15.fejezet

Hiii. Először is szeretném elmondani Nektek, hogy tudom, így sem hoztam túlságosan rendszeresen a részeket, de a helyzet az, hogy március elején kisérettségim ( ezt így kell írni?) lesz, és finoman szólva nem vagyok jeles tanuló, tehát tennem kell valamit az ügy érdekében… Ami azt jelenti, hogy előre szólok már, lehet, hogy több kimaradás lesz, rövidebb rész meg ilyenek,  főleg a március felé közeledve, amit rettentően sajnálok, de ez van. És nem feltétlenül arról van szó, hogy időm nem lesz, de muszáj összpontosítanom(?), mert abban sem vagyok túl jó. Remélem megértitek.

Ami a részt illeti, a második fele lehet, hogy kicsit összeszedetlen, vagy „hadaró” lett, bocsi… Azért remélem tetszik.

Ui. Ja, és a rajongókat én nem feltétlenül ilyennek látom, bár biztos vannak ilyenek is, és én is rajongó vagyok, fogalmam sincs mit tennék egy ilyen szituációban, főleg mivel nem tudnám, mi is pontosan a helyzet.. Szóval azt akarom mondani, hogy ez csak egy szemszög, egy oldalról, és nem „bántás”. Értitek? :D Na jó, befogtam.

Ui.1. Még egy személyes üzenet: Ezt a fejezetet neked  „ajánlom” Tozsi, mert NEM utállak, pont az ellenkezője te kis IDIÓTA … <3

Ui.2.Mi ez a kéééééép????*-*

- Harry . . ezt azonnal hagyd abba! – tiltakozom, ahogy nyelve végigkúszik nyakamon. Kezeimmel csapdosnám őt, próbálom, de egyszerűen lefogja őket.

- Semmi baj, Hayley. – suttogja, és karomat fejem fölé szorítja a párnákhoz, majd egy kezével összefogja csuklóimat. A másik keze pedig felfedezőútra indul a tetem minden részén. Kihagyva az intimebb részeket, amitől ideges leszek. Ha már zaklat, csinálja jól! Tenyere lábamon simít végig, egyre följebb és följebb. A combomat cirógatja, és már majdnem ott van. Ott, ahol, bármennyire is nem szeretném bevallani, de kívánom őt.  Idegesen meredek rá. Elég ebből!

- Harry. Tudtad, hogy Skóciában, ha valakinek a köldökében tartod az ujjad tíz percnél tovább, az már erőszaknak számít?

Fölpillant rám szemöldökét felvonva.

- Mire akarsz kilyukadni?

- Hogy vedd le rólam a mocskos kezeid! – rikácsolom és a fejemet rázom. Azért azt, mert a többi testrészemen mind ő van.

- Nem foglak megerőszakolni. – néz rám meglepetten.

- Ó, igen? Hát ez megnyugtató. Akkor leszállnál rólam?

- Nem számít erőszaknak, ha a másik fél is akarja. – dől rám még jobban, és orrunk majdnem összeér már.

- Csakhogy én nem . . –kezdem, de akkor megérzem kezét két combom között végigsimítani, és megdermedek.

- Látod? – kérdezi, és tovább simogat ott, lassan, átkozottan lassan. Akaratlanul is egy nyögés jön ki számon. Basszus, de rég érintett így meg bárki is!

És mennyire is vágytam már rá. Összeszorítom szemeim, és zihálva veszem a levegőt.

Megpróbálok tisztán gondolkodni, de az a hülye érzés teljesen elveszi a figyelmemet. Az egész testem fölébred, és többért kiállt, amikor kissé vonaglani kezd, és odadörgölődzik Harry kezéhez, hogy csillapítsa vágyait.

Annyira jól esik! Nyöszörögve nyitom ki szemeim. A zöld szempár vészesen közel áll hozzám, az arcot hozzá nem is látom. Csak nagy zöldet, benne a kis feketével.  Érdeklődve figyel. És tetszik neki, amit lát, ebben biztos vagyok.

- Régen érintettek meg így, igaz? – mondja halkan, másik kezével elengedi csuklóimat és mellkasomhoz vezeti. Fölzihálok, mikor megérzem a fürdőruha vékonyka anyagán keresztül nagy, meleg, férfias kezét. Aztán megszorítja mellemet, mire felnyögök. Lepillantok kalandozó kezeire, és a látvány még jobban felizgat.

Még egy utolsó próbálkozásként, hogy ellenkezek kinyitom a szám, és visszanézek szemébe. És akkor bumm. Más is van a szemében, az elégedettségen, és kíváncsiságon kívül. De nem tudom mi az. És ez megőrjít. Tudni akarom. Tudnom kell. Így hát óvatosan nyitom ki számat, és szólalok meg végül.

- Csináld. – ennyit mondok, de azonnal látom, ahogy felcsillan tekintete.

- Reméltem, hogy ezt mondod. – morogja, majd lehajol hozzám és megcsókol. De hát, hogy! Azt hittem eddig ilyen csak könyvekben van. Teljesen elájulok tőle.

Kezeit hátam mögé vezeti, és lassan kihúzza a fürdőruha felsőm szalagját, közben a szemembe néz és ajkain buja mosoly bujkál.

Mellkasom fedetlen, és lenéz. Megnyalja ajkait. Szinte tátott szájjal nézem ezt a mozdulatot. Miért ennyire dögös? A francba!

Kezét egyik mellemre teszi, és két ujja közé csippenti mellbimbómat.

- Ah. – nyögöm, testem pedig ívben megemelkedik a matracról.

A másik mellemmel is ugyanezt teszi. Majd többször egymás után mindkettővel, mígnem végül szájába nem kapja az egyiket.

- Mmm . – mormogok és erősen leszorítom szemeim, ahogy elmerülök az érzésben. Finom, meleg a szája, és pontosan tudja mit kell tennie vele ahhoz, hogy megőrjítsen.

Szó szerint kikészít. Oké, hogy a terhesség alatt az ember teste érzékenyebb, meg minden, de, hogy ennyire. . . Kizárt.

Olyan érzés, mintha már órák óta a melleimet kényeztetné, és ki tudja, lehet, hogy igaz. Csakhogy lent meg már nagyon kivagyok éhezve, mivel teljesen begerjesztett. Így hát hozzá nyomon alsó tájékomat az övéhez. Elszakad testemtől épphogy egy ici picit és rám vigyorog.

- Mi az, türelmetlenek vagyunk?

- Más részek is vannak a testemen. Csak emlékeztetlek rá. – vonom fel a szemöldököm.

- Csak alapos vagyok. – nyalja meg megint szája szélét, és mellkasomra borul megint. Aztán fogai közé veszi egyik mellbimbóm, és aprót húz rajta. Felkiáltok.  – Ez az kislány, hadd halljam. – mormogja, majd másik mellemmel is ezt a csodát műveli. És őszintén? Egyáltalán nem bánom már, amiért olyan sokáig időz itt el. Mert hihetetlen érzés.

A fiúk általában mindig a lejjebbi dologgal törődtek inkább. Még ha csak nekem akartak is jót tenni, mindig lent próbálkoztak inkább. Ami persze nem baj, mindig élveztem. Csak ilyet még senki nem csinált velem. Ilyet, amit Harry.

- Lefogadok, hogy el tudnálak így élveztetni.

Nos, ebben biztos vagyok, úgyhogy inkább nem is szólok semmit, csak tovább élvezem amit művel velem.

Egy kis idő múlva elkezd lejjebb csúszni rajtam testével. Végigsimít még egyszer bikini alsómon, aztán azt is lehúzza rólam. Két lábamat megfogja, és feltolja,hogy több helye legyen, így a talpam a párnákon pihen. És végre valahára megérzem száját magamon. Nem csinál semmit, csak oda fúrja magát, szája mozdulatlan. Aztán pár másodperc múlva fölemelkedik és rám néz.

Én pedig majdnem elájulok. Telt ajkain élvezetem bizonyítéka csillog.

- Bébi, kibaszottul nedves vagy. – mondja, majd lenyalja ajkairól. Felnyögök a látványra.

És végre lecsap rám. Nyelve eszeveszettül mozogni kezd, én pedig nyöszörgök, zihálok, vonaglok, sikítok.

Úgy izzadok, mint még soha. A kocsiban hihetetlenül meleg van, a fekete autó jól beszívta a los angelesi napfényt. Remélem a kocsin kívülről nem látszik, mi is történik itt bent.

Alig kapok levegőt, mikor két ujját megérzem magamban.

- Harry. . Harry . . – rázom a fejem ide- oda, amikor nem mozgatja őket.

- Mindjárt bébi. Türelem. – mondja, és feljön hozzám, meztelen mellkasa az enyémhez tapad.

Szabad kezével egy elszabadult tincset a fülem mögé helyez.

- Harry . .kérlek . . -  nyöszörgök és hiányomban megpróbálom összeszorítani lábaim.

- Mit szeretnél, Hayley? – néz mélyen a szemeimbe, és megmozdítja bennem ujjait. De csak egy pillanatra.

Ó, ez most játszik velem.

- Harry . . –mormogom idegesen, kezeimmel a párnák közé marok.

- Szeretnéd őket? – suttogja és puszit nyom a homlokomra. Na jó, elég ebből.

- Harry. – szólok rá most már leplezetlen idegességgel.

- Mondd el, nekem Hayley, mit akarsz? – húzza mosolyra ajkait.

Makacsul megrázom a fejem.

- Hát jó. – szól, és ujjait elkezdi kifelé húzni.

- Ne! – kiáltok rá.

Nem vagyok felkészülve rá, hogy véget érjen ez a csodálatos érzés, főleg, mikor még be sem fejeződött rendesen.

Bennem maradnak, de továbbra sem mozgatja, így kétségbeesetten mozdítom meg a csípőm egy kis gyönyörért esdekelve. De rögtön lefog erős karjával.

- Harry! – sírok fel, mert úgy érzem mindjárt felrobbanok. A testem nem bír már többet elviselni.

- Mondd ki. – hajol még közelebb.

- Mit?

- Mit akarsz Hayley? – vonja föl egyik szemöldökét.

Pármásodpercig idegesen becsukom a szemem, gondolván véget vetek ennek az egésznek, de ekkor végre megmozdítja ujjait. Nyöszörgök, mikor abbahagyja.

A szemeibe nézek, melyek várakozásteljesen merednek rám vissza.

- Az ujjaidat, a kibaszott ujjaidat, hogy mozgasd őket! – sziszegem végül a fogaim közül.

Elégedett mosoly jelenik meg ajkain, és fülemhez hajol.

- Egyetlen egy dolgok kérek cserébe. – suttogja, majd visszatér tekintetével az enyémhez. -  Sikítsd a nevemet, bébi. – morogja rekedtes hangján, ujjai pedig mozgásba lendülnek.

Nem kell kétszer kérnie, pár másodperc múlva akarva- akaratlanul ívbe feszül a testem, szemem lehunyódik, és ajkaim közül az ő neve csendül fel, megkönnyebbülten, élvezetesen.

- Harry!

Harry ledől mellém, míg én csukott szemmel pihegek a puha párnákon.  Mikor kinyitom őket fejen csap a felismerés. Már megint mit csináltam?

- Basszus. – ülök fel hirtelen.

- Mi az? – néz rám Harry csodálkozva.

- Miért hagytam ezt? – túrok a hajamba idegesen.

- Mert kibaszottul kívántad Hayley. – mondja csöndesen.

- De nem lett volna szabad. A te hibád! – nézek rá mérgesen.

- Mi a szarról beszélsz?

- Tudod már, ismerjük már egymást annyira, hogy pontosan tudod, milyen vagyok. A pillanatnak élek, és ha valamit élvezek egyszerűen nem tudom abbahagyni! Miért nem állítottál le?

Meghökkenve néz rám.

- Tehát az én hibám? – mutat magára felháborodottan. – Egyáltalán miből gondolod, hogy hiba volt?– túr a hajába.

- Pontosan tudod Harry. – nézek a szemeibe, és gyorsan öltözködni kezdek.

Mégis mit gondoltam? Nem vagyok normális! Ez már biztos.

És rosszul is vagyok. Hányingerem van, és olyan meleg van itt, hogy nem kapok levegőt.

Mikor az ajtó felé mászok Harry visszaránt.

- Várj. Először én megyek ki. Öt perc múlva te jössz.

- Mi van? – kérdezem értetlenül.

- Ha együtt megyünk ki innen és valaki felismer, abból semmi jó nem lesz.

Hát ezt nem hiszem el. Most már hihetetlenül ideges vagyok, és sírhatnékom van. Annyira idióta vagyok!

- Akkor menj! – szólok végül idegesen a kijárat felé mutatva.

- Az utcában a kávézóban leszek. Gyere oda.

Megkérdezném, hogy miért nem mehetek inkább vissza  a partra a többiekhez,de inkább hagyom a dolgot. Mindjárt idehányok.

Még rám pillant, aztán elhagyja az autót. Nagy levegőket véve csukom be a szemem, és várakozom.

Utálom, amiért sosem tudom megállítani magam, amikor kéne. Gyűlölöm ezt.

Felsóhajtok és mivel úgy érzékelem eltelt  öt perc, kinyitom az ajtókat és kipattanok. Illetve kipattannék, de amint a talpam a földet éri szédülni kezdek, érzem, ahogy a lábam összecsuklik, és a hátam a kocsinak vetődik, majd a kép elsötétül előttem és feketeség veszi át a helyét.

~ Harry

A kávézóban elmélkedek épp az imént történteken, mikor a kocsi felé fordulok várva, hogy Hayley kijöjjön belőle. Meg is jelenik, látom a bolt üveg ablakán keresztül, ahogy leugrik a földre, és akkor látom, hogy meginog, mintha szédülne, majd összeesik.

Egy pillanatig sokkos állapotban állok, majd futásnak eredek, amilyen gyorsan csak tudok. Mi a szar történik?

Mire odaérek pár ember észrevette őt és köré gyűlt. Vannak ott idősebbek, középkorúak, de amit egyáltalán nem akartam most, fiatal lányok.

Befurakszom, a már egész kis tömeggé alakult emberseregletbe, és Hayley után kapok. Még nem tért magához, fogalmam sincs mi baja, és ez megrémít.

- Úristen! Ez Harry a One Directionból! – hallok egy üvöltést nem messze tőlem. Ó, basszus.

- Hayley. Hayley. – kezdem el óvatosan pofozgatni,de semmi. – Valaki hívjon mentőt! – ordítom el magam a tömegbe, ekkor viszont egy szorítást érzek a karomon.

- Nehogy mentőt hívj. Jól vagyok. – mondja Hay nagyokat pislogva.

- Hála az égnek! – rázom a fejem hitetlenkedve és végigtapogatom a fejét, bármilyen sérülés után kutatva. – Nem fáj semmid? – tapogatom tovább a testét.

- Nem. És légy szíves ne tapogass.

Megkönnyebbültem kuncogok fel. Jól van, minden a régi.

- Harry egy képet! – hallom a hátam mögül, és ekkor veszem csak észre mekkora tömeg is van körülöttünk. Mindenki nyüzsög, sikít, ordít, páran behajolnak felém, hogy közös képet csináljanak velem.

Bennem pedig felmegy a pumpa.

Fölállok és konstatálom, hogy innen nem tudunk kijutni. Az egész kocsit körbevették, mindenki a telefonjával a kezében visongat. Ki képet csinál, ki az ismerősét hívja fel, hogy jöjjön ő is, van itt még hely, ki pedig egyfolytában tweeteli az eseményeket.

- Figyeljetek! – kezdek el hangosan beszélni, de a hangom elveszik a nagy tömegben. – Ha most kiengedtek engem és a barátomat, utána mindenki kap közös fotót. Légy szíves. -  kezdek utat törni magamnak, de az előttem álló lányok megfognak és megölelnek.

- Harry! – hallom most a hátam mögül Hayleyt, megfordulok, és épp el tudom kapni, mielőtt megint elesne álltában.

- A kurva életbe. – motyogom, és teljesen lefagyok. Fogalmam sincs mit csináljak. A nap melegen süt, égeti a testemet, izzadok, a melegtől és zsúfoltságtól nehezen veszem a levegőt, mindenki ordibál én pedig mindjárt megőrülök. Ide- oda kapkodom a fejem, de semmi. Lefagytam.

És akkor a tömeg megindul felénk.

- Gyorsan be a kocsiba! – kiáltom és magammal húzom be Hayleyt, majd magunkra zárjuk az ajtót.

- Van nálad telefon? – kérdezi, és végre fény gyúl az agyamba. Hát persze.

Kiveszem a zsebemből a készüléket és gyorsan tárcsázom Lou számát, ő valószínűleg kint van a parton és Luxszal játszik.

- Lou! – mondom, mikor felveszi és nagy vonalakba vázolom neki a helyzetet, majd leteszem. – Öt perc. – mondom Hayleynek.

Az ajtót rángatni kezdik, így muszáj megfognom, nehogy kinyissák, de csak még jobban húzzák.

- A francba!  - szitkozódom, miközben kötélhúzást játszom az egyik rajongómmal.

A sötét, meleg kocsiban ülünk, miközben kintről mindenki üvölt. A következő pillanatban pedig ütögetni kezdik a kocsit.

Ijedten Hayleyre pillantok.

A falnak dőlve ül és ha jobban megnézem, láthatom, amint egy könnycsepp gördül le szép orcáján. Ne, csak ezt ne.

- Mi baj? – kérdezem halkan.

Megrázza a fejét.

- Csak . . félelmetes.

Azt hiszem, hogy erre a szituációra gondol. Mert szerintem félelmetes. Eszement.

- Gyere ide. – nyújtom ki a kezem, amivel nem tartom az ajtót.

Pár pillanat hezitálás után odacsúszik mellém, és szabad kezemmel átölelem.

- Sajnálom. – csak ennyit mondok neki.

Pár percig üldögélünk még, hallgatva a kintről jövő hangokat. Valaki énekel is.

- Mindenki el innen! – hallok egy mély, öblös hangot. Paul.

Pár másodperc és az elöl lévő ajtók kinyitódnak az utas üléshez, majd a kocsi megindul.

Telefonon írok Paulnak , megkérdezem hova megyünk. Azt írja, ha jól vagyunk egyből a hotelba.

- Mehetünk egyből  a hotelba, vagy megálljunk valahol? Nem akarsz esetleg bemenni a kórházba? – kérdezem.

- Nem. Menjünk csak vissza. – válaszol és kihúzódik ölelésemből, mire elszomorodom. Ő sem néz ki túl boldognak.

Visszaírok Paulnak, az út többi része pedig csendben telik.

Mikor végre megállunk a hotel mellett Hayley idegesen kicsapja az ajtót  és futásnak ered. Én meg utána.

A hotel melletti kis mellékutcán futunk végig, míg ordibálok utána, hogy álljon meg.

- Hayley! – érem be végül, és karjánál fogva tartom vissza.

- Most ne. Hagyj békén, Harry. – szabadítja ki a kezét és újból futni kezd az épület bejáratának irányába.

Én pedig ott állok és nézem Őt, amíg éjfekete haja teljesen el nem tűnik a szemem elől.