4.fejezet

Hellóóóó. Holnap kezdődik a suli!! Hát nem csodálatos?!!! (KÖLTŐI KÉRDÉS:)) Mindenkinek sok sikert kívánok ehhez az tanévhez vagy ahhoz amit éppen csinálni készül majd! :D Hajráááá! :)
Köszi mindent,ez most elég rövidke lett,de remélem tetszik Nektek! <3

 ~ Harry

Az a nézés. Te jó ég. Amikor ott guggolt előttem, és felnézett rám. Mélyen a szemeimbe nézett az Ő csillogó kék íriszeivel.

Ott, akkor teljesen végem volt. Azt hittem ott halok meg. A tekintete annyira . . tüzes volt. Eleven. Élettel teli. És azóta sem megy ki a fejemből.

És aztán ott hagyott. Csakúgy otthagyott. A gondolatra nevetnem kell, bár akkor teljesen kétségbeestem ettől. Még soha, senki nem hagyott ott. Főleg ilyen pillanatban.

Hihetetlen. Még most is ő jár a fejemben, mikor tudom, hogy Natalie épp a fürdőszobában van, és mindjárt kijön hozzám. Meztelenül.

Így is történik, a nálam tíz évvel idősebb Natalie kinyitja az ajtót és meztelenül közelít felém. Szája szélén csábító mosoly ül, és mikor végignézek rajta én is elvigyorodom.

- Van kedved játszani Styles? – guggol le elém az ágy elé. Végigvezeti tekintetét teljesen meztelen testemen és az ajkába harap.

- Természetesen. – kacsintok rá.

A következő pillanatban kezébe veszi férfiasságom és ügyesen dolgozik rajra, majd a szájába veszi az egészet és szopni kezd.

- Utána meg is kell dugnod, ugye tudod? – kuncog fel egy pillanatra, majd folytatja amit elkezdett.

Próbálok teljesen ellazulni és élvezni érintéseit, de nem megy. Fogalmam sincs miért. Valahogy nem olyan érzés volt, mint ahogy korábban csinálta. Mármint, a testemnek nyilván tetszett a dolog, de az agyam valahogy nem akarta ezt.

És akkor felnéz rám. Én pedig rájövök mi a baj. Hogy ő nem Hayley. Akaratlanul is őt próbálom a helyébe képzelni. De nem, ő még mindig Natalie, bármit is képzelgek összevissza.

Egyáltalán miért képzelgek Hayleyről?

- Natalie, figyelj . . . – fogom meg a fejét és eltolom magamtól. Felvont szemöldökkel, érintetlenül néz rám. – Ez most nem fog benni, bocsi. Most inkább megyek. – állok föl és gyorsan fölkapkodom magamra a ruháimat.

Natalie meg értetlenül bámul közben.

- Baj van Harry?

Megrázom a fejem.

- Nincs. De megyek. Majd legközelebb. – mondom, majd kiviharzok az ajtón és a hotelből is.

Reggel még jó ötletnek tűnt megbeszélni Natalie-val, hogy itt találkozunk, de most már nem értem mit is akartam pontosan.

Félóra gyaloglás után megtalálom a turnébuszokat. Bemegyek a sajátomba, de rögtön vissza is fordulnék.

Liam és Sophia a kanapén enyelegnek. Őszintén megmondom, semmi bajom ezzel a lánnyal, Liam a tesóm, és semmi problémám nem lenne, ha hangos nyögéseken kapnám őket rajta. De nem. Ők összebújva ülnek a kanapén, kezükben csokival, valami romantikus filmet néznek, közben pedig édesen egymás fülébe suttogna, és olykor- olykor felnevetnek.

Hát nem ennivaló?

Hányingert kapok tőlük.

Amint meglátnak, figyelmüket rám irányítják.

- Szia! – köszönnek. Egyszerre.

- Helló szerelmes bárányok! Mizu?

- Épp a Szerelmünk Lapjait nézzük. – mondja Sophia mosolyogva.

- Neeee. – színlelek meglepett arcot.

- De de. – vigyorog Liam, majd puszit ad Sophia arcára.

Oké, tudom hogy ők is szoktak dugni. Nyilván. De őszintén nem tudom róluk elképzelni, hogy csinálják. Micimackót néznek közben? A gondolat felvidít, ahogy elképzelem őket egy nagy szexcsatában, aminek Micimackó is a tanúja. Komolyan mondom, ha ennek a kettőnek gyereke lesz. . . Majd én leszek a nagybácsijuk és megnevelem őket. Hogy ne legyenek ilyen nyálasak.

- Hm, Harry? – kérdezi csilingelő hangon Soph.

- Ööö, tessék? – rázom meg a fejem, mikor észreveszem, hogy kicsit elkalandoztam.

- Azt kérdeztük, hogy hol voltál.

- Oh. Hát öö . .

- Natalie? – kérdezi Liam.

- Eltaláltad.

A szemét forgatja.

- Az  a nő . .

- Mi bajod vele? – kérdezem felháborodottan.

- Nem akarsz keresni valakit, akit nem csak az izmos tested, hírneved és sok pénzed érdekel? Nem akarsz egy komoly kapcsolatot? – teszi fel komolyan a kérdést.

Pár pillanatig pislogás nélkül meredek rá.

- Majd meglátjuk. – mondom és az ágyamhoz sétálva otthagyom őket. Bemászok a kis lyukamba és behunyom a szemem.

Nem akarsz egy rendes nőt magadnak? Egy komoly kapcsolatot? Mindig ezekkel a kérdésekkel jön.

Majd én eldöntöm mit akarok. És ez egyenlő a semmi komoly kapcsolattal. Eddig egyetlen egy lányra sem gondoltam úgy, hogy komoly kapcsolatot szeretnék vele. Egyszerűen nem jött még senki. Nem hiszem, hogy most fog. Vagy hogy egyáltalán el fog-e jönni.

Ha eljön, ha nem én addig biztos folytatom az eddigi életmódomat. Minden nap más csaj. Jó ez így nekem. Legalábbis azt hiszem.

Eszembe jut a ma esti kis bakim. Hayley miatt nem voltam formában. Ó, az a lány! Miért gondolok rá egyfolytában? És miért nem akartam Natalie-t? Hayley miatt? Egy szopás miatt? Ugyan már! Ezer nő csinálta már nekem, sőt sokkal extrémebb dolgokat is. Egy szopás nem változtat semmin.

Felnevetek. Tényleg nem. De akkor mégis . . egy hét telt el azóta. És én mégis mindig rá gondolok. Az érdekes az, hogy nem is a mosdóban töltött időre, hogy mit csinált velem. Hanem magára a lányra. Azok a szemek . . Annyira gyönyörűek. Egyszerre sugárzik belőle a hideg és a meleg. A barátságtalanság és a kedvesség. A magabiztosság és a bizonytalanság. Annyira égető a belül világosabb,majd egyre sötétülő  írisze.  Komolyan mondom, égetően gyönyörű.

Kipattannak szemeim. Most komolyan itt áradoztam a szeméről? Ilyen nincs. Én nem áradozok senkiről. Megdugom, majd otthagyom.

Meg kell szereznem Hayleyt. Egy éjszakára az enyém kell, hogy legyen, különben megőrülök. Lehet, hogy ez a megoldás a problémára. Ha megkapom őt, valószínűleg már nem lesz hatással rám. Hiszen biztos csak feléledt bennem a „vadászösztön” és addig nem nyugszik az elmém, amíg meg nem kaphatom. Mert eddig nem volt ilyen. Nem kellet soha, senkit megkaparintanom. Mindig fölkínálták magukat mind. De ez a lány játszani akar. Hát játszunk.

~

- Lou? – kopogok be a másik busz ajtaján,majd belépek.

- Gyere! – hallom a hangját.

Egy ülőkén ül és Lux-szal játszik valamit.

- Hát te?

- Gondoltam benézek. – vonom meg a vállam és leülök melléjük. – és kérdeznék valamit. . . Hayleynek van valami faszija?

Felvont szemöldökkel néz rám.

- Nincs. Miért?

- Jó csaj. – vigyorgok rá, mire megcsóválja a fejét.

- Harry, ha esetleg tetszenél neki, akkor sem hiszem,hogy neked a legjobb választás. . .  –mondja,majd elfintorodik, mintha valami rosszat mondott volna.

- Miért? – ráncolom a szemöldököm.

- Ööö . . . – húzza el kínosan a száját, de a következő pillanatba nyílik a fürdőszoba ajtaja és Hayley jelenik meg.

Basszus, remélem nem hallott semmit.

Mikor meglát elvigyorodik. Az utóbbi napokban mintha került volna, így örülök, hogy megint a régi.

- Mi van bongyor, jöttél még egy körre?

Magamban nevetek a megjegyzésén, de tekintetemmel állom az övét.

- Ha te is akarod, édes. – duruzsolom, majd felállok és a füléhez hajolok. – De most fordítva leszünk. Könyörögni fogsz nekem, amikor nem hagyom, hogy elélvezz. Mert nem fogom ám hagyni. – suttogom, hogy csak ő hallja.

Olyan finom az illata.

Hallom, ahogy egy pillanatra elakad a lélegzete, mire diadalmasan elmosolyodom.

- Fogadjunk, hogy te is akarod. – kezemet derekára teszem és közelebb húzom magamhoz.

- Khmm. – köhécsel Lou, mire megfordulok és visszaülök. Hayley pár másodpercig haboz, majd ő is leül.

- Mi újság Lux? – mosolygok a kislányra és az ölembe veszem. Lux aranyosan nevetgél, amikor megcsikizem még jobban. Kicsit eljátszom vele, amíg Lou és Hayley beszélgetni kezdenek. Nem tudom miről, viszont Hayley tekintetét nem egy párszor magamon érzem.

Mintha tetszene neki, ahogy Lux-szal játszom.

- Jössz a buliba Hay? – teszem fel hirtelen a kérdést.

- Hay? – néz rám döbbenten.

- Igen, az új beceneved. Szóval jössz?

Idegesen néz rám.

- Nem tudom.

- Gyere a buliba Hayley! – lép be hirtelen Sophia.

- Na mi van, véget ért a Micimackó? – mormogom az orrom alatt.

- Hayley? – kérdezi újból Soph.

- Oké. – válaszol mosolyogva.

- Hát ez remek. – állok föl és az elhúzható ajtóhoz sétálok. – Akkor a buliban találkozunk. Ó és Hay! – nézek még vissza rá, mire a szemét forgatja.

- Igen?

- Vegyél fel valami szexiset!

~

Rögtön kiszúrom éj fekete haját, ahogy a táncparketten rázza Sophiával. A bárpultnál ülök és figyelem, ahogy mozog. Milyen kívánatosan.

Egy kék ruha van rajta, nagy kivágásokkal, és láttatni engedi hosszú lábát. Akkora tűsarkúban van, hogy csodálkozom, egyáltalán hogy tud benne menni.

Elkalandoznak a gondolataim már megint, mikor fenekére téved tekintetem, és arra leszek figyelmes, hogy már nem látom. Idegesen kapkodom a fejem, mikor megpillantom egy kanapén a sarokban. Elvigyorodom. Most bevetem magam.

Kérek még egy italt és két pohárral lépek elé. Felé nyújtom, de ő a fejét rázza.

- Te sosem iszol?

- Már nem. – motyogja és mintha kicsit frusztrált lenne. Leteszem a poharakat egy asztalra,majd mellé ülök, olyan szorosan, hogy a lábunk összeér.

- Arrébb is van hely. – bök fejével az ülőalkalmatosság többi részére.

- Tudom. – vonom meg a vállam.

Pár pillanatig csöndben farkasszemet nézünk, majd fölteszem a kérdést:

- Még mindig nem gondoltad meg magad?

Felsóhajt.

- Nem.

- Miért?

- Ne kezd elölről, Harry. – mondja fenyegető hangon. Tetszik, ahogy a nevem hallatszik a szájából.

- Nem válaszoltál.

- Jó. – fordul felé egész testével. – Azért nem mert nem vágyom arra, hogy egyszer megdugj, esetleg kétszer, aztán otthagyj.

Meglepődök kicsit, hogy ezt így kimondta. Pontosan tudja mit akarok.

Kicsit fölemelkedik és arrébb ül a kanapén. Elmosolyodom és követem, hogy megint szorosan mellette legyek. Ezt játsszuk, míg a kanapé végén köt ki és a karfától már nem tud hova menekülni előlem. Ekkor felé hajolok és a szemébe nézek.

- És mi van, ha nem csak egy éjszakára kellenél? Ha komolyan gondolnám veled? – mondom és kezemet a combjára teszem. Megint egymást bámuljuk, majd tekintetét oda vezeti ahol megérintettem. Kezemet följebb vontatom, közben a reakcióját lesem.

A homlokát ráncolja, majd tenyerével megállítja kalandozó kezemet.

- Nem hiszem, hogy ezt akarnád.

- De ha mégis? – hajolok hozzá és belepuszilok a füle mögötti finom bőrbe. Érzem, hogy megremeg, és nehéz visszatartanom a vigyoromat. Tudom, hogy ő is akarja.

Idegesen a hajába túr, és mintha nehezen lélegezne. A szemébe nézek és nem tudom jól látom- e de mintha könnyes lenne. Élesen beszívja a levegőt.

- Nos, akkor sem lehetnénk együtt.

- De miért? – ráncolom a szemöldököm.

- Mert nem lennék egy jó választás neked.

- Ezt hogy érted?

Mi ez a „ ő nem a megfelelő neked” dolog? Lou is valami ilyesmit mondott.

- Harry . . – kezdi és úgy látszik nagyon küzd a szavakkal. – Én . .

- Igen?

- Harry, én terhes vagyok.

3.fejezet

Bocsi, hogy csak most hozom . .  . Köszi a komikat. xxx

Harry ajkai meglepően jólesően mozognak az enyémek ellen. Nem tol el magától, sőt még közelebb húz magához derekamnál fogva.

Esküszöm, hallom, amint a mellettünk lévő lánynak elakad a lélegzete. Ennek hallatára belevigyorgok a csókba, de mielőtt még túlságosan is elmélyülnénk benne, gyorsan elhúzódom.

Harry tüzesen néz a szemeimbe, ajkain mosoly játszadozik.

- Mi a . . ?! Ezt mégis, hogy képzeled Harry? – szól a lány számon kérő  hangnemben.

Nem felel a lánynak, még mindig engem bámul. Felvont szemöldökkel bámulom én is, nem értem mit néz így. Csak egy csók volt. Na és aztán?

- Hogy te milyen szemét vagy! Pedig én azt hittem . . Megígérted, hogy együtt töltjük az estét! Szemét állat! Megyek az újságírókhoz, ez a sztori biztosan tetszeni fog nekik! – üvölti a lány.

Ez az a pillanat, mikor Harry elkapja a tekintetét rólam és figyelmét a lánynak szenteli, aki közelebb lép Harryhez és pofon vágja. Jó erősen.

Tátott szájjal nézem, majd elröhögöm magam. Harry képe valami elképesztő.

A csaj fölszegett fejjel elindul a hosszú folyosón, magas sarkúja hangosan visszhangzik.

- Baily, ez nem az aminek látszik! Sajnálom! – fut utána Harry. Karomat összefonva, a falnak dőlve figyelem a műsort.

Böngyörke megragadja a csajszi csuklóját, aki így végre felé fordul. Bönygyörke motyogni kezd valamit, mire a csajszi ideges tekintettel válaszol. Böngyör a füléhez hajol, látom amint a csajszi ajkai enyhén elválnak egymástól. Fölvonom a szemöldököm. Vajon mit pusmog neki, amivel visszacsábítja?

Aztán még egy pofon. Nem törődök azzal, hogy meghalják, hangosan nevetek. A csaj kiviharzik, Harry meg mozdulatlanul áll pár pillanatig. Aztán legnagyobb meglepetésemre a válla rázkódni kezd. Először azt hiszem élete szerelme elvesztése a problémája, de aztán meghallom nevetését.

Megfordul és elém áll.

- Ez szép volt. – bólint helyeslően, egyik karjával a falat támasztva.

Önelégülten vigyorgok és megvonom a vállam.

- De van egy probléma. Most nincs kivel dugnom az éjjel.

- Hohó! Micsoda probléma! – bólogatok helyeslően.

- Az. Akár hiszed, akár nem. Most keresnem kell valaki mást. Mondjuk téged.

A lehető leghangosabban kinevetem.

- Nincs az az Isten. – rázom a fejem.

- Te tetted tönkre a randimat. Most hozd helyre.

- Aha, a „ randidat”! – rajzolok idézőjeleket a kezemmel, miközben hátrálok. – Soha ebben az életben! Soha, Harry Styles! – fordulok meg, és az öltöző felé veszem az irányt.

Louval a nézőtér szélén, azon a részen vagyunk, ahova rajongók nem jöhetnek be. Hihetetlen mennyien vannak itt. Az egész aréna fullon van, és mindenki izgatottan néz/beszél/sikongat/nevet/mosolyog.

Hirtelen az aréna összes fénye kiég, csak a színpad van megvilágítva. Dob és gitár kíséretében öt fal húzódik felfelé, belőle egy- egy fiú jön ki.

Mindenki sikít. Mindenki ugrál. Mindenki sír. Mindenki megőrül. Őrület az egész.

Kezdetét veszi az első szám. Egymás után jönnek a számok, én meg csak ámulok. Be kell vallanom, tetszik. Egészen addig amíg . . .

- Most pedig . . – szól Harry a mikrofonba. – Kedves, bájos, elbűvölően gyönyörű Hayley Tricket! A következő számot neked ajánlom!

Az ereimben megvagy a vér. Rosszul hallok vagy tényleg nekem beszélt?

Lou érdeklődve néz rám, a fejemet rázom. Harry felénk néz és kacsint egyet. Kisebb hőbörgést hallok a nézőközönség felől. Egyáltalán honnan tudja a nevem? Én ugyan meg nem mondtam neki. A szemöldököm ráncolom, mikor elkezdődik a szám.

Harry kezdi egy szóló résszel:

El akarlak vinni, ahová csak szeretnéd,

Elmehetünk bármelyik nap, bármelyik éjjel.

Baby elviszlek, elviszlek,

Baby elviszlek, el . . .

Oh, mondd, mondd, mondd,

Mondd el, hogyan lehetnél az enyém,

Megkaphatsz bármit, amit szeretnél!

Most Liam énekel, de Harry addig sem nyugszik, a fenekét riszálja. Felém.

Aztán egyszerre énekelnek:

Oh, mondd el csajszi, hogy akárhányszor megérintjük egymást,

Te mindig egy kicsit rohansz

Baby mondd : Yeah, yeah, yeah.

Yeah, yeah, yeah.

Ha nem szeretnél lassítani, ha haza szeretnél vinni,

Baby mondd: Yeah, yeah, yeah

Yeah, yeah.

És engedd,hogy megcsókoljalak.

Harrynek több szólója nincs, de egész végig nagyon produkálja magát. Nekem. Ugrabugrál, táncikál, összenevet a fiúkkal, de legtöbbször engem néz.

A legmegdöbbentőbb, mikor szájához emeli ujját, és végignyalja azt. Bevallom, nem rossz látvány, és egy pillanatra elkalandozok, de csak egy pillanatra.

A szám utolsó sorát a színpad szélén, hozzám a lehető legközelebb állva énekli:

És engedd, hogy megcsókoljalak.

Puszit dob felém, rám kacsint és arrébb ugrabugrál.

Karba tett kézzel forgatom a szemeim. Ezzel engem nem győzöl meg Styles.

- Ez mi volt? – néz rám elképedve Lou.

- Fogalmam sincs. – mondom, és igazat is mondok mert tényleg nem tudom.

Ekkor veszem csak észre, hogy a biztonságiak vigyorogva bámulnak engem, és a közönség hozzánk legközelebb eső soraiból is néznek a lánykák.

Hirtelen felhúzom magam. Mit képzel Harry, hogy ország- világ előtt számokat küldözget nekem? Azt hiszi jó fej? Fel kell majd világosítanom: egyáltalán nem az.

Ez gáz. Harry Styles nekem énekelt egy számot. Valószínűleg az összes lány örömmel lenne most az én helyemben. Én pedig örömmel adnám oda nekik a helyem. Nem akarok Harry Styles újabb kiszemeltje lenni!

Hirtelen felindulásból nagyot dobbantok a lábammal.

- Jól vagy? – néz rám fürkésző tekintettel Lou.

- Persze. – mosolygok rá, de magamban tovább fortyogok. Ezt még visszakapja.

Pár szám következik még, a fiúk hülyéskednek, énekelnek, szóval csinálják, amit csinálniuk kell, aztán elköszönnek és a színpadon lévő „csapóajtókon” távoznak.

Úgy döntök megkeresem Harryt, és számon kérem. Egy kéz viszont visszaránt.

- Hé, most mitől lettél ilyen ideges?

- Nem tudom, csak . . – elhallgatok.

Pár pillanatig néz,aztán szólal csak meg.

- Biztos a hormonok. Velem is ez volt.

A hormonok. Biztos a hormonok, igen. A gondolatra összeszorul a gyomrom, mint mindig.

- Na menj. Adjál neki! – vigyorog rám,én meg visszavigyorgok és Harry keresésére indulok.

Pár perc múlva meg is találom őt az öltözőben. Az ajtó résnyire nyitva van így meglátom, mikor leveszi izzadt felsőjét és a hajába túr. El kell ismernem, nem néz ki rosszul. Sőt. De ez nem változtat azon, hogy most adok neki.

- Mi a fene volt ez? – lépek be színpadiasan.

Amint meglát elvigyorodik.

- Mire gondolsz? – tetteti a hülyét, leveszi a fekete gatyáját és közelebb lép hozzám.

- Muszáj volt mindenki előtt ezt?

- Csak visszakaptad a csókos dolgot. Egyébként nem véletlenül azt a dalt választottam. – jön hozzám olyan közel, hogy az orrunk épphogy csak nem ér össze.

Bőrömön érzem leheletét, aminek finom illata van.

- Csakugyan? – vonom fel szemöldökömet. -  Már kaptál csókot.

- Azt akarom, hogy úgy csókolj meg, hogy a célod nem az idegesítésem legyen. Hogy úgy csókolj, hogy a nyelved a számban kalandozik. Azt akarom, hogy velem töltsd az éjszakát.

Hitetlenül felnevetek.

- Jézusom, egy napja sem ismerjük egymást!

- És? – vonja meg a vállát és még közelebb jön. Én hátrálni kezdek, így a falnak ütközök. Magamban szitkozódom, hogy miért hátráltam így meg. – Vonzónak talállak, nyilvánvalóan te is engem.

- Hát már nem azért az egyhuszért, de . . – kezdem de ujját a számra teszi. Na ne. Ezt ne, mert röhögő görcsöt kapok.

- Egyetlen egy éjszaka. Ígérem. Nem tudom,miért de hihetetlenül kívánlak. Érzed?– suttogja és döbbenetemre ágyékát nekem nyomja. Érzem a dudort, ami alsógatyájából türemkedik ki. Egy pillanatra elakad a lélegzetem, de hamar összeszedem magam.

- A kis kukacra gondolsz, amit épp nekem nyomsz? Igen, érzem. És a válaszom: fordulj orvoshoz! – ordítom arcába, majd mellkasánál fogva ellököm és kiviharzom. Nem kellett volna idejönnöm. Woah.

~

- Nem tudom Lou.

- Mit nem tudsz? – pillant rám a tükörből, miközben a sminkét tökéletesíti.

- Hogy jó ötlet-e ez.

Felém fordul.

- Nagyon feszült vagy. Ki kell engedned magad. Egy kis bulitól semmi bajod nem lesz.

-  A jelenlegi állapotomba szerintem nem kéne. Úgysem ihatok.

- Ugyan!  Legalább megismered a csapat többi tagját! Mind ott lesznek. Na, gyere! – fogja meg a kezem. A kopogó magas sarkúinkban megyünk végig a folyosón. Ő egy élénk lila koktélruhát, én pedig egy teljesen feketét viselek. Elég egyszerű darab, viszont rövid és  nagy a dekoltázsa. Nagyon nagy.

- Várj, egy perc! – mondom és bemegyek a mosdóba.

Az emberméretű, földtől a plafonig terjedő  tükörbe nézek. Koromfekete hajam egyenesen omlik vállamra, vörös rúzs tündököl a számon. Kék szemem füstösen van ki festve.

Úgy nézek ki, mint egy kurva. Az is vagyok.

Felsóhajtok és kimegyek. Mikor Lou rám néz magamra erőltetek egy mosolyt. Ebben mindig is jó voltam.

Az arénából kiérve egy nagy fekete kocsi várakozik ránk George- al a vezetőülésnél. Egy klubhoz fuvaroz minket, és amikor megállunk elmondja, hogy ha végeztünk, csak hívjuk és itt is van értünk. Ez kedves tőle.

- A fiúk már itt vannak. – közli Lou, mikor belépünk. A zene dübörög, ezért nem vagyok biztos benne, hogy jól hallottam, amit mond.

- Tessék?

- A fiúk már itt vannak! – ordítja.

Elhúzom a számat.

- Harry is?

- Igen. Baj? – pillant rám fürkészve.

- Dehogyis. – morgom.

Leülünk a bárszékekre és még beszélünk pár szót, de Lou nagyon a táncolni kívánkozik már, így mondom neki, hogy nyugodtan menjen.

- Biztos? Nem jössz te is?

- Most nincs kedvem, bocsi. Menj nyugodtan. – mosolygok.

- Oké. – áll fel és a táncparkett felé veszi az irányt.

Egy ideig üldögélek egyedül, gondolkodom a dolgokon. Aztán megpillantom Harryt. Egy kicsit arrébb áll egy csajjal.

Hát ilyen nincs. Már megint egy másik nőnemű személy.

Ő is észrevesz és elvigyorodik, majd a lányt otthagyva odajön hozzám.

- Mizu? – ül le mellém.

- Látom találtál valakit éjszakára.

- Áh, nem az igazi.

- Miért, milyen az igazi? – kérdezem unottan.

- Te. – néz csillogó szemekkel rám, és alaposan végigmér.

Felhorkanok.

- Nem iszol valamit?

- Nem.

- Miért nem? – teszi a kezét a combomra. Megfeszülök.

- Mert nem. – nyúlok kezéért és lefejtem magamról, mire felröhög.

Pár pillanatig csendben ülünk, de folyamatosan magamon érzem tekintetét.

- Nem gondoltad meg magad? – töri meg a csendet.

Határozottam megrázom a fejem.

- Nem, kösz.

- Miért nem? Csak szórakozunk egy kicsit. Nincs ezzel semmi baj. Sokan csinálják rajtunk kívül is.

- Igen, sokan, de mi nem.

- De annyira kívánlak. A farkam már a veled való beszélgetéstől föláll. Csináljuk.

- Nem. – mondom egyszerűen, figyelmen kívül hagyva a perverz kijelentését, és, hogy úgy győzköd, mint egy ötéves óvodás.

- De miért nem? – vonja föl szemöldökét.

- Mert nem akarom. – válaszolom ingerülten. Kezd idegesíteni.

- Mert unalmas vagy. – közli nyugodtan.

- Tessék? – döbbenek le, a szám tátva marad. Na, ezt még nem mondták nekem.

- Uncsi vagy. – vonja meg a vállát, feláll és otthagy. Odamegy valami csajhoz és rögtön beszélgetni kezd vele.

Hogy unalmas? Hogy képzeli? Mégis kinek gondolja ez magát?

Teljesen felidegesített ez az ember. Megint. Ma már ki tudja hanyadszorra.

Tudom, hogy nem kéne, de rendelek magamnak valami italt. Már egy egészen kicsi alkohol is fejbe vág valamikor, de egy ici pici nem árthat.

Kortyolok párat, mikor meglátom Harryt a tánctéren egy lánnyal. Egy másikkal mint akivel az előbb beszélgetett. A lány háttal áll neki, fenekét Harrynek dörzsöli, aki karjaival csípőjénél fogva irányítja a táncát. Szemmel láthatólag jól érzi magát, ahogy a csaj férfiasságához dörgölőzik.

Aha, tehát neki ilyen nő kell. Ilyen Világ Kurvája. Nagybetűvel. És nem hosszútávra, csak egy kis kalandra.

Én ilyen vagyok. Illetve voltam. A változás útján vagyok épp, mivel nem akarok ilyen lenni. És nem is leszek, Harry kedvéért meg főleg nem.

Épp amikor ezt eldöntöm, Harry a kezét bevezeti a lány rövidke szoknyája alá, és gúnyosan rám vigyorog.

Nem tudom, miért, tényleg nem tudom, de ez roppantul feldühít.  Mikor felpattanok és elindulok feléjük, már érzem, hogy az alkohol kicsit a fejembe szállt, és valószínűleg ezért nem érdekel, hogy épp most fogom megszegni a magamnak tett ígéretemet, hogy nincs több ilyen. Nem csinálok többé semmi ilyesmit. Ez az, amit eldöntöttem és egészen ideáig sikerült is betartanom.

Most pedig megesküszöm, hogy tényleg semmit nem csinálok. Csak ezt az egyet utoljára.

A táncparketten közvetlen Harryék mellett kezdek táncolni. Becsukom a szemem, csípőmet ringatom, kezeimmel végigsimítok testemen, a fenekem rázom felé.

Mikor kinyitom pilláim, látom, hogy feszülten néz rám. Elmosolyodom és oda lépek hozzá.

- Gyere! – fogom meg a kezét és magammal húzom. Nem kell rángatni, jön magától is.

Végigmegyünk a folyosón,aztán belököm a férfi vécébe. Szerencsénkre, vagy inkább balszerencsénkre, nincs itt senki.

- A fülkébe! – mutatok az egyik kis kabinba, mire engedelmesen bemegy, én meg utána, és magunkra zárom az ajtót.

Felnézek rá. Vigyorog, zöld szeme perzsel, de látszik rajta, hogy már ő sem teljesen józan.

Kezeit derekamra teszi, közelebb húz magához.

- Tudtam, hogy nem fogsz tudni nekem ellenállni. – morogja és felém hajol, láthatólag azzal a szándékkal, hogy megcsókoljon.

- Nem, nem! – térek ki az útjából, és kibontakozom öleléséből.

Értetlenül néz rám.

- Csak, hogy ne gondold, hogy unalmas vagyok. – mondom,majd nadrágját egy pillanat alatt lehúzom bokájáig, csakúgy mint a bokszerét. Méretes férfiassága elém tárul. Nem csak tárul, hanem áll.

- Hayley ,én . . –kezdi, de nem hagyok időt a tiltakozására, leguggolok előtte és bekapom egész méretét.

A lélegzete elakad, és felsóhajt.

- Ó a francba. – morogja.

Alig fér el a számban, de megpróbálom a tőlem telhető legjobbat adni neki. Most visszaadom mindazt, amit kaptam tőle. Csak várja ki a végét. . .

A tövénél a kezeimmel izgatom, míg a számmal a tetejét nyalogatom, majd megint az egészet szopni kezdem.

Az üres mosdóban az egyetlen,ami hallatszik az Harry hangos zihálása és szitkozódása.

Legnagyobb meglepetésemre nem fog meg a hajamnál fogva, hogy ő irányítsa a fejem mozgását. Fölnézek rá, mire eltátja száját.

- Basszameg. – nyögi, becsukja szemeit és hátraveti fejét.

Na, most ki is az unalmas?

- Hayley, mindjárt . . . – szól és tudom,hogy itt az idő.

Hirtelen felállok, és kimegyek a fülkéből. A mosdónál gyorsan lemosom a számat.

- Hayley, mi a . . ? – jön ki Harry még lehúzott alsóval, döbbent arccal. Ez az arc mindent megér.

- Ez van, szépfiú. – vonom meg a vállam, rá villantom ezer faktoros mosolyomat, majd kiviharzok a helyiségből.

2.fejezet

Sziasztok:). Itt a következő rész . . Nem tudom milyen lett, szerintem eléggé "összeszedetlen",sajnálom . Ha nem tetszik,akkor szóljatok,oké? Ha valakinek van valami tanácsa, szívesen meghallgatom.
xxx

- Figyu . . . –szól halkan, mikor már egy ideje magamba motyogva káromkodom. – Az van, hogy hallom,amiket mondasz . . .

- Na,ne. – forgatom a szemeim.

- Igen,hallom és tudod engem mindig is felizgatott,ha egy csaj ilyeneket mond szex közben. És most,hogy mindketten meztelenül vagyunk itt . . hát,na. Felizgultam. Úgyhogy esetleg abba hagyhatnád.

Tátott szájjal nézek magam elé. Ez nem normális.

Kikukkantok a függöny mögül,de azonnal vissza is húzom magam elé. Ott áll,a falhoz támaszkodva,merevedő férfiasságával.

- Nem akarod látni férfias bájamat? – hallom hangját.

- Nem,kösz. Inkább zuhanyozz le hideg vízzel.

- Látod,ez jó ötlet.

Lépteket hallok közeledni,majd a zuhanyzófüggöny elhúzódik előttem. Ijedtemben rögtön eltakarom magam.

- Mi a szart csinálsz?!

- Jöttem fürdeni veled.

- Húzzál kifelé! – mondom és nem érdekel már,mit lát, kezeimet elveszem testemtől és kilököm,majd visszahúzom az anyagot.

Megint nevet.

Ki kéne valahogy jutnom innen. De nem akarom,hogy végignézze meztelen testemet,amíg a ruháimért megyek. Régen simán kimentem volna innen teljesen meztelenül. Már nem.

- Liam?

- Igen?

- Odaadnád esetleg a ruháimat? Az akasztón vannak.

Mozgolódást hallok odakint,majd egy kéz nyúl be a ruháimmal együtt. Meglepetten észlelem, hogy semmi hozzászólása nem volt a dologhoz.

- Na mi van,elvitte a cica a nyelvedet? – kérdezem, miközben felveszem a kávés felsőmet. A hajamat kicsavarom,mivel még mindig vizes.

- Segítsek felöltözni? – vág vissza és elmosolyodom.

- Óh, Liam. Te engem sosem fogsz felöltöztetni. Főleg nem le.

Hangos,rekedtes nevetés a válasz.

- Majd meglátjuk.

Hallom,amint egy másik fürdő fülképe megy,és megnyitja a csapot. Amíg fürdik én csendben várakozom.

Hirtelen fölülről víz esik rám. Liam az. A mellettem lévő fülkéből fröcsköli rám a vizet.

- Liam. – csikorgatom a fogaim. – Ne. Csináld.

Kijön a fülkéből és megint csend következik.

- Ki fogunk jutni innen valamikor? – kérdezem. – Egyáltalán ki az az elmebeteg,aki ránk csukta az ajtót?

- Nekem van egy tippem. De miért akarsz kijutni? Nem élvezed a társaságom?

Felhorkanok.

- Nem aggódsz,hogy lemaradsz a showról?

- Nem. A show nélkülem nincs. Ennyi. Keresni fognak.

- Hahh. – forgatom megint a szemem. –Én viszont kicsit aggódok.

- Miért?

- Tudod ez az első munkanapom. Nem akarom,hogy már most kirúgjanak,amiért nem végzem a munkám.

Pár pillanat csönd van.

- Tehát, te azért vagy itt,hogy nekünk dolgozz?

- Igen. Én vagyok az új fodrász. És Lou unakotesója.

- Oh. – hangján meglepettség hallatszik. – Akkor megcsinálhatnád a hajam.

- Azon a gólya fészken,nem igazán lehet mit javítani. – nevetek fel.

- Mi a bajod a hajammal? – kicsit sértődöttnek hallom a hangját,ez vigyorgásra késztet.

- Semmi, semmi . .

- Hát, tudod a több millió lánynak,aki odavan értem tetszik a hajam. Nekem ez elég.

- Hát persze . .  – unottan nézegetem a körmömet .

Pár másodperces csönd következik.

- Most miért vagy ilyen barom? Mi bajod a hajammal?

Legnagyobb meglepetésemre a hangja komolyan őszintének hangzott. De mi az,hogy én a barom?

- Én, barom? – hitetlenkedem.

Elrántom magam elől a függönyt és kilépek.

- Én vagyok a barom,miután te jöttél ide be,és azóta is zaklatsz?!

Szélesen elvigyorodik.

- Azért jöttél ki,hogy végigmérj?

- Mi van? Idióta! Tegyél valamit a kukacod elé,vagy idehányok!

- Ha ilyen szépen kéred . . . –végre maga elé teszi a kezét.

Engem bámul,én is őt. Jó,be kell vallanom,nem nézett ki rosszul. Egyáltalán nem. Gesztenyebarna haja vége fürtökben lógott arcába,zöld szemei csakúgy izzottak.  A válla széles,izmos,hasán kockák vannak.

Egyetlen probléma van csak. Hogy egy barom.

- Most,hogy így végigmértél . . Én következem. – hangja most mélyebb,mint amilyen mély egyébként és hirtelen megragadja a két karom és a falhoz lök.

- Mit csinálsz?

- El szeretném mondani neked,hogy gyönyörű vagy.

Pislogva nézek rá,aztán elnevetem magam.

- Óh,nagyon szép próbálkozás. – bólogatok. – Csakhogy nem ér semmit.

- Nem próbálkozás. – rázza a fejét. – Egyszerűen közöltem,hogy vonzónak talállak. Ezért meg foglak dugni.

Tátott szájjal nézek rá, azt hiszem rosszul hallok.

- Ó,igen. Ilyen nagyra fogod nyitni a szádat,amikor . . .

A csomagjába rúgok. Oda le,középre. Fájdalmasan felkiált és összegörnyed.

- Te kis . . –kezdeném rá uszítani a különböző,jól megválogatott kifejezéseket, mikor hangot hallok.

Valaki a kilincset rázogatja.

- Hahó! Van itt valaki?

- Itt vagyok! Bezárták kívülről! – dörömbölök az ajtón. – Segítsen valaki!

- Egy pillanat! – hallom kintről a férfi hangot.

- Segítség! – Liam ordibálni kezd. – Segítsenek!

Értetlenül nézek rá,de már nem is foglalkozom vele,mert a kinyílik az ajtó. Végre.

Egy borostás férfi áll előttünk,aki oldalra fordítja a fejét,és elordítja magát.

- Megtaláltam!

Aztán megint felénk fordul. Hátranézek Harryre,még mindig görnyedten áll.

- Segítség! Segítsenek!!

- Mi baj? – néz ijedten a férfi.

- Ez a lány megtámadott! – mutat rám színpadiasan.

- Micsoda? – nézek rá döbbenten.

- Hogy mit csinált? Nem látok magán belépő kártyát. Mégis,hogy képzeli ezt? – fogja meg a karom és húzni kezd. – Carl,gyere! – szól egy másik férfinak.

- Mi?! Mit csinál? – pánikolok be. – Liam! – visítom,mikor ketten fölemelnek,én pedig rúgkapálok a levegőben. Futva rám vigyorog,aztán fölvesz egy fájdalmas arckifejezést.

- Úgy! Vigyék csak! Megérdemli! Teljesen stresszbe kerültem miatta! Ráadásul a show előtt! – teszi homlokára a kezét nekem pedig leesik az állam.

- Ne aggódj,eltávolítjuk. – bólint az egyik férfi Liamre.

Eltávolítani?!

Elindulnak velem a folyosó vége felé.

- Tegyenek le! – rúgkapálózom. – Én itt dolgozom! Ma kezdek,ezért nincs még olyan hülye kártyám! Kérem!

- Jobban teszi, ha csöndben marad. Fel is jelenthetnénk,azért,amit tett.

Erre csöndben maradok. Még csak az kéne,hogy a bíróságra futkossak!

Kinyitják a széles ajtót.

- Háromra? – néz az egyik a másikra,mire számolni kezdenek.

- Mi a . . –motyogom,a következő pillanatban pedig lendítenek egyet rajtam és kidobnak. Szó szerint kidobnak. Az ajtó becsukódik előttem,én meg csak nézek.

Aú. A kezem lehorzsolódott a kemény betonon.

Ez valami vicc. Kell,hogy legyen itt egy kandi kamera. Az első munkanapomon kidobnak.

Felkászálódom a földről és körbenézek. Az egyik hátsó bejáratnál vagyok a stadium hátuljánál.

Telefon nincs nálam,hogy felhívhassam Lou-t. Remek. Az egyetlen,amit tehetek, az a várakozás. Egyszer úgyis kijön valaki,nem?

Hát, úgy látszik nem. Nem jön ki senki. Már legalább egy órája itt vagyok, és semmi. A földön ülök, arcomat a kezeimbe téve sóhajtok fel. Lépteket,hallok mire fölkapom a fejem és felugrom.

Egy férfi közeleg felém. A naplementében elég nehezen látom, de egyre jobban kivehető az arca. Hunyorogva pásztázom , hogy ki is az illető, aztán eltátom a számat. David Beckham közelít felém, teljes valójában. David Beckham. Nem viccelek. David Beckham.

Nem, ez nem lehet. Fáradt vagyok már, és csak hallucinálok. Vagy tényleg van itt valahol egy kandi kamera.

Elképzelem,amint oda rohanok hozzá, fölveszem a tükörben jól begyakorolt erotikus nézésem,miközben az ajkamba harapok és azt mondom: „  Kérése számomra parancs Mr. Beckham.”

Persze nem teszem ezt. Nem vagyok hülye. Viszont, amikor közelebb ér, látom,hogy nem is ő. Csak egy hasonmás.

Mikor elém ér fölvonja a szemöldökét.

- Hello.

- Hello, Beckham. – csúszik ki a számon és már ott vagyok,hogy elnézést kérjek, de elneveti magát.

- Nem , sajnos nem Beckham. Payne. Liam Payne. – nyújtja felém a kezét barátságosan.

Két dolog is átfut az agyamon. 1. Miért mutatkozik be, mikor azt se tudja ki vagyok? Lehet, hogy egy rajongó. Annak meg nem kell bemutatkozni. Egy rajongó rajongó. A legkevesebb, hogy a cipőméretét tudja. És 2. Mi az,hogy Liam?

- Liam? – ráncolom a homlokom. – Mármint az énekes?

Bólint.

- Nem.

- Tessék?

- Az nem lehet. Akkor biztos két Liam van. Ma már találkoztam az egyikkel.

- Hát,azt nem hiszem. – nevet. – Itt csak egy Liam van. Én. – mosolyog.

Összehúzott szemekkel nézek rá.

- De van az a zöld szemű. Magas. Bongyor hajú. Az ki?

- Ő Harry.

Pislogás nélkül meredek rá.

Aztán felordítok. Mivel jelenleg semmi üthetőt – csal Liamet – nem találok ebben a pillanatban, idegesen ugrálni kezdek.

- Jól vagy? – kérdezi aggódva Liam. Az igazi Liam.

Az igazi Liam Payne. A másik átvágott. Nem felelek, inkább még egy ideig ugrálgatok, talpaimat erősen a betonra dobbantva, ami fáj, de nem érdekel.  Nem érdekel mit gondol,ha ideges vagyok és nem üthetek, mindig ezt csinálom.

Mikor abbahagyom a hajamba túrok,és mély lélegzetet veszek. Újra felé fordulok. Kicsit döbbentnek látom.

- Hát persze. Bocsánat. Most pedig bemehetnénk? Én vagyok az új fodrász és kitettek.

Félrebillentett fejjel néz rám.

- Igen?

- Igen! – mondom idegesen.

- Honnan tudom, hogy nem egy őrült rajongó vagy, aki az alsógatyámat akarja ellopni?

Meredten nézek rá. Farkasszemet nézünk.

- Oké, nem rajongó vagy. Az ő tekintetük nem ilyen.

- Milyen?

- Eszelős.

Szólásra nyitom a szám, de inkább becsukom és aranyosan elmosolyodom. Legalábbis terveim szerint aranyosan.

- Liam Payne. David Beckham hasonmása. Kérlek. Vigyél. Be. Lou az unokatesóm. Bizonyítani tudom,ha adsz rá esélyt.

Bólint és az ajtó felé indul. Követem.

Mikor a két férfi, aki nemrég kidobott meglát, azonnal megindul felém.

- Ajajj. – gyorsan bebújok Liam háta mögé.

- Hagyják, ő velem van. – szól nekik Liam,így szó nélkül továbbengednek.

Miután bebizonyítom Liamnek, hogy igen,én Lou unokatesója vagyok, és igen, én vagyok az új fodrász,megkapom végre a hülye nyakba lógós kártyámat,ami igazolja, hogy „ide tartozom”.

Gyorsan átöltözöm, aztán elmesélem Lounak a „Liam-Harry” sztorimat.

- Hát, Harry már csak ilyen. – nevet.

Elhúzom a szám.

- Akkor azt hiszem nem leszünk jóban . . .

- Harry igazából rendes srác.

- Igen? – vonom fel a szemöldököm.

- Igen. Csak jobban meg kell ismerni. Kicsit csintalan, de a szíve a helyén van.

- Ha te mondod . . . – motyogom, de nem hiszek neki. Harry egyszerűen csak idegesítő. - És minden műsor előtt nekünk kell beállítani a hajukat? – váltok inkább témát.

- Nem, általában maguknak belövik. Csak néha kérnek meg engem. Inkább tv showk és nagy szerepléseknél csinálom. Például interjú, egy díjátadó, vörös szőnyeg.

- Értem.

- Louuu! – hallok egy hangot az ajtó felől, és oda kapom a fejem.

Egy szőke hajú fiú kukkant be.

- Szabad?

- Gyere. – bólint Lou. – Niall, bemutatom az unokatesóm. Ő Hayley.

A kezét nyújtja és elfogadom.

- Niall. – mosolyog szélesen,aztán Louhoz fordul. – Hajeligazításra jöttem! – közli vigyorogva.

- Hayley? – kérdezi Lou.

- Niall,én vagyok az új fodrász. Megcsinálhatom neked?

- Megtiszteltetés lenne! – ül bele az előttem lévő székbe.

Niall csak egy kis igazítást kér,mert elmondása szerint teljesen elaludta a haját és most szörnyen áll neki. Nos, én semmi ilyesmit nem észleltem, de azért boldogan csinálom meg neki. Közben neki is elmesélem a Harrys sztorimat,erre hangosan röhögni kezd. Hihetetlen a nevetése. Olyan aranyos, mint egy kisfiúé.

- Hát, Hayley . . bocsi, nem veled akartam kiszúrni..

- Mi? – ráncolom a szemöldököm.

- Én zártalak be oda titeket. –közli velem.

- Tessék? – áll meg az fésű a kezemben.

- Ööö. Bocsi.

- De miért?

- Csak vissza akartam vágni neki, mert a múltkor megszívatott. De nem tudtam, hogy van még bent más is. Sajnálom.

Igazából legszívesebben pofon vágtam volna Niall-t. De nem teszem, mert nem akarom, hogy a biztonságiak elvigyenek. Megint.

Miközben Niall haján ügyködöm, sorba bejön a többi fiú is. Bemutatkozom Zaynnek és Louisnak . Meg Liamnek,ugyanis neki eddig nem mondtam a nevem, csak a düh kitörésemet láthatta. Kicsit sajnálom emiatt. Félelmetesen nézek ki,amikor dühös vagyok.
Mind nagyon közvetlenek és kedvesek velem. Viccelődnek, nevetgélnek. Louis meg egy répát eszik. Nem tudom miért. Tényleg nem.

Az egyetlen, aki hiányzik az Harry. Neki úgy látszik nincs szüksége segítségre a csodálatosan loboncos hajához.

- Öt perc! – hallok egy hangot kintről, mire a fiúk felállnak.

- Köszönjük a segítséget! – mondja Louis vidáman.

- Köszönjük! – mondják kórusban, majd mind kimennek.

- Megnézzük a koncertet? – teszem fel a kérdés Lounak.

- Persze! – mondja és magával húz kifelé. – Várj, mindjárt jövök! – hagy ott és eltűnik egy ajtó mögött. A folyosó jobb oldalára fordítom a fejem, és meglátok valakit. Illetve valakiket.

Velem háttal, oldalról a falnak támaszkodva egy barna hajú lány áll. Vele szemben pedig Harry, szintén a falat támasztja az oldalával, és a csaj haját birizgálja „édesen”. Suttogva beszél, így nem hallom mit mondd, de a lány válla megrázkódik, úgyhogy biztosan valami észbontóan vicceset regélhetett neki.

Hirtelen teljesen dühbe gurulok. Pár órája még engem zaklatott, velem flörtölt, most meg már egy másik csajnak teszi a szépet. Vagy az is lehet, hogy ez a barátnője. És miközben engem cseszegetett, végig volt barátnője. A seggfej!

Hirtelen elvigyorodom, mikor eszembe jut ez zseniális ötlet. Szó szerint zseniális. És ördögi.

Velem senki sem szórakozhat. Senki.

Nagy léptekkel megindulok feléjük, majd megállok előttük.

- Harry cica, mi újság? – mondom nyávogós hangon, aztán lábujjhegyre állok és a fülébe suttogom: - Akkor este, igaz? – dalolom. Aztán nyakánál fogva magamhoz húzom, és megcsókolom.