16.fejezet

Hát, bocsássatok meg (megint) a nagyonnagyonnagyon hosszú kimaradásért. Tényleg sajnálom, és rosszul érzem magam miatta. És nem tudom, hogy ezek után még lesznek- e itt olvasók, ha igen, köszönöm nekik.
És hozzátenném, hogy március tizenkettő után "újraindul" a blog, tehát jönnek rendszeresen a részek(terveim szerint). Addig pedig még a kisérettségivel kell foglalkoznom.
Itt a rész, ami őszintén szólva szerintem nagyon szar lett. De most ez van, bocsi.
Aki még itt van, és várta a kövi rész, annak még egyszer nagyon köszönöm. xx
Ééééés boldog szülinapot Tozsi!!! <333

- Értem. – sóhajt fel Lou és megveregeti a lábamat.

Épp az előbb meséltem el neki a tegnapi kis incidenst a parton. Azért csak most, mert miután hazaértem bezárkóztam a hotelszobába és nem kívántam senkit sem látni. Egyedül akartam lenni, és nem érdekelt az ajtón dörömbölő Lou.

Most meg bocsánatot kértem tőle, és elmondtam a sztorit.

Gondterhelten néz rám.

- Biztos ne hívjunk orvost?

Hevesen rázom a fejem.

- Csak az oxigénhiány miatt ájultam el.

- És a baba?

- Semmi baja.

Oké, ezt nem tudhatom, de remélem, hogy így van. Viszont nem akarok feleslegesen orvosokhoz rohangálni. Utálom az orvosokat. Mármint elmenni hozzájuk. Jobban fogalmazva rettegek tőlük. Nem tudom miért. Biztos valami velem született fóbia lehet.

- Oké. – sóhajt újra, feláll, és kisétál a lakosztályból.

Egyedül maradok a hülye gondolataimmal, és a legnagyobb problémám, hogy rögtön Harry jut eszembe. Mi a szart művelt velem tegnap? Megőrjített, úgy éreztem a mennyországban vagyok, miközben úgy érintett. Aztán elájultam, jöttek a rajongók és elmenekültünk. Remek befejezése a napnak.

Annyira utálom ezt az embert! Kikészít. A bőröm alá férkőzik, és onnan rágja ki magát. Én meg majdnem belepusztulok. Hah! Bekaphatja.

Éppen tovább szapulnám gondolatban a én Harrymet, mikor kopogtatnak. Egy pillanatra megdermedek, és rögtön különböző opciók ugranak be, hogy vajon ki lehet az. Mármint ki kopogtat be hozzám? A baltás gyilkos? Egy dementor? Mi van, ha a Piroska és a farkasból a farkas? Mi van ha meg akar enni? És mi van ha…

Az újabb kopogtatás kizökkent roppant mély, és filozofikus gondolatmenetemből, és fölállok.

Egy dologban biztos vagyok: nem Harry az. Hál’ Istennek. És nem is Niall. Ők nem kopognának, egyszerűen csak berontanának. Mert ugye tudják a szobakódomat. Részletkérdés, hogyha nem én adtam meg nekik, akkor ki. És ennyi erővel vajon bárki megtudhatja a szobakódomat? Bárki bejöhet? Akár egy dementor is?

Kop- kop, megint. Ezúttal viszont úgy döntök jöjjön aminek jönnie kell, kinyitom az ajtót.

Egy nálam alacsonyabb, kopasz, fehér köpenyes férfi áll előttem.

- Jó napot? – mondanám, de inkább kérdésnek hangzik.

- Önnek is. Maga Hayley Tricket?

- Igen.

- Először is. – veszi elő háta mögött tartott karját, amiben egy csokor virág áll, és a kezembe nyomja. – Másodszor. Jól érzi magát? – billenti oldalra a fejét.

- Tessék? – kérdezem döbbenten, merthogy ki is ez az ember? – Ki maga?

- Én egy doktor vagyok kedves, és azért jöttem, hogy megvizsgáljam önt ,mert . .

- Egy orvos? – vonom fel a szemöldököm, és akkor megpillantom. A virágcsokorban egy apró kis kártya áll rajta egyetlen egy betű : H.

- Ezt nem hiszem el! – üvöltöm és eldobom a virágokat.

Megszeppenve néz rám a bácsi.

- Problémája akadt?

- Áh, dehogy. – vigyorgok erőltetetten, aztán a virágcsokorra ugrok. Rajta ugrálok, közben magamon érzem a bácsika tekintetét, de addig folytatom, míg a virágok teljesen tönkre nem mennek.

Mikor végzek kifújom a levegőt és eszelős tekintettel a férfira meredek. Tekintete mintha kicsit riadt lenne, és azt hiszem, hogy az is, mert ezt mondja:

- Mikor megbíztak nem említették, hogy a helyzet nem fizikai. Nem vagyok pszichológus. – mondja tök komolyan.

Rezzenéstelen arccal nézem, majd elordítom magam:

- Harry! – és elindulok a folyosón az ő részlege felé, de nem kell sokat mennem, befordulok egy sarkon és megpillantom, amint épp Zaynnel beszél. – Harry! – szólítom meg, mire mindketten felém kapják a fejüket, majd összenéznek, végül Zayn rákacsint Harryre, majd elmegy.

Odasétálok hozzá, és csak később veszem észre, hogy a bácsika továbbra is a nyomomban van.

Mikor megállok Harry előtt szólásra nyitom a szám, de az doki beelőz.

- Vigyázzon uram! A kisasszony nincs épp beszámítható állapotban.

Kigúvadt szemekkel fordulok felé.

- Látja? Látja ezt az eszelős nézést? Ahogy a pupillája kitágul, és az erek egyre jobban láthatóak lesznek? Nem vagyok pszichológus, de abban biztos vagyok ez az idegesség jele.

Eltátom a számat.

- Na neee! Meséljen még! Nobelt kapott már? – hajolok az arcába, mire meghátrál és idegesen Harryre pillant,aki eddig nem szólalt meg., most viszont felkuncog.

- Nem hölgyem, még nem de folyamatban van. De mondja csak fiatal úr, ez a lány sokat viselkedik mostanában így? Észrevett rajta bármi furcsát is? Depresszió jelei vannak? Felmenői között krónikus betegség? Skizofrénia?

Azt hiszem rosszul hallok. Még megszólalok párszor és bezárnak a diliházba!

- Nem ilyen nincs, viszont . . . –kezdi Harry, a szemöldököm meg az egekig szalad. – Elég gyakran ad ki furcsa hangokat,néha csak úgy rájön az üvölthetnék. – rázza a fejét tehetetlenséget játszva.

- Igen, a krónikus stressz levezetését a beteg gyakran nem tudja máshogy kiadni magából, ez teljesen érthető. – bólogat doki.

A beteg??

- Sportol valamit? A testmozgás mindig segít.

- Nem, sajnos. – válaszol Harry helyettem.

- És a szexuális élete?  Minden rendben vele? Nem érez megfelelési kényszert a partneréhez? A szorongós szex nem jó. Viszont a jó szex sok mindenen átsegít.

- Oh, doktor úr, amiatt ne aggódjon, bár elég makacs a kicsike, de néha napján egypár szerencsés beletalál a lyukba. – kacsint Harry, nálam meg elszakad a cérna.

- Elég volt! – mondom idegesen, és azt hiszem a hanglejtésemből hallatszik, most tényleg nagyon komolyan beszélek.

- Jól van. Mr. Robins, örültem, a szerencsének. Azt hiszem most nem szükségeljük a szolgálatait.

- Rendben. De bármi gond adódik, tudja a számomat. A viszontlátásra. – fog kezet Harryvel, majd rám pillant. – Remélem rendbe jön, ifjú hölgy.

Tátott szájjal nézem, ahogy a lifthez battyog és eltűnik a szemünk elől. Majd Harryhez fordulok.

- tudod megkérdezném, hogy te mégis honnan a fenéből ismersz ilyen embereket, de helyette inkább mást kérdezek. Miért csinálod ezt? – kérdezem.

- Mit? – vonja föl a szemöldökét.

- Minden egyes átkozott nap kikészítesz. Most például miért hívtad ezt ide? Megint azért, hogy felidegesíts?

Szólásra nyitja a száját, de aztán becsukja és a homlokát ráncolja.

- Azért hívtam ide, hogy megvizsgáljon. – mondja komoly hangon.

Felnevetek.

- Csak nem? – teszem csípőre a kezeimet.

- De igen. Nem értem miért gondolod azt, hogy mindent amit teszek, csakis azért csinálom, hogy neked keresztbe tegyek. – rázza a fejét.

- Azért Harry, mert az elejétől fogva hülyére veszel!

- Csak hülyéskedem. Egy szóval sem mondtam soha, hogy nem bírnálak. Ha pedig valakit kedvelek, és még ha csak nem is állok hozzá olyan közel, de akkor is törődöm vele valamilyen szinten. Bocsáss meg, hogy nem akartam, hogy a neked vagy a babának valami baja legyen. – teszi fel mindkét kezét megadóan. -  És szerintem jól tennéd ha megvizsgáltatnád magad. Ha nem miattad, a gyereked miatt. Mert amit most csinálsz az nem egy érett viselkedésre vall. – fejezi be, majd elsuhan mellettem.

Lesütöm a szemeim. A fenébe, igaza van. Legalábbis valamilyen szinten.

Mivel ez a kis kioktatása és, hogy igaza van, teljesen lelombozott, úgy döntök a szobámba megyek, és ott bezárkózva, mindenféle hülye filmet nézve töltöm a további napot.  

Kora este van már, amikor valaki dörömböl az ajtómon.

- Nem vagyok itt! – kiáltom, miközben egy eper darabot tömök a számba. De a dörömbölés nem  marad abba.

- Óh, hogy az a… - kecmergek ki az ágyamból és ballagok szép lassan a bejárati ajtó felé. – Ki az? – nyitom ki nem túl lelkesen.

Niall áll előttem, gondterhelt arccal néz.

- Szia Hayley.

- Szia. Valami baj van?

- Ööö, azt majd meglátjuk. De megkérnélek, hogy gyere Harry szobájába.

- Mi? Miért? Oda én nem megyek. – rázom a fejem, és megfogom az ajtót azzal a szándékkal, hogy becsukom, de Niall beteszi a lábát, ezzel megállítva azt.

- Hayley, gyere kérlek. – mondja komolyan.

Látom, hogy most nincs vicces kedvében, úgyhogy kimegyek vele a folyosóra, egészen Harry lakosztályáig.

Mikor belépünk több ember is ott van, például a bandatagok, és a kanapén egy öltönyöm, komoly tekintetű fickó ül, aki nem éppen szimpatikus, Harry pedig vele szemben.

Az öltönyös fickó feláll, és felém halad, majd a kezét nyújtja.

- Gerald Mirwall. A fiúk menedzsere.

- Hayley Tricket.

- Óh, tudom ki vagy. – jelenik meg egy mosoly a szája szélén, majd a Harry melletti helyre mutat, hogy foglaljak helyet. Te jó ég, mégis mit akarhatnak tőlem?

Gerald megköszörüli a torkát, majd ránk pillant.

- Akadt egy kis problémánk . . – kezdi és a köztünk lévő asztalra terít pát újságot. Összeráncolt szemöldökkel, zavart tekintettel  nézek rá.

- Nézd meg jobban.

Az újságok fölé hajolok, és elakad a lélegzetem. A címlapokon egy ismerős lány arcát láthatom. Mégpedig a magamét. És mellettem Harry fürtös haja bukkan fel. Az összes képen. A club felé tartva. A busz mellett. Az utcán. A fekete kocsi előtt. A fotósok elől menekülve. Amint én a földön fekszem, Harry pedig ijedten térdel mellettem.

- Mi a . . – rázom a fejem és a szalagcímeket kezdem olvasni.

Harry Styles becsajozott?

Ki ez a rejtélyes lány?

Együtt menekült a szerelmes pár a paparazzik elől!

Harry Styles új barátnője ez a sötét hajú szépség?

H&H a parton!

Harry Styles barátnőjelöltje elájult!

Kivel bulizik Harry Styles?

H&H kalandja a liftben!

KI EZ A LÁNY?

 Döbbenten bámulom az egyik újságot a kezemben, amin ketten vagyunk, a liftben. Én Harry gatyájában, ő pedig pólóban és alsóban, térdelve előttem adja rám a cipőjét.

Egy másikon a taxi felé futunk. Egy megint másikon egy szűk kis utca betonján fekszem, Harry pedig fölöttem van, és mindketten meglepetten nézünk a kamerába.

TE JÓ ÉG. Csupa a nagybetűvel. Egy csomó kép, és írás rólunk.

- Mi az Isten? – ennyit bírok kinyögni.

- Nos, igen. – sóhajt Gerald. Harry re pillantok, aki fapofával néz. Nem tudok semmit sem kiolvasni az arcából. – Tehát, rögtön a tárgyra is térek.  A helyzet az, hogy ez nem jó. Nagyon nem jó. Sok oka van, amit most nem fogok felsorolni és kifejteni, mert reggelig is itt ülnénk, a lényeg, hogy nem, és gondolom nagyjából érted is, hogy miért. Mint tudomásomra jutott Harryvel nem vagytok együtt, nincs szerelmi kapcsolat köztetek, valamint azt is megtudtam, hogy állapotos vagy Halyey. – néz rám. Mi? Ezt meg ő honnan tudja? És mi köze hozzá? – Ha pedig folytatódik ez a dolog  – bök az újságok felé  - mikor már látni a . . . – mintha kicsit zavarban lenne. – dolgokat, az nagyon nem lesz jó. Senkinek nem lesz jó. Harrynek és neked sem. Tehát azt javaslom, vagyis inkább kérem, hogy nem mutatkozzatok nyilvánosan, legalábbis egy ideig ne. Ha egy párként állítanak be titeket, aztán meg kiderül, hogy terhes vagy . . . Óriási botrány lesz. –rázza a fejét gondterhelten.  – Ha tényleg lenne valami köztetek más lenne . . De így inkább ne keverjük a szart fölöslegesen. – áll fel. – Ennyit akartam mondani. Köszönöm, hogy meghallgattatok. – bólint és a kijárat felé indul, míg néhány ember követi, majd eltűnnek a szemünk elől.

Elképedve bámulok magam elé.

- Hayley . . –kezdi Liam, de leállítom.

- Oké, nekem ennyi elég volt mára. – állok fel, és kisétálok az ajtón.

Nem tudom pontosan mit is érzek. Egyszerűen csak nincs kedvem semmihez. Ezek után, hogy azt „ javasolták” nekem, hogy ne mutatkozzam többet a göndörrel.

Egy forró fürdőre vágyom és egy kiadós alvásra. Egyedül.

Visszamegyek a lakosztályomba, majd a fürdőkádba engedek vizet, és úgy relaxálok.

Kicsit fura vagyok mostanság. Biztos a terhesség miatt. És még csak az elején tartok . . .mi lesz itt még!

Bent tartom a levegőt és a víz alá merülök. Elszámolok lassan ötig, majd feljövök a víz alól. Kezemmel letörlöm a vizet az arcomról és kinyitom a szemeim. Majd felsikoltok rémületemben.

Harry áll a kád előtt. A testemen legelteti zöld íriszeit, és lassan, nagyon lassan egy pimasz vigyor jelenik meg arcán.

- Ugye nem bánod, ha csatlakozom?