és bézs színű felsőmet nézegetem.
- Viszont
mennem kell . . Lekésem a gépem. Vegyél egy újat magadnak – nyúl a zsebébe és
kezembe nyom egy kis pénzt,aztán már el is tűnik a szemem elől.
A kezembe
tartott pénzre nézek,amiből kétségeim vannak,hogy egyáltalán egy kávét tudok-e
venni.
- Új
kávét,vagy új pólót,köcsög? – ordítok utána,mire páran felém fordulnak,de nem
foglalkozom velük.
Remek. A
repülőtér közepén állok kávés a kávés ruhámban, és mindjárt agybajt kapok ettől
a sok embertől. A kávéspoharat kidobom a tőlem nem messze álló szemetesbe és a
másik bőröndöm felé indulok,most,hogy újra felszabadult a kezem. Csakhogy a
bőrönd már nincs ott.
- Nem hiszem
el! Ilyen nincs! A kurva életbe! – ordítok és bakancsommal a megmaradt
bőröndömet kezdem rugdosni. – Bassza meg! Hogy az a . . . – folytatnám a
káromkodást,de torok köszörülést hallok, és valaki a hátamat bökdösi. – Mi van?
– fordulok idegesen felé.
Egy
kövér,egyenruhás nő áll előttem. Végigmérem,a derekán lévő övön gumibot és
pisztoly látható. Meg még ki tudja mi. Feltehetőleg
biztonsági őr.
- Valami problémája
van? – kérdezi felvont szemöldökkel.
- Nekem?
Dehogy van. Magának? – túrok bele a hajamba és érdeklődve pislogok.
- Maga a
problémám.
- Pontosan
miért is? – teszem csípőre kezeim.
- Illetlen
viselkedésével zavarja a nyugalmat.
- Illetlen
viselkedés? De hát én csak káromkodtam egy kicsit! Nehogy azt mondja nekem,hogy
ön nem szokott. Ön,aki úgy néz ki mint egy . .
– majdnem kimondom,de idejében elhallgatok.
- Mintegy?
Mit akart mondani? – néz rám fenyegetően,mire ijedten nézek körbe. Basszus. Én
és a nagy szájam.
- Én nem úgy
gondoltam . .
- Ó,tudom
én,hogy is gondolta! Na gyerünk kifelé!
- Tessék?
- Ha tíz
másodpercen belül nem lesz a repülőtér épületén kívül, a sokkolót fogom
használni. – tapogatja meg a derekát.
- Micsoda? –
sipítok fel. –Magának nincs ehhez joga! Nem csináltam semmi rosszat! – tárom
szét a karom.
- Tíz . . –
fonja össze karjait és számolni kezd. Ijedten nézek ki.
- De zuhog
az eső! – mutatok az ablak felé. Megvonja a vállát.
- Kilenc . .
Dühösen
nézek rá,de végül felkapom a cuccaim.
- Ezt még
megbánja! – sziszegem,és a kijárat felé indulok.
Kint az ég
világon semmi nincs,ami megvédhetne az eső elől,ami ezerrel zuhog. Előveszem a
telefonomat. Még öt perc. Addig pont jól elázom. Legalább a bőröndöm száraz
marad belülről,mert műanyag a külseje. Pár pillanatig nézelődök fedett hely
után,de végül a bőröndre ülök és lehajtott fejemre húzom a kapucnimat.
Kis idő
múlva egy elegáns cipő jelenik meg az orrom előtt. Ahogy följebb nézek,egy
öltönyös,kopasz férfi áll előttem.
- Ön Hayley
Tricket?
- Igen. –
pislogok nagyokat.
- A
munkaadójától jövök. Geogre Stewart vagyok. Én fogom odafuvarozni.
- Ohh,értem.
– állok fel. – Honnan tudta,hogy én vagyok?
Öltönye
belsejéből egy képet vesz ki és felém mutatja. Én vagyok rajta. Az a kép,amit
elküldtem a jelentkezésemkor.
Tátott
szájjal nézek. Mintha valami sci-fiben lennék.
Elmosolyodik.
- Na jöjjön!
– nyúl a bőröndömért és elindul a parkoló felé. Sietve megyek utána. Egy fekete
Range Rover mellett áll meg,a kocsi csipog egyet,majd beteszi a csomagtartóba a
táskámat.
- Ennyi
cucca van csak? – kérdezi,mire bólintok. Nem a vezető felőli ajtót nyitja
ki,hanem a hátsót,amit először nem értek,de aztán rájövök,hogy nekem nyitotta
ki. Beszállok,ő becsapja az ajtót és előre ül. Kitolat a helyről és jól a
gázpedálra tapos,hogy meg kell kapaszkodjak.
- Jól telt
az utazása?
- Mondjuk .
. És kérem,nyugodtan tegezzen!
A
visszapillantó tükörben rám mosolyog.
- De akkor
te is engem!
- Rendben
George. – vigyorgok vissza rá.
Egy ideig
csendben utazunk.
- Na és
pontosan miért is jelentkeztél erre a munkára?
- Kell a
pénz.
- Értem. És
van már valami tapasztalatod?
- Egy évet
dolgoztam Angliába fodrászként. Egy másik évet meg Skóciában. Meg voltak velem
elégedve.
- És akkor
miért hagytad ott?
Félredöntött
fejjel gondolkodom a válaszon.
- Azt hiszem
kevés volt. Nekem több kell ennél.
- Értem. –
bólint. - Hát,ez mindenképp több lesz. És izgalmasabb.
- Gondolod?
– mosolyodom el.
- Ó,ne
aggódj,nem fogsz unatkozni. Ebben biztos vagyok. – nevet fel.
Még viccesen
megkérdezi,hogy nekem van-e ilyen kávészagom. Haha. Igen. Nekem. Bár a pólómat
az eső is eláztatta már,szóval mindegy. Az út további részét csöndben tesszük
meg.
- Na,itt is
vagyunk. – állítja le a motort George. Mivel az út alatt elbóbiskoltam,csodálkozva
nyitom ki a szemem. Egy hatalmas aréna hátsó bejáratánál vagyunk. Kiszállunk a
kocsiból, és George a bőröndömmel együtt megindul,én meg követem. Egy nagy
ajtón lépünk be,aztán egy hosszú folyosón megyünk végig,ahonnan kék ajtók
nyílnak. Aztán meglátok egy szürkés hajat és felsikoltok.
- Lou!
Odafordul
felém és felcsillanó szemmel rohan hozzám. Egymás karjába ugrunk,erősen ölelem
őt.
- Úgy
hiányoztál Hayley!
- Te is Lou!
– adok puszit arcára.
- Remek lesz
ez az egész! A két unokatesó együtt dolgozik! – vigyorog. – Hogy telt az utad?
- Egész jól.
– nevetek,mert igazából az egész szar volt,onnantól kezdve,hogy fölszálltam a
repülőre,odáig,hogy kidobott a biztonsági.
- Szuper.
Gyere,körbevezetlek és elmondok mindent!
- Oké,csak
George. . –fordulok meg George-ot keresve,de ő már nincs ott,ahogy a bőröndöm
sem.
- Hagyd,ő
csak így szokta. Hirtelen megjelenik,aztán eltűnik.
Kézen fog és
körbevezet. Mindent megmutat én meg csak ámulok. Hatalmas ez a hely.
Elmondja,hogy mi a program. Ma este koncert lesz,aztán majd megbeszéljük,hogyan
tovább.
- Lux? –
kérdezem.
- Az
apukájával van. Este jönnek. Amúgy neked van ilyen kávé illatod?
- Igen. Ne
is kérdezd. – rázom a fejem.
Miután Lou mindent
megmutatott kérdezősködni kezd a
„dolgokról”,mire kicsit zavarba jövök.
- Figyelj .
.az van,hogy nagyon kimerültem az utazástól és nem tudom észre vetted-e,de
tiszta kávé szagom van,mert leöntöttek kávéval. És el is áztam. Le lehet itt
valahol zuhanyozni? Nagyon jól esne.
-
Persze,kövess!
Út közben
megtaláljuk a táskám,amiből kiveszek tiszta ruhát és tusfürdőt. Egy ajtóhoz
vezet.
- A
társalgóban leszek,majd gyere ha végeztél! De utána tényleg kifaggatlak! –
fenyegetőzik mosolyogva.
Hihetetlenül
jól esik a forró víz,ahogy végigfolyik egész testemen. Hajamat is bevizezem,bár
nincs nálam sampon. Mikor kilépek a zuhanyzóból,akkor veszem észre,hogy
törülközőt elfelejtettem hozni. Basszus. Akkor megvárom amíg megszáradok.
Felsóhajtok és épp a tükör felé fordulnék,mikor ajtó nyílik.
Döbbenten
nézek az előttem álló göndör hajú fiúra,aki ugyanúgy meztelenül áll mint én.
Gyorsan magam elé kapok a kezem,hogy annyit takarjak,amennyit csak lehet.
- Wow. –
csillogó szemeivel végigmér.
-
Öhm,kimennél?
- Nem. –
mondja és égető tekintettel méreget továbbra is.
Eltátom a
számat. Körbenézek,hogy mit teríthetnék magamra,de a ruháim a szoba másik
végében vannak. Magam mögé pillantok,és hátrálni kezdek a zuhanyzó felé. Mikor
beérek magam elé húzom a zuhanyfüggönyt,hogy csak az arcom látszódjon ki.
Ő pedig még
mindig csak áll ott. Pillantásom akaratlanul csípője környékére téved,de
gyorsan másfele nézek.
– Ritkán
látok ilyen gyönyörűséget. Tudtad,hogy nagyon szexi vagy? Egész nap
elnézegetnélek.
- Ne
nézegess,te barom! Húzzál kifelé!
- Dehogy
húzok. Jó nekem itt. – vigyorog idétlenül,mire felszökik bennem a pumpa. Ez
általában - az emberek nagy szerencsétlenségére – könnyen,és sokszor megesik
velem. Mármint,hogy felszökik a pumpa. Ebben a helyzetben viszont teljesen
jogosnak éreztem felháborodásom. Itt bámul,szinte nyalogat tekintetével,és ő
még csak el sem takarja magát!
- Na ide
figyelj,te . . –mutatom fel mutató ujjam. – Te kis . . Nem tudom,hogy
hívnak,vagy ki vagy egyáltalán,de utoljára kérlek meg,hogy menj ki.
Elneveti
magát.
- Nem tudod
ki vagyok? – vonja föl szemöldökét.
Értetlenül
nézek. Jól megvizsgálom arcát,aztán leesik. Basszus,basszus. Ezt nem hiszem el.
- Szóval
rájöttél. – röhög.
- Igen. –
forgatom a szemem. – Te vagy az egyik énekes pacsirta,ugye?
- Na de
melyik? – húzogatja szemöldökét.
Nem igazán
ismerem a One Direction-t. A neveket is épphogy tudom,mert utánanéztem,amikor
kiderült,hogy nekik fogok dolgozni.
- Ha elsőre
kitalálod,talán kimegyek.
- Ööö. Liam?
– vonom föl a szemöldököm.
Szélesen
elmosolyodik,mire édes gödröcskék jelennek meg arcán,ami egy pillanatra elveszi
a figyelmemet. De csak egy pillanatra.
- Nos?
-
Eltaláltad. – bólogat,mire göndör fürtjei megrázkódnak.
Felsóhajtok
megkönnyebbülésemben.
- Akkor
kimennél?
- Ha
bocsánatot kérsz.
- Miért
kérnék bocsánatot? – nézek rá felháborodottan.
- Mert
tiszteletlenül beszéltél velem.
Azt hiszem
itt ütötte ki nálam a biztosítékot. Végleg.
- Na ide
figyelj,te Liam gyerek! Az egész napom egy nagy szar volt,semmi szükségem
rá,hogy még itt idegesíts te is! Nagyon szépen megkérlek,hogy menj ki innen!
Utoljára kérem,vagy letépem a golyóidat! – ordítom.
Látszólag
szórakoztatja a dolog,hogy kiborultam. Látom,hogy próbálja elfojtani, de a
szája szélén mosoly jelenik meg,és a
válla rázkódni kezd.
- Most meg
mit nevetsz? – nézem elképedve.
- Ezen az
egészen. A helyzeten. – mondja és szólásra nyitom a számat,de be is csukom,és
bármennyire is nem akarom,a szám széle fölfelé görbül.
- Csak nem
egy mosoly?
Fáradtan
megrázom a fejem.
- Liam. Légy
szíves menj ki,amíg átöltözöm.
Pár
pillanatig engem bámul,aztán az ajtó felé fordul,így fenekét nézhetem. A
kilincsért nyúl és lenyomja,de nem nyitja ki az ajtót.
- Mi van már
megint? – sóhajtom.
Felém fordul
és meglepettnek látszik.
- Be van
zárva.
- Mi az,hogy
be van zárva? – sipítom.
- Hogy be
van zárva. Valaki kívülről bezárta.
Pislogás
nélkül nézek rá.
- Ilyen
nincs! Ez életem legszerencsétlenebb napja! Nem hiszem el.
Liam
elgondolkodva néz és beletúr a hajába.
- Figyelj .
. talán a sors akarta így. Te. Én. Meztelenül Együtt. – vigyorog csibészesen. –
Jól megleszünk.
Arra a
pontra jutottam,amikor már nem tudok mit mondani. Még egyszer haragos
pillantást vetek rá,majd behúzom teljesen a zuhanyzó függönyét és magamban
szitkozódom.
Ő pedig csak
nevet.
