12.fejezet

Sziasztok, most egy nagyon rövid résszel jelentkezem, elnézéseteket kérem, de nem volt időm többre..:@ És szeretném elmondani, hogy most egy ideig nem leszek, mert ma elutazom, és jövőhét vasárnap jövök csak vissza, tehát nem tudom mikor jövök megint.Talán azon a héten szerdán, vagy pénteken lehetséges egy rész. Köszönöm a kommenteket, nem tudjátok milyen jól esnek! <3

~ Harry

- Basszus. – sóhajtom.

Felkuncog a csaj. Illetve prosti.

- Ez így nem fog menni, csodákra én sem vagyok képes. – bök cseppet sem izgatott állapotban lévő férfiasságom felé. Hát igen. Ez a baj. Hogy nem áll.

Csalódottan felhúzom a gatyám, és becsatolom az övem.

- Azért a . . – kezdi nagy szemekkel, de megállítom.

- A pénzt megkapod. – mondom, azzal a fiókos szekrényhez megyek és a pénztárcámból kiveszek némi pénzt.

Miután felöltözik kitessékelem az ajtón, aztán a szobára újból csend telepszik. Bosszúsan járkálok fel- alá, azt hiszem megőrülök. Az utóbbi héten minden egyes nap mást hívtam magamhoz, hogy segítsen nekem. Hivatalos prostikat, vagy csak egyszerű önkénteseket. Nem kellett nagyon keresnem, volt elég.

Volt akivel eljutottam valameddig, akár a csúcsra is, de nem jött az a fajta élvezet soha, amit eddig éreztem. Pontosabban addig, amikor Hayleyvel megejtettük a kis afférunkat. Egyszerűen minden érintésnél, mozdulatnál ő jut eszembe.

És ez megőrjít.

Azt hittem, ha végre megkapom utána már nem érzem szükségét neki.  Hát nem így lett. Pedig megfogadtam, hogy békén hagyom. Az ő, és az én érdekemben is.

Egy csomó okom van rá,  hogy miért ne. Nincs is olyan, hogy esetleg igen. Semmi jó nem sülne ki abból, ha folytatnám, minden elcsesződne és . . .

És akkor mi van? Harry Styles vagyok. Ugyan. Miért is ne?

Felpattanok az ágyról, ahova pár perce roskadtam le reménytelenül, és hirtelen jött vidámsággal rontok ki az ajtón egy másik szoba felé tartva. A kódot tudom, így egyszerűen sétálok be a nappaliba.

- Hello skacok. – mondom, miközben átvágok a szobán a konyhát keresve. Apró sikoltást és hangos káromkodást hallok, mire elégedetten elmosolyodom. Liam és Sophia épp a kanapén falták egymást mikor berontottam. Mindig tökéletesen időzítek.

Elveszek egy banánt az étkezőasztalról, miközben Liamet hallgatom.

- A kibaszott életbe Harry, nem hiszem el, hogy a kopogásra sem vagy képes. – mérgelődik. -  És nem akarom, hogy így lásd Sophiát!

Említettem már, hogy az „így” az meztelen? Merthogy mindketten azok voltak, mikor beléptem ide. Azóta betakaróztam valami lepellel.

- Jaj, nyugi van , gyerekek. Semmi olyat nem tudtok mutatni, amit ne láttam volna még. Még te sem Liam. – kacsintok rá.

A szemét forgatja.

- Lennél oly szívélyes, hogy megfordulsz, amíg felöltözünk.

- De csak mert nagyon szívélyes kedvemben vagyok. – mondom unottan és megfordulok. – Tíz másodpercetek van. – mondom, azzal hangosan számolni kezdek.

- Ne már, Harry! – hallom magam az öltözködés hangját.

- Kilenc . . .  – és megfordulok.

- Ez még csak kilenc volt! – sipít Sophia, akinek az inge félig kigombolt állapotban lóg rajta.

- Tudom. De gondoltam megleplek titeket. Meglepetéééés! – tárom ki a karjaim vigyorogva.

- Nagyon vicces kedvedben vagy. – dörmög Liam miközben leülnek a barátnőjével. Helyet foglalok velük szemben.

- Nem vicces kedvemben vagyok. Én vicces vagyok. – mutatok rá a lényegre.

- Te bunkó vagy, Harry. – közli velem.

Hátradőlök és felsóhajtok.

- Lehet, hogy igazad van, sajnálom. Ha kielégíthetetlenül kanos vagyok bunkó is vagyok.

Érdeklődve néznek rám, Sophia pedig kicsit elpirul.

- Szeretnél mondani valamit Harry? – billenti oldalra a fejét Liam.

- Nos . . . Eredetileg azért jöttem ide, hogy megkérdezzem a véleményedet egy lánnyal kapcsolatban, hogy miként keríthetném be. De aztán eszembe jutott, hogy Harry Styles vagyok, és – bár a rendkívüli Liam Payne tuti tanácsokat osztogat – rájöttem, hogy a rendkívüli Harry Stylesnak nem kell senki véleménye, pontosan tudja mit csinál. – fejtem ki neki álláspontomat.

- Aha. – néz felvont szemöldökkel.

- Aztán az is eszembe jutott, hogy megosztom veled aprócska kis titkomat, miszerint azt akarom, hogy Hayley Tricket akkor szopjon le, és akkor, amikor csak én akarom, de rá kellett jönnöm, hogy ezt valószínűleg nem helyeselnéd.

Sophia tátott szájjal mered rám, így elég nehéz nem elnevetni a dolgot, de komoly arccal folytatom.

- Így hát, mérlegelve minden lehetséges sztereotípiát, inkább egyszerűen csak közlöm veletek: undorítóan nyálasak vagytok! –üvöltök rájuk.

Pislogva néznek rám. Sophia azt hiszem a sírás határán áll, annyira lesokkoltam. De nem kell félni, lefogadok, Liam rögtön letörli sós könnyeit, vagy együttérzése jelét mutatva ő is zokogni kezd.

Jó, nem történik semmi ilyesmi,de Payno valóban közelebb húzza magához leli társacskáját.

- Nem úgy volt, hogy végeztél vele? – kérdezi végül.

- De. Csak nem számoltam azzal, hogy annyira jól esik majd, amit csinál, hogy csak arra tudok gondolni.  – válaszolom sóhajtva.

Mindketten fura arccal néznek rám.

- Na mi van? Elvitte a cica a nyelveteket? Ja, nem megvan. Épp áthelyeztétek a másik szájába a sajátotokat, így még új a helyzet. Semmi probléma, akkor beszélek én. És elég volt belőlem, lássuk mi van veletek! Eddig milyen pózokat próbáltatok ki? – kérdezem ujjaimat összefonva, diplomatikusan.

- Harry . . –figyelmeztet Payno, míg Soph csak pironkodik.

- 69 megyeget? – röhögök.

Unott arccal néznek rám, mire felsóhajtok és lassan feltápászkodom.

- Rendben. Akkor ne osszátok meg velem szexuális életetek apró kis részleteit. De egyet jegyezzetek meg: akkor én sem fogom. – mutatok rájuk, majd megindulok az ajtó felé és becsapva magam után az ajtót a folyosóra lépek. A szobám felé tartok, mikor beleütközök egy sötét hajú gyönyörbe. Ezt szó szerint kell érteni. Maga a gyönyör.

Viszont ahelyett, hogy bármit is szólna, egyszerűen csak megpróbál kikerülni. Erre gyorsan elé állok és bármennyire is próbál tovább menni, mindig elállom az útját.

- Argh. – ad ki egy nagyon bájos hangot fogai között. – Arrébb mennél? – emeli rám gyönyörű kék tekintetét.

Elmosolyodom és közel hajolok hozzá, olyan közel, hogy az orrunk összeér, és érzem lélegzetvételeit.

- Nem. – válaszolok szándékosan egyetlen egy szóval, mert tudom, észrevettem, hogy ez kiborítja.

Összehúzza szemöldökét, így homlokán apró kis ráncok jelennek meg, amik mosolygásra késztetnek, és a legbosszantóbb, hogy fogalmam sincs miért.

- Állj arrébb. – követeli.

- Nem. – vigyorgok.

Megint megpróbál kikerülni, de megint elé állok.

- Ah! – bosszankodik, kezeit mellkasomhoz nyomja, testével támadó pozíciót vesz fel és elkezd tolni. Illetve szándéka szerint tolt volna arrébb, de mivel ő elég kicsi, főleg hozzám képest, én teljes mértékig egyhelyben maradok és csak vihogok rajta.

- Menj már! – nyöszörög, lábaival egyhelyben jár a földön, de semmi esélye.

Ekkor tenyeremet kezeire helyezem, amitől meglepődik és abbahagyja a molesztálásomat. Felvonja szemöldökét.

Vigyorgok, miközben egyik végtagját lefejtem magamról, és , mikor számhoz emelem gyengéd csókot adok készfejére. Pislogva mered rám pár másodpercig. Aztán pofon vág. Hogy csak úgy csattan.

- Engem te ne csókolgass, ne tapperolj , ne molesztálj! Hívom a rendőrséget! – ordít és elviharzik mellettem.

Egy pillanatig lesokkolva állok égő arcomat fogva. Ő az első nő, aki pofon vágott. Elmosolyodom, és utána sietek.

A liftben találom meg, mikor épp csukódna az ajtó, de idejében megfogom és beugrom mellé.

- Üdv újra itt. – vigyorgok rá. – Hova, hova? – kérdezem a gombokra mutatva.

Nem válaszol, csak szemét forgatva nyomja meg a földszintet jelzőt.

Az ajtó becsukódik és egy kis csend után szólalok csak meg.

- Szóval simán megengeded, hogy nemes férfiasságommal beléd férkőzzek, de egy puszi a kézfejre, amolyan úriember módjára már túlzás? – fordulok felé.

- Igen. Az. – mondja rezzenéstelen tekintettel.

Az ajtó kinyílik, kimegy, én pedig sietek utána.

- Hova?

- Büfé. – veti oda nekem.

Ilyenkor a hotelban szinte senki sincs ébren, csak páran érkeznek, vagy távoznak ilyen késő éjszaka.

- Szobaszerviz? – mutatok rá a dologra, hogy nem kell lejönnie ide, felviszik neki a kaját, vagy amit akar.

- Büfé. – ismétli unottan.

El is érkezünk az említett helyhez. Előhalászik a zsebéből egy kis aprót és a pultra teszi.

- Egy banánt kérek. –mondja a pult mögött álló nőnek.

- Kettőt. – teszem hozzá.

Rám pillant aztán elveszi a gyümiket és leül a büfé egyik asztalához. Vele szemben foglalok helyet és mikor kezemet nyújtom hozzám vágja a banánt jó erősen.

- Wow. Nem gondoltam volna, hogy ilyen erőset tudsz dobni.

- Sok mindent nem gondolnál még rólam. – mosolyog erőltetetten.

- Erről jut eszembe. – mondom, bár egyáltalán nem erről jutott eszembe. Mindegy. – Jól vettem észre, hogy az utóbbi napokban kerültél? – billentem oldalra a fejem, a banán szárát pedig körkörösen hajlítgatni kezdem. Mindig ezt csinálom mielőtt megeszem.

Nagy szemekkel néz rám, karjait keresztbe fonja maga előtt, így mellei kicsit felnyomódnak, amit elégedetten konstatálok.

- Téged? Már miért tennék ilyet? – nevet fel.

 - Nem tudom. Esetleg a legutóbbi kis afférunk miatt . . – vonom meg a vállam, letépem a banán szárát, ezzel kibontva azt, és beleharapok.

- Nehogy azt hidd, hogy bármilyen módon is hatással volt rám.

- Nem hiszem. Tudom. – mondom teli szájjal, mire fintorogni kezd.

Aztán a következő pillanatban . . ő is tekergetni kezdi a banán szárát, pont úgy ahogy én szoktam. Tudom, hogy nem figyelte mikor én csináltam, tehát ez automatikus cselekedet volt tőle. Úgy eszik banánt, mint én! Ebből is látszik, mennyire működik közöttünk a kémia, és mennyire szomorú lenne, ha nem tudnánk ezt kamatoztatni. Együtt. Meztelenül, persze.

Mivel nem válaszol folytatom:

- Említettem már, hogy imádom a banánt?

A kezében lévő darabra mutat miközben motyogja:

- Én is.

- Nah, látod mennyi közös van bennünk! – bólogatok boldogan.

Hayley a szemét forgatja, letépi a banán héját, és a szájába kapja, miközben rám mered igéző kék szemeivel.

Én pedig akkor döntöttem el, kerül amibe kerül, meg fogom szerezni őt. Újra megkapom. Aztán újra, újra és újra.

Nem menekülhet előlem.

11.fejezet

Elnézést, amiért csak most hozom. . . Remélem azért még van itt valaki. :) Nem túl eseménydús, és elég rövid, de most ennyi tellett tőlem. :P

Miután kiugrok a hotel előtt, egy kisebb szívroham ér. Sikongató lányok álldogálnak, üldögélnek, vagy épp sátrat vernek. Hát ezek sem normálisak.

De, hogy én sem az is biztos. Mégis mit képzeltem? Basszus.

Gyorsítok lépteimen miközben próbálok a tömegben a bejárat felé menni. Ide- oda lökdös mindenki, amitől nagyon ideges leszek.

Nagyon szívesen megmondanám nekik, hogy néhány perccel ezelőtt még pontosan AZZAL a Harry Stylessal voltam egy légtérben, sőt pontosan ő volt az akivel intim pillanatokba keveredtem, úgyhogy mindenki takarodjon a picsába. Valószínűleg bekussolnának. Engem meg letartóztatnának.

Végre bejutok a szálloda előterébe és a recepcióshoz sietek. Elkérem a szobám kulcsát, majd a lehető legkisebb feltűnést keltve felosonok a szobámba. Lassan világosodni fog, de még sötét van, így szerencsétlenül botorkálok befelé, míg meg nem találom a villanykapcsolót.

- ÁÁÁ! – sikítok fel rémületemben, és eldobom a hozzám legközelebb eső tárgyat. Niall van a szobában, a fotelben ül felém fordulva és eszik valamit. A csomag zsebkendő,amit felé dobtam nem ér el hozzá.

- Megijesztettelek? – kérdezi ártatlan fejjel.

- Bejövök, és azt veszem észre, hogy valaki itt ül, és rám várt a korom sötétben. Áh, nem Niall. Nem ijedtem meg. – sóhajtok és elindulok a kanapé felé, majd lehuppanok rá.

- Bocsi. – vonja meg a vállát, és beleharap a . . hamburgerébe?

- Te most komolyan hamburgert eszel? Hajnali négy óra! – szólok döbbenten.

Újra vállat von.

- Ha egyszer éhes vagyok.

Pár pillanatig érdeklődve figyelem, ahogy óriási adagot harap le, és tömörít a szájába. Ajkai szélén ketchup folt jelenik meg, amitől mosolyognom kell. Nyelvével kinyúl és letörli azt, majd tovább folytatja a zabát.

- Na és, mi szél hozott erre?

Gondoltam itt az ideje, és talán nem pofátlanság megkérdezni, miért is várakozott itt a korom sötétben éjnek idején. Már nem mintha nem lennék tökre izgatott, hogy Niall Horan a szobámban van, és úúú, és ááá, de nem. Nem vagyok izgatott.  Sőt, azt kívánom bárcsak elmenne mivel aludni szeretnék egy kicsit. Hulla vagyok.

- Hát, én kaptam a feladatot, hogy kiszedjem belőled az információkat. – nyeli le az utolsó falatot, megtörli a kezét, majd keresztbe fonja őket.

- Információkat? – vonom fel szemöldököm.

Előredől és összehúzza a szemöldökét.

- Mit csináltatok Harryvel?

- Tessék? – csodálkozom.

- Rosszalkodtatok?

- Mi van? Már megbocsáss Niall, de semmi közöd ahhoz, hogy mit csináltam és kivel! Nem érdekel mekkora sztár vagy, ez nem rád tartozik! – fonom keresztbe karjaim. – Különben is, miért kérdezed? Egyáltalán kit érdekel?

- Hát, mondjuk körülbelül azt a száz embert, akik ma titeket kerestek. – dől vissza a fotelban és egyik lábát a térdére teszi.

- Tessék? – kérdezem döbbenten.

- Interjúnk lett volna tegnap délután. Nem is egy. De el kellett halasztani, mert Harold nem vette fel a telefont. Mert veled volt.

Wow. Na, ezt sem gondoltam volna.

- És most bajban van?

- Eléggé. Viszont térjünk a tárgyra. Meddig mentetek?

- Niall!

Oké, én nem vagyok egy prűd ember, simán tudok ilyenekről beszélni, de erről most valahogy nem akartam.

- Esküszöm, nem mondom el senkinek. –teszi szívére kezét és kiskutya szemekkel nézett rám. Hát, mit ne mondjak, egy pillanatra elállt a lélegzetem aranyos pofijától.

- Nem is ismerjük egymást. – ellenkezem.

- Harryt sem ismered, mégis lefeküdtél vele. – von vállat megint.

- Hogy micsoda? – tátom el a számat. – Nem! Nem. – rázom a fejem.

- Ebből látszik, hogy igen. Meg abból, hogy mennyire látszott Harryn a dolog, mióta idejöttél. Teljesen rád startolt! – bólogat bölcsen.

- Igen? – kérdezem bizonytalanul. Hát, azért ez eléggé hízelgő.

- Aham. – mondja, feláll és az étkező részhez siet. Egy óriási tállal ér vissza, amin hamburgerek vannak. Felém nyújtja. Egy pillanatra elgondolkodom,végül vállat rándítok és elveszek egyet. Ő is így tesz és visszaül a helyére.  – Szóval mihez kezdesz most?

- Ezt hogy érted? – ráncolom a homlokom.

- Mit akarsz Harrytől?

Felnevetek gúnyosan.

- Semmit. Az ég világon semmit. Attól még mert egyszer megdugott és . .

- Hah! – mutat rám Niall, azt jelezve, hogy lebuktam. A szemeimet forgatom.

- Szóval ez nem jelent semmit. Nem voltam magamnál, valami bekattant itt. – mutatok a fejemre. – Pillanatnyi elgyengülés. – bólogatok és a hamburgerembe harapok.

- Aha. – Niall nem túl meggyőzően néz rám, de csendben marad. Így eszegetjük, egymással szemben a hambijainkat, aztán felállok.

- Ha megbocsájtasz. – pukedlizem egyet Niallnek. – Elmegyek fürödni.

Azt már nem mondtam, hogy mire visszajövök, ne legyen itt, de gondoltam ez alap.

Az óriási fürdőszobában teli töltöm a kádat forró vízzel, és belesüllyedek. Hátradöntöm a fejemet, és becsukom szemeimet.

Érdekes volt ez a mai nap. Több, mint érdekes. Basszus! Mit csináltam már megint?

Idióta.

Nem lett volna szabad. Csak hát . . . Annyira vágytam rá. Olyan jó volt. A legrosszabb, hogy úgy élveztem. Nagyon is.

Aztán mikor vége lett, gyorsan felkaptam a ruhám és a lehető legtávolabb ültem tőle. Rögtön elszégyelltem magam, nem bírtam ránézni. Biztos egy felcsinált lotyónak gondol. Szuper.

De hát azért ő se semmi! Csakígy, megdugni egy terhes nőt! Ő is gondolkodhatott volna.

De nem gondolkodott sem ő, sem én. Én kiszálltam a főbejáratnál, őt meg továbbfuvarozták a hátsó ajtóhoz.

Ennyi.

Mi a franc ütött belém? Megígértem magamnak, hogy többet ilyet nem. De elcsábított az a gazember!

Harry. . . Lefogadom, hogy ennyit akart csak. Megdugni és tovább élni gyönyörteljes kis életét. Hát csak rajta! Engem nem érdekel.

Kábé még fél óráig áztatom magam a kádban, aztán magamra tekerek egy törülközőt és a nappaliba megyek.

- Te még mindig itt vagy? – kérdezem meglepetten. Niall álmosan még mindig ott ül és álmosan mered ki a fejéből.

- Ja, de mindjárt megyek. Csak még . . – nagy nehezen feltápászkodik, és elém áll.

- Igen? – kérdezem, mert nyilván mondani akar valamit, de helyette csak némán áll.

- Szóval nem akarsz semmit Harrytől. – néz mélyen a szemeimbe.

- Nem. – mondom határozottan.

- A témát lezártad vele.

- Teljesen. – bólintok.

- És tisztában vagy vele, hogy Harrynek nem szabad, de még ha szabadna is, akkor sem folytatná veled, mert . . Mert ő Harry.

Egy pillanatra tiltakoznék ezzel a „ mit szabad, mit nem” dologgal, de végül inkább hagyom és bólintok.

- Tisztában vagyok vele, hogy nem szabad neki, nem is tenné, és, hogy részemről is ugyanígy van ez. Nem érdekel Harry.

Egy pillanat erejéig fürkészve pásztázza arcomat, mintha nem mondanék igazat, de arckifejezése átvált derűsre és megveregeti vállamat.

- Nagyszerű. Ezt akartam hallani. Semmi Harry. – rázza az ujját felém, amit szigorúnak szán, de annyira aranyosra sikerül, hogy muszáj elnevetnem magam, és csak utána válaszolok neki.

- Semmi Harry.

~ Harry

A hátsó ajtón , a konyha felől osonok be. Korom sötét van, és hirtelen sikítást hallok. A szívem megáll egy pillanatra, aztán felkapcsolódik a lámpa, és egy duci, pirospozsgás  arcú középkorú nő áll előttem.

- A szívbajt hozta rám, uram. – teszi szívére kezét.

- Bocsánat, én csak . .

- Tudom, maga Harry Styles.

Bólintok.

- Esetleg tudja, hogy vannak- e emberek a hotel előterébe? Fel tudok jutni észrevétlenül?

- Természetesen uram, akinek nincs foglalt szállása itt, az mind ki lett tessékelve. – húzza ki magát büszkén, és nem bírom elrejteni a mosolyomat.

- Köszönöm . . – pillantok a névjegykártyájára a mellkasán. – Martha. Lekötelezett. A viszont látásra. – nyúlok kezéért és megcsókolom.

- Óh. – pirul el, mire felnevetek és elhagyom a helyiséget.

Az épület valóban csendes, hiszen hajnal van. Nagy korai hajnal. A lakosztályomba sietek, és már alig várom, hogy végre aludhassak egy kicsit. Szép tervemet viszont megzavarja a szobámban bóbiskoló Liam.

- Mi az haver? – sóhajtom és leülök vele szemben. – Mit keresel itt?

- Inkább azt mond, meg, hogy te hol voltál az elmúlt majdnem egy egész napban. Mindenki téged keresett. Interjúink lettek volna, basszus. – rázza a fejét mérgesen.

Interjúk? Upsz.

- Bocsánat, teljesen kiment a fejemből.
Liam pár pillanatig rezzenéstelen arccal figyel, ami azért elég frusztráló. Főleg, hogy ilyen komoly képet vág.

- Hol voltatok? – kérdezi végül.

- Voltunk? – adom a hülyét.

- Hayleyvel. – emeli rám tekintetét szem forgatva.

- Miből gondolod, hogy vele voltam? – fekszem le a kanapé karfájának döntve fejemet, lábamat felhelyezve.

- Mindenki tudja. Legalábbis gondolja. Mindketten eltűntetek hirtelen, semelyi kőtök sem vette fel a telefont.

- Mondtam, hogy bocs. – tárom ki a karom.

Csöndben vagyunk egy ideig, csak az óra kattogását halljuk.

- Mit akarsz tőle? – tér végre Liam a tárgyra, amit már vártam. Nyilván azért jött ide, hogy megdorgáljon, figyelmeztessen, hogy ez így nem lesz jó, és végül megígértesse velem, hogy nem csinálok hülyeséget. Tudtam, hogy így van.

És hogy mit akarok tőle?

Jó kérdés. A limóban történtek után, nem szólt hozzám többet, csak zavartan üldögélt. Mint én. Elég zavart voltam, mivel épp akkor dugtam meg egy nőt, aki terhes és akivel nem csak azért nem kellett volna ezt csinálnom, mert  kiderülhet az egész világ előtt.

Nem kellett volna ezt csinálnom, nagyon nem.  Nem volt tisztességes. Csak hát . . Annyira felizgatott. És felidegesített. Ennek tetejében még ittam is. És hát ez lett belőle.

És, hogy mennyire élveztem . . . Ezt nem tudhatja meg. Nem csak ő, senki.

- Az ég világon semmit. – mondom végül egyszerűen.

Ez volt az igazság.

- Megdugtam. Ennyi elég volt belőle. – vonok vállat.

Liam rosszallóan néz rám.

- Nem tűnsz túl meglepettnek. – mondom szórakozottnak.

- Most mondjam azt, hogy meglepődtem azon, hogy összefeküdtél egy csajjal, akivel nagyon nem kellett volna? Bocs, de ez tipikus Harry. – rázza a fejét lemondóan.

Felnevetek.

- Igazad van. De mondd csak, most épp nála is látogatóban van valaki, hogy kifaggassa? – viccelődöm.

- Ami azt illeti igen. – bólint.

- Mi van? – ülök fel hirtelen. - Ez most komoly? Ki?

- Niall.

- Ti nem vagytok normálisak. – rázom a fejem. – Miért kellett rá uszítani Niallt? – kérdezem kétségbeesetten.

- Hogy aztán majd össze tudjuk hasonlítani a történeteteket. Bocs. – von vállat.

- Idióták. – morog és a kezeimbe temetem arcomat.

- Akkor tisztában vagy vele, hogy Hayley nem a megfelelő választás. – mondja halkan.

- Nem lenne ilyen választásom egyáltalán, de igen. Tisztában vagyok vele. – mondom gunyorosan.

- Akkor a Hayley- ügy ennyi volt, igaz? – billenti oldalra a fejét. Menjen már ki innen, aludni akarok! Mindjárt meg is mondom neki, de előtte még így válaszolok:

- Ennyi bizony. Megkaptam, amit akartam, végeztem vele. Semmi másra nincs tőle szükségem. Hayley Tricket számomra ennyi volt.