10.fejezet

Sziasztok!:) Itt is van az új, remélem tetszik. xx ;)

Már a bejárat fele remeg az egész testem a dübörgő zenétől. Harry nem oda vezet, ahol hosszú embersor áll, a bejárathoz, hanem egy hátsó ajtóhoz. Egy zakóba öltözött, kigyúrt férfi áll előtte, rezzenéstelen komolysággal, ám, amikor meglátja Harryt a tekintete ellágyul.

- Hello Franky. – ráz kezet vele Harry.

- Sziasztok. Mi járatban? Ki ez a szexi nőcske? – pillant rám. Eszemben sincs zavarba jönni, kihúzom magam, és kezet nyújtok.

- Hayley.

- Franky – rázza meg barátságosan a kezem. – H, nem is mondtad, hogy újítottál.

- Mert nem is. – teszem csípőre a kezem.

- Nem vagyunk együtt. – magyarázza Harry.

- Oh. Értem. Azért jó bulizást, skacok. – nyitja ki az ajtót, és betessékel bennünket. Hosszú folyosón megyünk végig, hallom, ahogyan egyre közelebb kerülünk a buli központjához.

- Sokszor voltál már itt? – ordítom Harrynek, utalva arra, milyen jó kis barátok az ajtónállóval.

- Párszor. De Franky azonnal megkedvelt. De hát lássuk be? Ki nem? – bon vállat nagyképűen, mire a szememet forgatom.

Egy óriási terembe érünk, és ekkor jövök rá, hogy ez nem csak a táncolni vágyók helye. A terem egyik végéből egy hosszú, olyan modell bevonulós színpad féleség vezet a helyiség közepe felé. Csak hogy ezen nem modellek járkálnak, sokkal inkább könnyűvérű nőcskék, falatnyi ruhában, vagy annyiban se. Körülöttük férfiak lézengenek és dobálják fel nekik a pénzt.

- Most komolyan egy sztriptíz bárba hoztál? – fordulok Harry felé.

- Ez nem sztriptíz bár. Legalábbis nem hivatalosan. – kacsint rám, aztán fogja magát és otthagy.

- Most komolyan itt hagysz? – ordítom utána. – Én nem is akartam ide jönni! Mi a fenét csináljak egy ilyen helyen? Hiszen terhes vagyok!

- Szívás. – áll meg mellettem egy fekete hajú, nagyon feketén ki sminkelt lány, nagyon komor arccal.

- Az. – motyogom, majd elindulok a bárpult felé. Leülök egy székre és mérgesen nézek magam elé.

Vissza akarok menni a hotelba. De egyedül innen sehova nem jutok, azt sem tudom hol vagyok. Remek. Muszáj megvárnom Harryt, máshogy nem megy.

Ráadásul azt sem tudom hol van. Mi les, ha hajnalig tervezi az itt létet, én meg nem találom majd? Huhhh.

Pedig annyira jó volt a mai nap. Nem mondom, hogy nem volt idegesítő beszólása, vagy hasonló, de, és lehet, hogy hülyeség ezt gondolnom, de úgy érzem közelebb kerültünk egymáshoz. És szerintem ő is élvezte az én társaságomat, bármennyire is tagadná. Lefogadom, hogy nagyszerűen szórakozott. Ő is jól érezte magát, én is. Pont. Itt legalábbis egy pontnak kéne lennie. De most az egészet elrontotta ezzel a dologgal.

Már az elején jobban kellett volna tiltakoznom, és nem hagynom annyiban. Akkor még úgy tűnt, képes vagyok eltölteni egy ilyen helyen pár órát, de már nem így gondolom. Valószínű a terhesség az oka. össze- vissza gondolok mindent.

A fekete hajú lány jelenik meg hirtelen mellettem.

- Hello.

- Szia. – nézek rá meglepetten.

- Nem táncolsz? – kérdezi.

- Ott vagy ott? – kérdezem, először a terem egyik felébe mutatva, ahol a lányok vetkőznek, majd a másikba, ahol a nagy tömeg, egymás szájába lihegve táncol.

Felnevet, majd leül mellém.

- Tényleg babát vársz?

- Igen. – pillantok rá a szemem sarkából, egyébként a tömeget kutatom, egy göndör fejet keresve.

- Apja? – teszi fel a kérdést, ami azt hiszem a legjobb feltehető kérdés az én esetemet véve.

- Valahol van. De már nem tudom hol. – vonok vállat. Nem szeretek erről beszélni.

- Ismerős. Velem is ugyanez történt.

- Valóban? – fordulok felé teljesen.

- Igen. Csak aztán elvesztettem a babát.  – néz szomorúan.

- Oh.

- Tudod, az előbb azt mondtam, a terhesség szívás. Nos, ennél csak egy dolgok van, ami még rosszabb. Elveszíteni a babát. Na, az az igazi szívás. – mondja és lepattan a székről. – Úgyhogy vigyázz rá! – mosolyodik el halványan, majd el is tűnik.

Összeráncolt szemöldökkel bámulok utána. Kedvesebb lány, mint amilyennek tűnik, az biztos.

A következő pillanatban egy szőke lány tipeg mellém magas sarkújában és ül le. Látszik rajta, hogy már nem teljesen józan, dudorászik magában és dülöngél.  Aztán felsikolt, én meg a szívemhez kapok.

- Jól vagy? – kérdezem.

- Jaj, hát persze drágám! – legyint. – Csak eszembe jutott valami irtózatosan vicces! És te? Te jól vagy?

- Nem mondanám. – morgom.

- Óh. Hát mi a baj, édes? – teszi kezét combomra, kicsit följebb, mint ahogyan megengedett lenne. Le pillantok, mire ő is, majd mosolyogva felfelé vezeti rajtam tekintetét. Látom, hogy dekoltázsomon megvillan a tekintete, ahogy oldalra billentett fejjel méricskél. Egyből leesik, hogy ez a lány nem a fiúkat szereti. Vagy annyira be van rúgva, hogy már azt se tudja fiú- e vagy lány. Csodás. Már csak ez hiányzott.

- Tudod mit? – pattanok hirtelen fel. – Igazából remekül vagyok. Megyek is táncolni. – mondom, és elindulok a tömeg felé, míg a hátam mögül még hallom vékony hangját.

- Jaj, hát ez remek kis csibém! Táncikálj csak!

A szememet forgatva kutakodom Harry után.

- Hey baby. – fonódik körém egy kar. Megfordulok, és egy tengerkék szemű, igen jó pasi áll előttem.

- Neked hölgyem. És most nem. – szólok határozottan, és gyorsan kikerülöm.

Ekkor pillantom meg Harryt. Hát persze, hogy a táncoló lánykák előtt áll és csorgatja a nyálát. Hol máshol lenne?

Felé csörtetek és közvetlenül mellette állok meg.

- Haza akarok menni. – közlöm vele a hírt.

- Te bajod. – válaszol rám sem nézve. Szemeit a női, izzad testeken vontatja.

Dobbantok a lábammal, majd keresztbe teszem karjaim mellkasom előtt.

- Komolyan Harry? Komolyan ez izgat fel? – vonom fel szemöldökeim. Úgy látszik végre kiérdemeltem figyelmét, ugyanis rám pillant. Nem csak rám pillant, tetőtől talpig végigmér. De nem akárhogy.

Fogalmam sincs, miért. Miért van az, hogy amint megérzem tekintetét, mintha feltüzeltek volna, a bőröm égni kezd. És bizsereg. Kellemes bizsergés áramlik végig a gerincemen, miután visszatér arcomhoz.

Tekintetéből látom, hogy ivott már. Nem keveset.

- Miért mindek kéne felizgatnia? Ennek? – bök a testemre fejével hanyagul.

- Hogy micsoda?! – sipítom. 

Hogy merészeli?

- Mégis mi az, hogy ennek?!  - közeledek felé mire hátrálni kezd. ajkán viszont pimasz, elégedett mosoly ül.

- Nem sértésnek szántam. – teszi védekezően maga elé két kezét.

- Csakugyan? Pedig nekem annak tűnt! – teszem csípőre kezeim, és parázsló, „ölni tudnék” tekintettel nézem őt.

- Először is. Ezt fejezd be. Elég félelmetes vagy ilyenkor. – mondja tágra nyílt szemekkel. Másodszor. Én csak arra utaltam, hogy nyilván nem te fogsz felizgatni ruhában, amikor . .

- Ruhában? Ez a vacak alig takar valamit! – puffogom.

- Szóval, amikor itt van előttem egy halom nő, akik erotikus táncot lejtenek, miközben valamelyiken nincs is felső. Erre gondoltam.

- Ó, szóval úgy gondolod, pár meztelen test sokkal izgatóbb egy, ruhába bújtatott, ámde felfedezésre vágyónál?

- Felfedezésre vágsz? – vonja föl szemöldökét, és pimaszul emelgeti.

- Nem. Egyszerűen csak úgy gondolom, sőt, tudom, hogy én sokkal jobban fel tudlak izgatni. Ha akarnám persze. – nevetek.

Keresztbe fonja karjait, és oldalra billenti fejét.

- Fogadjunk?

Jaj, ne. Ezt az egy kérdést nem kellett volna feltennie. Mindig ugyanaz a vége, mindig ugyanaz a válaszom, és sosem sül ki belőle semmi jó.

- Fogadjuk! – húzom ki magam.

Ó, hogy fogtam volna inkább be!

- Fogadjunk, hogy jobban felizgatsz, mint bárki más itt, és, hogy ellen tudok neked állni! – vigyorog szélesen.

- Fogadjunk!- ismétlem meg, és körbenézek.

- Szóval? – kérdezi.

A „színpad” felé fordítom a fejem, és elmosolyodom.

- Csak várj itt. – kacsintok, és megindulok a lépcső felé, ami felvezet a színpadra.

Senki sem fogja észre venni, hogy nem oda tartozom. Ha meg igen? Max kidobnak.

Csak reménykedek benne, hogy a következő, valami nagyon jó szám lesz, amire automatikusan beindulnak ösztöneim, és nem kell gondolkodnom mit is csináljak.

Mikor felérek a lépcsőn egy pillanatra elbizonytalanodom a sok férfit látva magam körül. Csak nehogy hozzámérjenek.  A bizonytalanság viszont nyomban elmúlik, amint meglátom Harry döbbent arcát.

Csípőre teszem egyik kezem és modellekhez való kecsességgel  vonulok végig a kifutón, majd megállok az egyik rúd mellett.

És táncolni kezdek. Nem tudom pontosan mit is csinálok. Nem is figyelek nagyon rá, csak magától jön és én élvezem. Élvezem, ahogy elveszek a  zenében és a táncban. Az egyetlen amit tudok, az az, hogy ritmusra mozgatom a lehető legtöbb testrészemet, vonaglok, a csípőm és a fenekem rázom Harry felé. Nem nézem a reakcióját egészen addig míg fogom magam, kitárt lábakkal leülök arra a részre, ahol jól rám lát. Kezemet végighúzom lábamon, egészen a belső combomig, ahol aztán simogatom magam.

Érzem égető pillantását, ahogy szinte lyukat éget bennem, így rá pillantok, miközben ujjamat számba veszem és nyalogatni kezdem. Látom, amint eltátja száját, és kedvem lenne ujjongani. Megnyertem a fogadást.

A következő pillanatban viszont arckifejezése megváltozik. Titokzatos mosoly kúszik arcára és csücsörítve apró puszit dob felém. Aztán elsétál.

Döbbenten állok fel és sétálok le, közben pedig nem foglalkozom az ordításokkal, amit nekem szánnak, hogy „ vissza, vissza, vissza”.

Látom fekete pólóját elsuhanni, így utána sietek, majd mikor utolérem karját megrántva magam felé fordítom.

- Nos? – vonom kérdőre.

- Kétségkívül izgató látvány volt. – bólint elismerően. – De szinte ugyanolyan, mint a többi. – rándít vállat.

- Mint a többi? – nyitom nagyra szemeim.

- Mint a többi csaj. – bök fejével a vonagló lányok közé.

- Szóval mást akarsz?

- Határozottan. – bólint komolyan.

Na akkor én megadom neked azt a mást, Styles! A táncparkett felé pillantok és hirtelen megpillantom a szőke lányt, aki rám mászott. Határozottan megindulok felé, miközben magamon érzem Harry tekintetét.

- Szia! – mosolygok rá szélesen.

- Heey! – vigyorog vissza és kezét vállamra teszi. Nagyszerű, nem kell erőltetnem semmit, magától is megy ez. – Táncolunk?

Elégedetten bólintok. Kezeimet csípőjére vezetem, és apró pillantást vetek Harry felé. Felvont szemöldökkel, karba tett kezekkel néz. Fogalma sincs mire készülök. pedig ha tudná . . .

- Mi a neved édes? – kérdezem csábosan.

- Priscilla. Neked?

- Nekem is! – vágom rá lelkesen.

- Tényleg? Komolyan? – vág hihetetlenül döbbent fejet, majd nevetni kezd. – Ez de szupcsi!

- Igen, az! – vonom magamhoz még közelebb. – Táncolunk?

Lelkesen bólogat. Erotikusan mozogni kezd, és én is úgy teszek.  testemmel hozzásimulok, neki dörgölődzöm megfordulva. Ő sem rest, kezével szaporán simogat, a mellemen kicsivel többször érintkezik, mint amennyit megengednék normálisan, de most ez most nem érdekel. Csak arra összepontosítok, hogy minél csábítóbb képet adjunk magunkról. A fekete és a szőke vonaglása. Ezt a címet szerintem kiérdemeltük volna.

Tánc közben megpróbálok közelebb férkőzni Harryhez, és nem kell sokat bajlódnom, ugyanis egy idő után ő jön közelebb.

Félretolom Priscilla haját és csókolgatni kezdem a nyakát. A szeme sarkából látom Harrry dermedt alakját, amint mozdulatlanul áll a táncoló tömegben és bámul. Azt hiszem tetszik neki.

Először puszikat hagyok bőrén, majd végignyalom egész nyakát.

Aprót felnyög.

Jó, oké, tudom nem szép dolog kihasználni másokat ilyen téren. Sőt semmilyen téren.  De ezt most muszáj megtennem.

Felszisszenek meglepetésemben, mikor mellembe markol. Nem túl kellemes érzés, hiszen egyáltalán nem vágyom az érintésére. De nem is a saját szórakoztatásomra csinálom.

Jól kifésülöm az össze tincset a lány hajából, hogy Harry jó rálátást nyerjen, amint nyelvem bőrén kalandozik.

Felegyenesedem és fenekén simítok végig, aztán ő simítja ki a hajamat arcomból. Itt az idő.

Biztosra veszem, hogy Harry figyel, mikor benedvesítem ajkam és lecsapok Priscilla ajkaira. Ezt ő egyáltalán nem bánja, hevesen csókol vissza.

Csókolóztam már lánnyal, nem nagy kunszt.  Mondhatnám, hogy talán még kellemes érzés is, de ennyi. Egyszerűen csak nem indít meg bennem semmit.

Kicsit meglepődöm, mikor hirtelen nyelvét számba dugja, de így legalább jobban elmélyíthetjük a csókot.

Már épp jönnék bele a dologba, amikor egy rántást érzek karomon, ami kiragad Priscilla mellől.

- Hé! – kéri számon Priscilla Harryt mérgesen.

- Most el kell vinnem. Bocs. – mondja azzal húzni kezd magával a táncparkett másik vége felé.

- Majd hívlak! – szólok vissza szegény lánynak. Lelkesen bólogat, integet, aztán tovább táncikál.

Szőke.

Harry erőszakosan megállít és maga felé fordít?

- Na és ez hogy tetszett? – mosolygok.

- Táncolj velem. – hagyja figyelmen kívül a kérdésem, bár azt hiszem tudom a választ. Hangja mélyebb, rekedtesebb a szokottnál, tekintete éget.

Egy pillanatra elkábulok, és megrándul bennem valami, de hamar magamhoz térek.

- Ha ezt szeretnéd. – mosolyogok megint és táncolni kezdek. Illetve kezdenék, de lefog.

- Ne így. – morogja. Kérdő tekintettel nézek rá. Megfogja kezemet és a másik irányba fordít, úgy hogy hátam nekitapadjon erős mellkasának. Elvigyorodom.

Kezeit derekam köré fonja, fejével a nyakam és a vállam találkozásába fúr.

- Nagyon tetszett a táncod. De most én jövök.

Érzem a leheletéből a tömény alkohol szagot. Nem teljesen józan a gyerek.

Csípőjét ringatni kezdi, és kezeivel engem is kényszerít, hogy bejárjam azt az utat, amit őt tesz  meg. Szorosan tart.

Zenére mozgatjuk a csípőnket, mikor fölpillantok rá. Abban a helyzetben, ahol ő van, tökéletes a rálátás a ruhából kilátszó mellemre, és pontosan tudom, hogy azt bámulja.

Nem csak tudom, érzem is. Eláll a lélegzetem, amikor ágyékát határozottan fenekemhez dörzsöli.  Érzem, hogy mennyire felizgult állapotban van, és lehunyom a szemem, mikor fenekemnél köröz vele. Kezével testemet fedezi fel, én pedig egyik karomat felemelve hajába túrok. Puha. Annyira puha. Jól esik ujjaim között tartani.

Tenyerét megérzem mellemen, és mikor egyszerre simít rajta végig, és döf csípőjével előre, akaratlanul, és teljesen hihetetlenül felnyögök. 

Mi a . .

- Tetszik? – dörmögi fülembe.

Nem válaszolok először, csak élvezem testünk érintkezését. Mintha meggyújtottak volna, úgy lángolok.

- Neked? – kérdezek végül vissza.

- Tetszel. – motyogja fülembe.

Mi? Zavartan fordulok felé, amikor . .

- Lekérném a hölgyet. – szakít minket félbe egy állatira kigyúrt faszi.  Gyorsan kikúszom Harry öleléséből, és pasas mellé állok.

- Persze. – mosolygok rá.

- Hayley . . – kezdi Harry. Zavartnak látszik és ingerültnek.

- Igen?

Kinyitja a száját, de be is csukja. Megrázza a fejét, majd megszólal:

- Kint leszek. Egy limóban. Ha végeztél gyere. – mondja, majd egy nem túl kedves pillantást vet a mellettem álló férfire, és elmegy.

Limó? Milyen limó?

- Szia, Tom vagyok. – vigyorog rám a hapsi.

Én is bemutatkozom, majd megfogja a kezem és táncolni kezdünk. Mi a fene volt ez az előbb Harryvel?

Ez a srác eléggé rám nyomul, és kezd idegesíteni. Harry is rám nyomul, mégsem idegesített. Tetszett. Basszus.

- Figyelj, mennem kell bocsi! – nézek a hapira tettetett szomorúsággal, és mielőtt bármit mondhatna a hátsó kijárat felé futok.

Mikor kinyitom az ajtót Frankybe futok bele.

- Öö látta Harryt? – kérdezem.

- A parkolóban van egy fekete limó. Abban keresd. – kacsint rám.

- Köszönöm. – futok a parkoló felé.

Rögtön megpillantom a hatalmas járműt. Mi a szarért van itt egy limuzin?

Kinyitom a hátsó ajtót és belépek, majd rögtön le is huppanok a kényelmes bőrülésre. Harry velem szemben ül, kezében valami üveg, amibe belekortyol.

- Mi ez a limó? – kérdezem tőle összeráncol szemöldökkel.

- Ide rendeltem. Messze vagyunk már a hoteltól, és ittam is. – von vállat.

- Értem.

Harry megnyom egy gombot, mire az autó elejénél a „fal” lehúzódik és megpillantjuk a sofőrt.

- Kérem Bart, induljon. – szól Harry.

A kocsi elindul, én pedig elhelyezkedem kényelmesen. Harry megnyom egy gombot mire beindul a zene. Automatikusan dülöngélek kicsit a dallamra, nem tehetek róla magától jön.

- Csodásan táncoltál. – mosolyog rám.

- Köszönöm. És ráadásul győztem a fogadásban.

- Ezt mégis miből gondolod?

- A gatyádban keletkezett dudorból gondolom. – mosolygok rá gúnyosan.

- De ellenálltam neked.

- Nem. Nem beszéltük meg, hogy az ellenállás meddig, milyen pontra érthető.. – rázom a fejem. Mégis mit akar még?

- Hát, nem eddig.

- Hát akkor meddig? – állok fel, és mellé ülök, jó közel.

Elmosolyodik halványan, és kezét lábamra teszi.

- Tudod tetszett a kis mutatványod azzal a csajjal.

- Csak nem? – tettetek meglepődést.

- De. Viszont ne értem mi a szart csináltál azzal a kigyúrt állattal. – húzza össze a szemét.

- Táncoltam vele. – vonok vállat. – Nem tetszik talán?

Közelebb hajol, érzem a leheletét arcomon.

- Nem táncolhatsz mással. Rajtam kívül senki mással.

Hangja olyan parancsoló, annyira rideg, hogy felpattanok mellőle.

- Mégis miről beszélsz? Nekem te ne parancsolgass! – szökik fel bennem a pumpa.

- Kibaszottul nem akarom, hogy másokkal táncikáljál, vagy bármi mást csinál!  - ordít.

- Miért? – emelem fel a kezem. – Mi a bajod? Miért? – üvöltöm én is, bár a hangos zenében elveszik a hangom.

A következő pillanatban Harry megfogja  a csuklóm, az ölébe húz, és megcsókol. Meglepődöm, és ellenkezni akarnék, csak hát . . . Olyan jól csókol. Hevesen dugja nyelvét számba. Amint megérzem finom nyelvének simogatását, valami felgyullad bennem. Nem kéne így lennie. Erőszakosan ráharap alsó ajkamra, hogy felnyögök. Karjait csípőm köré fonja, jó szorosan tart magához. Percekig csókol, olyan hévvel, hogy azt sem tudom, hol vagyok már. Hol a Föld, hol az ég.

Kicsit elhúzódik, amit nem értek, és nem tetszik, hogy el kell szakadnom ajkaitól. De csak pólója szegélyét fogja meg, felhúzza felsőtestén, majd ledobja a földre. Elém tárulnak fekete tetkói, amik irtó szexisek. Nem terveztem sokra ezt a smárolás dolgot, de amikor meglátom izmos felsőtestét összefut a nyál a számban és nem bírok magammal mit kezdeni, lecsapok ajkaira, miközben ujjaimat  széles vállán, izmos hasán, mellkasán vontatom.

Itt meg kellett volna állnom. Megmondani neki, hogy szálljon le rólam, mert ez így nem helyes.

De helyette hagyom, hogy lehúzza ruhám cipzárját, és végigsimítson hátamon nagy kezével, amitől borzongás fut végig rajtam. 

- Harry . . – ellenkezni próbálnék, amikor kicsit megemel, hogy kibújtasson a ruhámból, aztán magára ültet. Egy szál bugyiban ülök karjaiban. Mikor meglátja ruha nélküli felsőtestemet, szeme elsötétül, és két kezét mellkasomhoz emeli.

- Óh. – suttogom, és hátravetem  fejemet az érzésre. Melleimet kényezteti, közben végignyal nyakamon, majd aprót beleharap. Felnyögök.

Valahol érzékelem, hogy a háttérben Bruno Mars Locked out of Heaven  című száma üvölt, mikor kezét levezeti testemen és simogatni kezd combjaim találkozásánál.

- És ez? Ez tetszik neked, Hayley? – morogja fülembe, majd belenyal.

Hangosan nyöszörgök keze munkája által. Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy mi van, ha a sofőr hall bennünket, de aztán eszembe jut, hogy üvölt a zene. Nem zavar minket semmi.

Csak a gondolataim. Hayley, térj észhez. Ezt most be kell fejezni, ebből semmi jó nem sülhet ki.

De olyan jó érzés. Kibaszott jó érzés.

Ez a baj velem. Ha egyszer elkezdek valamit, ami tetszik, egyszerűen nem bírom abbahagyni.

Az egész testem úgy lángol, mint még soha. Elkeseredetten vágyom még többre, mikor Harry ujjai bejutnak a bugyim alá.

- Azt hiszem erre már nincs szükségünk. – mondja, azzal nemes egyszerűséggel letépi rólam a bugyit.

Felháborodnék, hogy mégis, hogy képzeli, ez a kedvenc csipkés darabjaim egyike volt. De nem tudok, ugyanis túlságosan felizgat a tudat, hogy épp most tépte le rólam.

Két kezével átfogja derekam, és fölemel miközben ő is feláll. Hú, de erős!

Kérdezném, hogy most mi van, de azt hiszem egyértelmű, amikor elkezdi kigombolni gatyáját, és lehúzza magáról.

Itt, ezen a ponton, még egyszer, utoljára besiklik a tudatomba : állj.

- Harry. . – kezdem, csakhogy lehúzza magáról bokszerét, és előtűnik meredező férfiassága.

Összerándul az alhasam és beleharapok alsó ajkamba. Basszus.

- Látod . . – közeledik felém. – Ennyire felizgattál. – dönti oldalra a fejét, és menyalja ajkait. – Igazad volt. Sokkal, sokkal jobban izgat a látványod, mint bárki másé. – elém áll, végigsimít arcomon.

- És most? Most mit akarsz csinálni? – kérdezem, és kihívóan felvonom szemöldököm, mintha annyira magabiztos lennék.

Ó, pedig ha tudná! Ha tudná, hogy mennyire remeg a lábam, sőt az egész testem, és mennyire kívánom őt.

- Most ? Most meg akarlak dugni, de rohadtul. – hangja esik pár oktávot, aztán leránt a bőrülésre, úgy hogy a hasamra esek.

Rögtön tudom mit akar, hogyan szeretné, így feltérdelek,  és megvárom, amíg mögém térdel. Egyetlen egy csodálatos pillanatra megérzem magamon ujját, de hamar elhúzza.

- Ó, bébi, látom te is akarod. Nagyon akarod.

Kezével végigsimít egyszer, kétszer fenekemen, én pedig nyöszörögni kezdek. Csinálja már.

Kívánságom meghallgattatok, ugyanis megérzem őt hátsómnál, a következő pillanatban pedig már magamban.

Felsikítok és lehunyom a szemem.

- Óh, Hayley. – suttogja. Egyetlen pillanatig mozdulatlan marad. Aztán hihetetlen tempóban mozogni kezd.

Ha valaki kívülről látja ez az autót, csak egy kocsit lát, sötétített ablakokkal, dübörgő zenével. Nem tudják mi folyik benne.

Nem hallják a sikításomat, Harry férfias nyögéseit, amint bennem mozog. Nem tudják mennyire jól esik, ahogy csípőjével köröz. Nem tudják, milyen fülledt a levegő, hogy mindketten sűrűn zihálva próbálunk lélegezni.

Nemsokára ott vagyok, ahova már nagyon szeretnék eljutni, és azt hiszem Harry is közel van. Be is bizonyítja, mikor rám hajol kicsit és fülembe morogja:

- Na, most. Most nyerted meg a fogadást, édes.

9.fejezet

Hellóóó. Végre itt vagyooook. Remélem tetszeni fog a rész,jó hosszú lett a többihez képest,és sokat dolgoztam vele. És nem "véletlenül" ezt a számot tettem bele, mármint  . . . remélem értitek. :D
xx

- Haha. Ilyen bókokkal sem viszel ágyba. Ne is próbálkozz. – nevetek kínosan. A nevetéssel a zavaromat próbálom leplezni. Mi ez a „gyönyörű vagy, amikor nevetsz” szöveg? Mert máskor nem vagyok gyönyörű vagy mi? Egyébként meg úgy röhögök, mint egy ló. Én inkább kínosnak nevezném a jangot, amit ilyenkor adok ki. Főleg, amikor ennyire önkívületi állapotba kerülök.

- Nem akarlak ágyba vinni. – felei, miközben újra a gázra tapos és besorol a kocsik közé.

- Nem? – vonom fel a szemöldököm.

- Ki mondta neked, hogy én az ágyban szeretném veled csinálni? – vigyorog.

- Ahh! – csapok kezemmel megint a vállára.

- De most komolyan. Az ágy már olyan unalmas. Csinálhatnánk egyszer a színpadon. Mindig is ki akartam próbálni.

- Beteg vagy.

- Egyszerűen csak élénk a fantáziám.

- Azt látom göndörke. – forgatom a szemeim.

- Szóval akkor benne lennél? Megígérem, hogy egy felejthetetlen élmény lesz. Te,én és a nagyszínpad. Micsoda show lenne ott! – rázza a fejét hitetlenkedve.

- Oké. Elég.

Nevetni kezd, de szerencsére befogja utána. Pár perc múlva szólalok csak meg.

- Hová megyünk?

- Először is ruhaboltba. – pillant le egy pillanatra magára. Én is lenézek rá, és ekkor jut csak eszembe, hogy még mindig alsógatyában van. Nem tehetek róla, de muszáj végignéznem hosszú lábain. Beharapom a szám szélét, mikor meglátom ahogy az izmok megfeszülnek lábszárán, miközben a pedált nyomja.

- Van valami a lábamon? – kérdezi nyugodtan.

- Khm, nincs. – krákogok, majd inkább az ablak felé fordulok. Jól rajtakapott. Miért bámulom én egyáltalán a lábát?

Mert szexi.

Nem, nem az! Csak egy láb. Egy láb, mint amilyen mindenki másnak is van.

Ráadásul mi vagyok én, valami kanos fiú, aki egyfolytában az ellenkező nem lábát nézegeti?

Harry leparkol valami menő üzlet parkolójába.

- Most kérem vissza a gatyám. – nyújtja felém a kezét.

- Azt hittem neked veszünk gatyát.

- Nekem jó ez, te kapsz egy újat.

- Nekem jó ez. – tiltakozom.

- Aha, valóban. Bármelyik pillanatba lecsúszhat rólad.

Oké, ez igaz.

- És akkor mit akarsz? Én menjek be bugyiba?

- Ha akarsz. De itt is maradhatsz. – vonja meg a vállát. Felsóhajtok, majd kigombolom a gatyát és lehúzom magamról.

- A cipőt is kérem.

Miközben lehajolok, hogy lehúzzam a cipőjét, végig magamon érzem tekintetét.

- Van valami a lábamon? – kérdezem, aztán felé nyújtom a cipőpárt.

- Khm. Nem. – pillant oldalra, majd felhúzza a gatyát és a cipőt. – Oké. A terv.

- Csak nem megint egy zseniális terv? – mosolygok erőltetetten.

- Eltaláltad. Szóval. Én bemegyek, veszek neked gatyát és cipőt. Kijövök, te felveszed.  Aztán, ha még valamit akarsz, utána te is be tudsz jönni. – nyitja ki az ajtót és kiszáll.

- Harry nekem nincs pénzem. – jut eszembe hirtelen.

- Én állom. – bólint, és már indulna is, mikor utána kiáltok.

- 36-as a méretem! És ne a legdrágábbat vedd!

Már jó ideje várakozom, és épp tervezgetem, hogy nem érdekel, bemegyek bugyiban, amikor megjelenik egy csomó szatyorral.

- Az egész boltot felvásároltad?

Nem válaszol csak beül, és nekem nyújtja a csomagokat. AZ egyikből kiveszem a gatyót és eltátom a számat.

- Te komolyan ennyiért vettél nekem egy gatyát? Ez a fél fizetésem, ha nem az egész!

- Nyugi. – dugja be a kulcsot a kocsiba.

- Ezt most azonnal vidd vissza! – tartom felé. – Erkölcsileg nem tartom helyesnek, hogy egy ruhaneműt ilyen drágán megvegyen bárki is. Sose vennék ilyet, azt meg főleg nem szeretném, ha te vennél nekem ilyeneket.  Vissza fizetni pedig nem tudom. Vidd vissza, és menjünk el valami olcsóbb helyre.

- Nem kell  visszafizetni. Ajándék. Tőlem, neked. Ha már a gyönyör ajándékával nem engeded, hogy megajándékozzalak. – vonja meg a vállát.

A szám újra nagyra nyílik, de úgy döntök inkább nem veszek róla tudomást.

- Harry, kérlek vidd vissza.

A fejét rázza.

- Harry, pontosan tudod, hogy én ezt nem engedhetem meg magamnak. – mondom halkan.

- De én igen. – fordítja el a kulcsot, hogy elindítsa a kocsit.

Ekkor viszont fogom a cuccokat, kinyitom az ajtót, és kipattanva az autóból futásnak eredek az üzletsor felé.

- Hayley! – hallom, amint kiabál és fut utánam.

Nem mondom, hogy nem zavart, hogy egy éppen hogy a fenekemig érő pólóban, mezítláb futkosok mindenki előtt, de elegem volt ebből az emberből.

Egy pillanatra elképzelem magam kívülről, hogy hogyan nézhetek ki, amint hiányos öltözékben sprintelek, és Harry Styles követ engem. Elnevetem magam, de ekkor két kéz szorul a derekam köré, és felkap.

- Mit csinálsz? – sikítom és kapálódzni kezdek.

- Ne rendezz jelenetet! – hallom fojtott hangját fülemnél. Aztán felkap, mintha valami krumplis zsák lennék, és a vállára pendít.

- Ááá! Nem akarok Harry Styles seggében lenni! – ordítom, mivel formás kis feneke így éppen a pofámban van. Ekkor a fenekemre csap.

- Maradj veszteg!

- Maradjak veszteg? Te állat! – kapálódzom újra és a kezemben tartott szatyrokkal ütögetem.

De már mindegy, mivel betesz a kocsiba és rám csapja az ajtót, majd ő is beül.

- Felveszed azokat a ruhákat!

- Nem! Egyáltalán miért van nálad ennyi pénz?

- A hitelkártyám mindig a pénztárcámban van, ami pedig mindig a zsebemben. – indítja be a kocsit, és kihúz a parkolóból.

Úgy döntöttem duzzogósra veszem a formát. És bár nagyon szeretném tudni, hogy most éppen hova a fészkes fenébe tartunk, de nem szólok hozzá, inkább az ablakon át nézem a mellettünk elsuhanó tájat.

A hasamra teszem a kezem, és lenézek rá. Miket kell átélnie ennek a babának itt velem.

- Nem akarom , hogy megfázzatok. Vegyél fel valamit.

Harryre pillantok, aki a szemét csakis az útra szegezi. Sóhajtva előveszem a vásárolt dolgokat és felveszem őket, köztük egy pulcsit és kabátot is.

- Szóval akkor turistáskodunk? – teszem fel a kérdést.

- Azok is vagyunk nem?

- Te egy tizenéves világhírű énekes, én pedig egy tizenéves terhes fodrász. De azonkívül igen. – vigyorgok erőltetetten.

- Ne légy ilyen pesszimista.

- Nem vagyok pesszimista. Reálisan gondolkodom.

Felsóhajt, de nem szólal meg többször.

Először a Szent Patrik Székesegyházba megyünk, ami elég szép hely. Kifelé menet Harry megszólal:

- Tudtad, hogy itt van eltemetve  Jonahtan Swift, és szerelme, Stella Ether?

- Igen?  -  vonom fel a szemöldököm, mert nem értem, miért közölte velem ezt ilyen hirtelen.

- Ja. Ha meghalok én is ilyen király helyen akarok lenni. A szerelmem mellett.

- Wow, micsoda romantikus személy veszett el benned. – forgatom a szemeim.

- Nem is tudod. Még. – kacsint rám.

Ezek után Guinness Sörházba megyünk be. Eléggé tetszik ez a hely, és azt hiszem Harrynek is. Kár, hogy nem ihatott, mert ő vezet. Haha.  Következő megállónk a Kilmainham Gaol börtönmúzeum, ami egy eléggé félelmetes hely. Ráadásul Harry bezárt az egyik cellába, és tartotta az ajtót. Említettem már, hogy egy igen értelmes és érett férfi?

A Dublin Castle-t is megnézzük, gyönyörű. Egy- két múzeumot is meglátunk, míg végül a várva helyre, az Old Jameson Distillery épületéhez nem érünk, és megismerkedünk a whisky készítésével. Veszünk, illetve Harry vesz is pár üveggel.

Tulajdonképpen nagyon jól érzem magam vele. Sokat nevetünk együtt, és bár néha az idegeimre megy, kedves is tud lenni. Képeket csinálunk a helyi látványosságok előtt, különféle hülye arcokat vágva rajta.

- Romantikus vacsora a Phoenix Parkban?

- A romantikust elhagyva mehet. – dörmögöm.

Megállunk egy gyorsétteremben, ahol veszünk mindenféle finomságot. Én például gyrost kérek. Elkocsikázunk a parkhoz, és kiülünk a fűre. Nagyban falatozunk, mikor Harry megszólal:

- Mikor kell menned ultrahang vizsgálatra? – teszi fel hirtelen a kérdést, amitől nekem leesik az állam.

- Hamarosan. – úgy döntöm ezzel le is zárom az ügyet.

- Elviszlek majd. – harap bele a pizzájába, mikor én éppen a narancslevemet iszogatom, de kijelentésére félrenyelek és köhögni kezdek.

- Jól vagy? – veregeti meg a hátamat.

Csak bólogatni tudok, mert még mindig köhögök, aztán mikor abbahagyom érdeklődve pillantok rá.

- Ezt most komolyan mondtad?

- Halálosan komolyan. – bólint.

- Ööö. Miért?

- Mert szívesen megteszem. – vonja meg a vállát.

- Tehát csak szívességből?

- Ja, meg mert látni akarom a pucér pocidat megint.

- Tessék? – röhögök.

- Nagyon aranyos a pocakod.

- Csakugyan?

- Igen. Esetleg megnézhetném most?

- Te nem vagy normális! -  nevetek.

- Na, feküdj le, és húzd fel a ruhákat.

- Én aztán nem. – rázom a fejem, mire közelebb jön hozzám, megfogja a két csuklóm, és ledönt a földre. Próbálok kiszabadulni, de teljes testével rám nehezedik, így tehetetlen vagyok.

- Nem kapok levegőt! – visítom. Kicsit elhúzódik, hogy ne teljes tömegével nyomuljon rám, de ez nem változtat azon, hogy rajtam fekszik.

- Hadd lássam a pocakodat!

- Miért akarod látni?

- Mert aranyos!

- Hogy lehet egy pocak aranyos?

- Úgy, hogy gyerek van benne. – mosolyog, mire eláll a lélegzetem. Arca csak pár centire van az enyémtől, hallom, érzem lélegzetvételeit. És láthatom megint azokat a csodaszép szemeket. Komolyan mondom, elvarázsol a tekintete. Egész nap el tudnám nézni.

- Csodálatos szemeid vannak.  – bukik ki belőlem akaratom ellenére. Fölvonja szemeit, szája sarkában mosoly bujkál.

- Csakugyan?

- Khm, igen. Csak mert tudod, bírom a zöldet. A zöld a kedvenc színem. – harapom be a szám szélét.

- Értem . – most már vigyorog.

- Szóval, ha megengedem, hogy megnézhesd a hasam, elengedsz végre? – terelem gyorsan a témát.

- Ahogy mondod.

- Oké. – nyúlok a kabátomért, és a pólóval, pulcsival együtt felhúzom a mellemig. Kábé két másodpercig így hagyom, majd gyorsan visszahúzom.

- Hé! Ez így nem ér!- tiltakozik.

- Nem mondtad mennyi idő kell.

- Akkor most mondom, hogy ennél jóval több. Gyerünk! – parancsolgat. Sóhajtva tárom fel neki újra meztelen hasamat. Kezét bőrömre vezeti. Érintésétől kicsit megrándulok. Meleg keze jól esik bőrömön, valahogyan nyugtató. Az arcát figyelem, amelyen apró mosoly jelenik meg.

- Nem furcsa? – pillant rám.

- Mi? – ráncolom a homlokom.

- Hogy itt egy baba.

Pár pillanatba telik, hogy válaszolni tudjak.

- De. Az. Nagyon is. – sóhajtok.

- Kettőtökre kell vigyáznod. – mondja halkan.

Az ilyen pillanatokban nem igazán értem  Harryt. Ilyenkor hol van a folyton viccelődő, idegesítő énje? Vagy ez nem is ő, csak megjátssza? Őszintének tűnik.

Ahogy végigsimít épphogy csak kicsivel nagyobb pocakomon, mint egy hónapja volt, libabőrös leszek. Szeretném letagadni, és azt mondani, hogy bármikor, bárki így érint ilyen fajta libabőr fut végig rajtam. De nem lenne igaz. Valahogy más érzéseket kelt bennem, valahogy többet, mint eddig bárki is.

A következő pillanatban lehajol, és szájtátva figyelem, amint apró puszit hagy bőrömön. Felnéz, bele a szemeimbe. Nem tudom, hogy lehetséges ez, de a szívem, mintha kicsit gyorsabban verne, és furcsa érzés kerít hatalmába.

Nem kéne semmilyen érzéseimnek lennie iránta. Nem lehet.

- Végeztél? – a hangom halk, és bizonytalan, annak ellenére, hogy viccelődve akartam megszólalni. nem ment.

- Nem teljesen.

- Mit akarsz még? – rázom a fejem mosolyogva.

- A melledet is megskubizhatom? – vigyorog. A vállát kezdem ütni ököllel, miközben visítok.

- Te idióta! Azonnal szállj le rólam!

Röhögve tesz eleget kérésemnek. Rezzenéstelen arccal nézem nevetését, és mikor megelégelem kezembe veszem a megmaradt gyrost, és a fejéhez vágom.

A hús, a zöldségek és az egész szósz beteríti az arcát.

- És még én vagyok az állat? Te dobálózol kajával! Máshol meg éheznek! – tárja szét a karját.

- Óh, ugyan nem mond, hogy annyira érdekel a téma! Nem hiszek ebben a „ sztár vagyok sok pénzzel és segítek a rászorulókon”  szövegben! Tök átlátszó, találj ki valami eredetibbet! – állok fel, és leporolom a gatyámat.

- Te most engem átlátszónak neveztél? -  áll fel egy  doboz nyitott narancslével a kezében.

- Igen. Annak! És ne merj megdobni azzal, különben. . . – rázom felé az ujjamat.

- Különben? – vonja fel a szemöldökét, és látom rajta, hogy komolyan gondolja, hogy leönt.

- Harry, én egy terhes nő vagyok!

- És?

- Egy terhes nőnek nem tesz jót, ha leöntik narancslével!

Félrebillenti a fejét, és arcán ördögi vigyor jelenik meg.

- Ez viszont rostos. Jót tesz a kismamáknak. – mondja, én pedig futni kezdek, de késő, mert egy adag  narancslé borul a nyakamba. Felsikítok és futni kezdek, ő meg üldöz. Még párszor megérzem a gyümölcslét magamon, mikor kifogy a tartálya és végre abbahagyja az üldözésem.

Lihegve támaszkodom a térdeimen és felnézek rá.

- Ez nagyon nem volt szép! Még visszakapod.

- Nincs mit visszakapni. Épp most adtam vissza neked a gyrost. – vigyorog hülyén.

- Arhg! – dobbantok a lábammal és a kocsi felé indulok.

Hallom ahogy kuncogva követ, majd a cuccokat a hátsó ülésre téve beszáll a kocsiba.

- Ön a Mr.SzuperSylesTaxi szolgáltatásait választotta. Hova kéri a fuvart? – vigyorog.

- Mehetnénk, de én még nem akarok.

- Én meg terhes vagyok. – sziszegem összezárt fogaim között.

- Szívás. De nem jöhetsz mindig ezzel a „terhes vagyok” dologgal. Egy idő után már senkit nem fog érdekelni. – bólogat nagyra nyílt szemekkel.

Gyilkos tekintettel meredek rá.

- Egyszer bemutathatnál a szüleidnek. Kérdeznék tőlük egy- két dolgok.

- Például? – kérdezi szórakozottan.

- Például, hogy megtudjam, mit csináljak másképp, hogy ne ilyen gyerekem legyen! – üvöltöm az arcába.

- Haha. Csak szeretnél te ilyen gyereket, mint én. Vagy ilyen apát. Ha én lennék ennek a gyereknek az apja . . .

- Oké, nem akarom hallani! – teszem fel a kezem védekezően. Nem tudom miért, de nem akarom megtudni mi lett volna a mondat vége. Ha ő lenne a gyerekem apja . . . Érdekes elképzelés.

A kocsi beindul és immár a sötét utcákon kanyargunk néma csöndben.

- Hová megyünk?

- Egy klubba.

- Nem akarok klubba menni. Vissza akarok menni a hotelba. – erősködöm.

- Én vagyok a sofőr, oda megyünk ahova én mondom.

- Nem pont az utas mondja meg a sofőrnek, hogy merre menjen? – puffogok.

- Ez esetben nem.

- Én így be nem megyek egy klubba!  - mutatok a gyümölcsleves ruházatomra. – Amúgy sem klubba való ruha. És jobb ha te sem mész így be sehova. – veregetem meg a vállát.

- Pontosan ezért állunk meg itt. – kanyarodik be egy kivilágított bolt elé.

- Mi ez? Szex shop?

- Haha. Nem.  – száll ki és én is így teszek.

Egy elég érdekes ruhaneműket áruló kis üzletbe érkezünk. Egy szóval jellemezve: erotikus.

Drága volt minden, az anyag pedig kevés.

- Szívesen látnálak egy ilyenbe. – nyújt felém egy csipkés ,nagyon nagyon rövid, nagyon nagyon kivágott vörös ruhát.

- Én pedig kíváncsi lennék rád egy ilyenben. – veszem le a fogasról a lila,tapadós női ruhát.

- Hogy utána letépd rólam cica? – vonogatja a szemöldökét.

- Hogy utána lefényképezzelek, feltegyem twitterre és hagyjam, hogy mindenki rajtad nevessen. – kunkorodik széles vigyorra az arcom.

- Gonosz. – húzza fel sértődötten az orrát.

- Perverz. – sétálok el és keresni kezdek egy kevésbé kihívó darab után.

Sikertelenül. Ugyanis a legkevésbé kihívó darab, a Harry által mutatott vöröske. Remek. Felpróbálom, és be kell valljam, tetszik magamon. Kicsit megigazgatom  a hajam, és a sminkemmel is megtenném, amikor rájövök, hogy nincs rajtam, ugyanis a „menekülésünk a hotelból” dolog előtt nem volt rajtam semmi, és közben sem vettünk sminket.

Kilépek az öltözőfülkéből és Harryvel találom szemben magam.

- Wow. Ki ez a démoni szépség?

- Démoni?

Nem válaszol semmit csak végigmér.

- Cipő?

Keresek magamnak egy fekete, közepesen magas sarkú párt, és miután Harry talált magának egy úgy pólót a pénztárnál kifizeti a dolgokat és a kocsiban folytatjuk utunkat.

- Kapcsoljunk már egy kis zenét! – nyomogatom a gombokat, mire megszólal a rádió. Jól fölhangosítom és hátranyúlok a whiskyért. 

- Szerintem ez nem jó ötlet. – pillant rám Harry.

- Nem vezetek.

- nem, viszont emlékeztetlek rá, hogy terhes vagy.

- Nem jöhetsz mindig ezzel az indokkal. – mondom pimaszul és lecsavarom a whisky kupakját.

A fejét rázza.

- Figyelj, tudom  hol a határ. Csak egy iciri - picire korty. – mutatom az ujjaimmal, aztán a számhoz emelem az üveget és meghúzom.  – Látod? Ennyi volt. Ennyi kell! – teszem vissza a piát a hátsó ülésre, aztán valami elveszi a figyelmemet. Meghallom Ellie Goulding Burn című számát és felsikítok.

- Imádom ezt a számot! Ellie a kedvencem! – hangosítom fel, és mosolyogva várom, hogy elkezdődjön az ének. Először csak dúdolom, de aztán nem bírok magammal én is énekelni kezdek.

’ Cause we got the fire, and we’re burning one hell of a something

They, they gonna see us from outer space, outer space.

Éneklem a sorokat, mikor realizálom, hogy Harry is itt van. Rá pillantok. Az utat figyli, és mosolyog.

- Ne zavartasd magad, csak nyugodtan.

Megvonom a vállam. Tényleg, miért is zavarna, hogy itt van?

Strike the match, play it loud, giving love to the world

We’ll be raising our hands, shining up to the sky

’ Cause we got the fire, fire, fire

Yeah we got the fire fire fire.

Észreveszem, ahogy felém pillantgat ezért, felé fordítom a fejem.

- Mi az? – üvöltöm túl a zenét.

- Szép a hangod! – ordít vissza. Nevetve rázom meg a fejem

Music’s on, I’m waking up,we stop the vibe, and we bum pit up.

And it’s over now, we got the love, there’s no secret now, no secret now.  – énekelem tovább és nem érdekel ha hülyének néz, vagy ha nem tetszik neki a hangom.  A karjaimat felemelem és dölöngélek az ülésben.

Aztán,a mikor a dal tetőpontjához érünk meglepődöm. Harry becsatlakozik hozzám.

We can light it up, up, up

So they can’t pu it out, out out.

Összemosolygunk, majd együtt ordítjuk:

When the lights turning down, they don’t know, what they heard

Strike the match, play it loud, giving love to the world

We’ll be raising our hands, shining up to the sky

’ Cause we got the fire, fire, fire

Yeah we got the fire fire fire.

And we gonna let it burn, burn ,burn, burn

We gonna let it burn, burn, burn, burn

Gonna let it burn, burn, burn, burn

We gonna let it burn, burn, burn, burn

When the lights turning down . . .

Szóval itt ülök egy lopott taxiban Harry Stylessal, és egy kisbabával a hasamban, miközben a kedvenc dalomat énekeljük.  Sok mindenre gondoltam, mi lesz velem, mikor jelentkeztem erre az állásra. Erre a dologra nem meglepően, de nem.

Viszont jól érzem magam. Felszabadult vagyok, és azt hiszem ebben a pillanatban boldog. Így hát vidáman üvöltöm Harrvel a dal utolsó sorát:

And we gonna let it burn.

8.fejezet

Sziasztok!:) Nagyon sajnálom, de nem tudtam hozni részt. Most se hoztam igazán, csak egy ilyen kis "szösszenetet" tudtam összehozni. Igazából már gondoltam, hogy lesz egy ilyesmi visszaemlékezés-féle, és lehet, hogy lesz is még. Csak, hogy jobban megismerhessük Hayleyt. Hétvégén nem voltam otthon, most meg francia cserediák van nálam, úgyhogy nem tudom mikor lesz normális rész, igyekszem minél hamarabb megírni! Azért remélem nem hagytok el, köszönöm a  komikat! <3

A kislány csillogó szemekkel gügyög. Nagypapája az ölében tartja, míg nagymamája a baba ételt kanalazza neki. Ugyanolyan aranyos volt, mint bármelyik más csecsemő ezen a világon. De volt benne valami. Valami a szeme csillogásában. Csintalan, élettel teli csillogás volt az. Hihetetlenül eleven.

Evés után a kislány a nagymama ölében üldögél tovább.

- Mikor jönnek? – kérdezi a nő a férjétől.

- Az előbb hívtak. Csak most értek át a határon, elhúzódott a megbeszélés. Csak holnap jönnek. – csóválja a fejét a férfi. Nagymama felsóhajt és végigsimít a kicsi fekete haján.

- Anyuék késnek. – suttogja.

Hayley izgatottan várja az oviban az előadást, amit a felnőtteknek szerveztek.

- Nekem Franciaországból jönnek el az unokatesóim, hogy lássanak! – dicsekszik az egyik fiú.

Minden gyerek arról beszél, kinek milyen, és mennyi rokona jön.

- Neked Hayley? – kérdezi az egyik copfos kislány.

- Nekem a szüleim jönnek. – mondja büszkén. Büszke volt, és alig várta, hogy megmutathassa szüleinek mit tanult.

A kezdésig egy perc maradt.

Hayley kikukkant a kulisszák mögött a nézőközönségre. Nem találja a szüleit. Biztos csak nem látja őket.

Az előadás kezdetét veszi, Hayley a színpadra lép. Nincs lámpaláza, szeret a középpontban lenni. Meg akarja mutatni mindenkinek, de főleg a szüleinek, hogy mit tud. Egész műsor alatt teper, hogy a legjobbat kihozza magából, a végén pedig őrületes tapsvihar veszi kezdetét. Egyeseknek csokit, virágot dobtak a színpadra. Hayley várja, hátha ő is kap valamit, de úgy látszik várnia kell még. Az anyukája és apukája, biztos feljönnek a színpad mögé, hogy megdicsérjék és megajándékozzák.

Így hát vár. Az emberek szállingózni kezdenek szép lassan kifele, míg ő a jelmezében ül és vár. A végén már senki sincs ott.

- Hayley? Hát te? – kérdezi az óvónő.

- Hol van anya és apa?

A nő kimegy telefonálni. Mikor visszaérkezik a kezét nyújtja a kislány felé.

- Anyuék úton vannak.

- Apu! Anyu! – ugrabugrál Hayley a szülei mellett. – Elmehetek Tessa szülinapi partijára?

- Nem kicsim, tanulnod kell otthon. – mondja az apja.

- De mindenki ott lesz!

- Te nem vagy mindenki. Nem szeretném, ha elmennél hozzájuk. Nem szimpatikus az a család.

- De miért? Tessa a hat tesójával együtt egy nagyon kicsi szobában alszik! Úgy megszeretném nézni!

- Nem.

Hayley a kis tütüjében pörög az öltözőben.

Anyukája megállítja és puszit nyom arcára.

- Aztán ügyes legyél!

- Oké, anyu. Az első sorban leszel?

- Az elsőben.

- Megígéred?- nyújtja ki kisujját egy esküre.

- Meg. – nyújtja oda az anyja is és megrázzák.

Az előadás remekül megy, Hayley csak úgy tündököl, és alig bírja megállni, hogy ne integessen az első sorban ülő anyukájának.

Aztán az ő szólója jön. A színpad közepén áll, úgy forog, mint egy igazi kis balerina. És akkor az anyukájára pillant. Ő viszont már nincs ott. A helye üresen van. Látja, ahogy a fény beszűrődik az éppen kinyitott ajtón hátul, és meglátja a mami körvonalait. Hayley megbotlik, és elesik.

- Suli után elmehetek az osztállyal bowlingozni?

- Nem, itthon maradsz. Tanulsz, aztán rendet teszel. Holnap vendégek jönnek.

- Már vagy ezerszer hívtalak hol vagy?

- Bocsánat, csak eljöttem Sophiehoz. Itt aludhatok?

- Nem.

- De már nagyon késő van. Ilyenkor ne szálljatok autóba már.

- Küldünk érted egy taxit. Húsz perc múlva legyél kész.

Hayley nagyon izgatott, miután a fiú, aki tetszik neki, elhívja a suli bálba. Ez lesz az randija, nagyon ideges. Telefonon beszél legjobb barátnőjével, míg a szekrényében keresi a megfelelő ruhát.

Az ajtón kopogtatnak, és az apja lép be.

- Bocsi, most le kell tennem. – köszön el Hayley barátnőjétől,és apja felé fordul.

- Apa szerinted melyik lenne jobb? – szalad az ágyhoz és felemeli a két kiválasztott ruhát. – Ez, vagy ez?

Az apja sóhajtva leül a fotelre, kezét összekulcsolja maga előtt.

- Sajnálom, de nem mehetsz el.

- Tessék? – kérdezi döbbenve Hayley. – De hiszen már beleegyeztetek!

- A döntésünk megváltozott. Nem akarunk azzal a fiúval látni. – mondja az apa, majd kisétál a szobából.

Hayley az ajtó felé rohan, megfogja a szélét, és jó nagy lendülettel bevágja, hogy minél nagyobbat szóljon.

- Utállak titeket!

Hayley a tükör előtt áll, megigazgatja magán a ruhát. Hosszú, éjfekete haját jól kifésüli, majd vörös rúzst ken fel szájára. Szinte nesztelenül suhan le a lépcsőn a kijárat fele, mikor torokköszörülést hall.

- Hova, hova? – az anyja áll az ajtóban.

- Davhez. – morogja. Hirtelen az élettől is elment a kedve.

- Ilyen ruhában? Sehova, kisasszony! – teszi csípőre kezét a nő.

- Nem suliba megyek.

- Nem érdekel, hova mész, nem engedem, hogy így nézz ki.

- Hogy így? – szorítja össze fogait a lány.

A nő összefonja a karjait maga előtt, és végigméri lányát.

- Mint egy kurva.

7.fejezet

Hellóóó. Ezzel a résszel kapcsolatban annyit szeretnék mondani, hogy nem igazán valósághű(szerintem). Legalábbis nem hiszem, hogy Harrynek és a többieknek ilyenekben van része, de ezt most muszáj volt megírnom ilyenre. :D Remélem tetszik. xxx

Az ajtó előtt egy ruhakupac fekszik. Harry ledobja a törölközőt és felhúzza azokat, az alsójától kezdve  a cipőjével együtt, végül egy kalapot tesz fejére.

- Aha, tehát itt vannak a ruháid!

Vigyorogva megvonja a vállát, majd továbbrángat.

- Harry! Bugyiban vagyok!

Érdeklődő tekintettel mér végig, a fejem búbjától a talpamig.

- Most, hogy így mondod . .valóban! – bólint. – Gyerünk! – int a fejével a lift felé.

Az ajtó felé fordulok, azzal a szándékkal, hogy visszamegyek. A probléma ott kezdődött, hogy az ajtó zárva volt. És nem lehet kinyitni, csak belépőkártyával. Amit bent hagytam.

- Mi a szarért kellett becsapnod az ajtót? – kérdezem tőle idegesen.

- Nincs nálad a belépőkártyád? – kérdezi.

Megrázom a fejem.

- Most le kell mennünk a recepcióra! Illetve neked kell lemenned, én meg addig itt várok.

- Le nem megyek oda most. Egy csomó idő, amíg megtalálják ami kell nekünk.

- Ugyan, Harry, ez itt a 21. század! Egy billentyű nyomásba kerül. Ha nem mész le, megkérek mást!

Elgondolkozva tekint a folyosó vége felé, majd visszapillant hozzám.

- Lou ruhái nem jók?

- De. – sóhajtok fel.

- Akkor menjünk. – nyúl a kezemért és a lift felé vezet. – Lou az én emeletemen van.

- Harry mezítláb, egy szál bugyiban nem fogok végigmenni a folyosón, mindenki szeme láttára. – tiltakozom, de a liftbe lökdös.

- Nem is kell. – nyomja meg a gombot, mire a liftajtó becsukódik, ő pedig leveszi a két cipőjét.

- Miben mesterkedsz? – kérdezem gyanakvón, mikor  kigombolja gatyáját, és lefelé kezdi húzni. Nem válaszol. Megállunk egy emeletnél, és egy idős néni meg bácsi lép be. Ledöbbennek, mikor meglátják Harryt alsógatyában.

- Jöjjenek csak, nem vagyok szégyenlős! – vigyorog Harry.

- Azt látjuk fiam, azt látjuk . . – morogja a bácsi, de végül beszállnak.

- Ezt most miért csináltad? – mondom tátogva, szinte hangtalanul. Felém nyújtja a gatyáját.

- Vedd fel! – suttogja.

Hevesen a fejemet rázom, de ő csak tovább erősködik. Szemforgatva  veszem el a ruhadarabot és húzom fel magamra. Mikor végzek, a kalapját a fejemre nyomja.

- Egy igazi Styles! – vigyorog.

 Aztán Harry lehajol és megfogja  a bokám. Nem értem először mit akar, de aztán felhúzza rám cipőjét. Tátott szájjal nézem, ahogy térdre ereszkedve igazgatja a cipőt a lábamon, és furcsa érzés kerít hatalmába, mikor finoman végigsimít lábamon, mielőtt a másik párt is felhelyezi lábamra.

És ekkor nyílik a liftajtó. És vakuk villognak.

- Mi a szar . . – hallom Harryt, de nem látom sem őt, sem mást a sok villanástól. Érzem, ahogy felpattan és a lift gombjaihoz ugrik. Az ajtó bezárul, én pedig döbbenten  meredek Harryre.

-Basszus, basszus, basszus . . – morogja és a hajába túr, majd jó nagyot sóhajt. Egy pillanatra lemerevedik, majd az idős bácsika felé fordul. – Elnézést a kellemetlen incidensért. Ha megmondaná a szobaszámát, küldenék maguknak egy „Bocsáss meg.” ajándékcsomagot.

Rezzenéstelen arccal néznek rá.

- Megelégszünk azzal, hogy soha többet nem fogjuk látni. A viszontnemlátásra. – morogja a férfi, majd újra nyílik az ajtó, és kimennek. Harry gyorsan megnyomja a gombot, hogy a lift becsukódjon.

- Mi a fene volt ez? – kérdezem még mindig sokkolva a döbbenettől.

- Paparazzik. Bocsi, nem tudtam, hogy ez lesz. Fogalmam sincs, hogy jutottak be.

- Legalább nem én voltam bugyiban. . . –kuncogok halkan. – Amúgy semmi probléma. Szerintem vicces volt.

Rám pillant és óvatosan elmosolyodik.

- Jó, hogy így fogod fel. Viszont fel kell hívnom a biztonságiakat. – veszi elő a telefonját és a füléhez emeli. A falnak támaszkodva várom, hogy véget érjen a beszélgetés és a lift újra elinduljon.

- Van egy kis probléma. – mondja Harry a telefonba. – Igen. Elég sokan voltak. – beszél , aztán arcára ideges arckifejezés ül ki. – Mi? Mi a szarért engedték be őket? Világosan megmondtuk mit akarunk. Hívj erősítést! – emeli fel a hangját. Már megint olyan,mintha valami kémkedős, vagy hasonló filmben érezné magát, és ez mosolygásra késztet. – Miért? Most komolyan? – kérdezi kétségbeesetten. – Ezt nem hiszem el! – ordítja és a falba bokszol, mire ijedten megugrom. Mi lehet a baj? – Nem, nem  fogom az egész napot itt tölteni. Nem érdekel. Mindenkit beperelek! – üvölti, majd leteszi a telefont.

- Baj van? – teszem fel halkan a kérdést.

Idegesen rám pillant, de aztán . . mintha a tekintete megnyugodna.  Ellágyulna.

- Nincs. Viszont most azt fogod csinálni amit mondok. – nyom meg egy újabb gombot és a lift elindul. – Az egész épületet ellepték a fotósok és rajongók.

- Micsoda? – tátom el a számat. – Az hogy lehet? Nem az előbb törtek be a szobádba?

- Kamuztam. Most törtek be. A szobámba még remélhetőleg nem.

Szólásra nyitom a számat, de rögtön be is csukom.

- Ez abnormális!

- Nekem mondod. – rázza a fejét, majd magyarázni kezd. – Szóval a terv. . .

- Terv? – röhögök.

- Légy szíves ne vágj a szavamba, mikor ilyen komoly dologról beszélek! Köszönömöm. Tehát.  A biztonsági őrök nincsenek itt. Illetve csak egy-kettő. Tehát nem segíthetnek. Szóval . . . Az alsó szintre megyünk. Ott megkeressük a konyhát, ahol a hátsó ajtón kisurranhatunk. A konyhákban mindig van hátsó ajtó. Keresünk egy kocsit, és elhúzunk. –mondja nagyokat gesztikulálva, teljesen komolyan.

Vitatkoznék vele, de a liftajtó kinyílik, megfogja a kezem és magával rántva futni kezd. Ha nem akarok eltanyálni, nekem is futnom kell vele. Közben látok pár mobiltelefont, vagy fényképezőt megvillanni, de próbálom őket nem észrevenni. Ami elég nehezen megy, mivel követni kezdenek. A fejemet lehajtom, Harry meztelen lábát nézem, hogy merre megy. Szabad kezemmel a sapkát fogom a fejemen, le ne essen, és megpróbálok minél gyorsabban futni ebben, az én lábméretemnél háromszor akkora cipőben. És néha még a gatyát is fel kell húznom, mert lecsúszik.

Fogalmam sincs hogy, de Harry eltalált a konyhába. Az itt dolgozók értetlenül néznek ránk, valaki ordibálni kezd, hogy ide nekünk nem szabad bemenni.

- Harry Styles vagyok az Isten szerelmére! Üldöznek! Hol a hátsó ajtó?

Az alkalmazottak, mintha megrémülnének, és mintha nem olyan tekintettel merednek ránk, mintha hiányozna egy kerekünk.

- Nem hallották? Ez itt Harry Styles! – üvöltöm. – Ha nem mondják meg merre lehet kijutni a leghamarabb, mindenkit beperel!

Látom, ahogy Harry futólag egy elismerő pillantást vesz rám. Egy nő szólal meg és a háta mögé mutat.

- Nincs hátsó ajtó, de van egy ablak itt nem túl magasan.

- Mi az, hogy nincs hátsó ajtó a konyhán? Mégis miféle hotel ez? Perelek! – mondja Harry.

Ekkor viszont berontanak a fotósok, mi pedig megindulunk  arrafelé, ahova a nő mutatott. Egy kisebb helyiség ez, egyetlen egy ablakkal. Harry kinyitja és kinézünk. Körülbelül három méter magasan van innen a szilárd talaj.

- Most komolyan kiugrunk? – tátom el a számat. Harry hátrafele fordítja a fejét, így én is odapillantok. Az emberek épp az alkalmazottakkal veszekednek, amiért nem engedik be őket sorfalat állva. És nem, nem az alkalmazottak vannak emberelőnyben.

- Azt hiszem kénytelenek  leszünk. – mászik fel az ablakpárkányra, és kezét nyújtva felhúz maga mellé. Jó nagy ablak ez, mindketten elférünk ott guggolva. – Ha te ugrasz, én is ugrok. Emlékszel?

- Mi van? – nézek rá értetlenül.

- Titanic?

- Mi van vele?

- Nem láttad?

- Nem.

- Nem láttad a Titanicot? – úgy néz rám, mintha azt mondtam volna, nem láttam még fehér embert.

- Nem.

- Bepótoljuk.

- Kétlem. .  – horkantok fel. - Na, ugrok én elsőként. – emelkedek egy kicsit fel, ugrásra készen állva.

- Várj! A baba.

Megdermedek.

- Mi van vele?-  kérdezem halkan, így alig hallatszódik a mögöttünk zajló üvöltözés miatt, ahol különböző szitkozódások hangzanak el, és nagyon sokan, sok embernek kívánnak kedves, és szép dolgokat a másik anyjának.

- Nehogy rosszul ess.

Először azt hiszem csak viccel, de a hangja komoly és az arca aggodalmas.

- Inkább először ugrok én, aztán elkaplak. – mondja és mielőtt tiltakozhatnék lendületet vesz és kiugrik. Két lábon ér földet, kicsit eltántorodik, mikor megérkezik. A karját kitárja és int, hogy én jövök.

- Siess!

Beharapom a számat. Nem igazán szeretem az ugrálós dolgokat magas dolgokról.

- Félsz? – kérdezi tőlem.

Bár megremegek kicsit, mikor a szél hátrafújja hajamat, így válaszolok:

- Ugyan.

Mélyen beszívom a levegőt, lendületet veszek és elrugaszkodom.  Egy másodperc alatt leérek, bele Harry karjaiba. Aki bár erős, nagyon erős, de most természetesen a súly hatására eldől, én pedig ráesem. A fejemet eltartom, de arcunk így is csak pár centire van egymástól.

- Megvagytok. – vigyorog.

Nem tudom miért, de tetszik, hogy többes számban beszél. Szégyenlősen elmosolyodom. Várjunk csak. . Szégyenlősen? A fenéket! Pimaszul. Igen, én pimaszul mosolygok. Nem szégyenlősen.

- Egy mosolyt! – hallunk meg egy ismeretlen hangot. Az utca sarkán egy emberke nagyban kattintgat a profi gépével. Valószínűleg profi lesifotós.

Gyorsan felpattanok, és Harry is így tesz.

- Futás! – üvölti Harry.

Sprintelni kezdünk az ellenkező irányba. Mikor egy kereszteződésnél a másik irányba mennék, Harry a kezemért nyúl és megfogva magával ránt a helyes irányba. Innentől kezdve kézen fogva futunk.

Öt perc után végre megállunk. Lihegve támaszkodom a térdemre.

- Nem vetted figyelembe, hogy terhes vagyok. – zihálom.

- Bocsi. – liheg ő is.

- És most?

- Ööö . . Taxi?

Bólintok. A főutca felé sétálunk, de hamar rájövünk ez nem túl jó ötlet. Mindenhol rajongók vannak egy kilométeres körzetben a hoteltől.

- Nem veszed fel a kalapot?

- Attól csak jobban felismernek. Tudják, hogy mostanában ezt szoktam hordani. – sóhajt. – Ott egy taxi! – mutat a túloldalra. – Egy, kettő, három!

Háromra a taxi felé kezdünk futni.

- Harry? – hallunk meg egy hangot, majd hogy egyre többen kezdik kántálni a nevét.

Észrevették őt. Remek.

A taxiban pedig nincsenek.

- Most mit csinálunk? – kérdezem.

Egyre többen indulnak meg felénk, át a forgalmas úton.

- Állj! – ordít Harry.

Legnagyobb meglepetésemre  egy páran megállnak. Egy pillanatra. Aztán megint rohanni kezdnek felénk.

- Szállj be! – ordít Harry és kinyitva az ajtót becsusszan a kormány mögé. Mi van? Nem értem mit akar,de úgy teszek, ahogy mond.  Az anyósülésre ülök. A kulcs a helyén van. Harry beindítja az autót.

- Mégis mit csinálsz?

- Vezetek. – nevet, és kigurul az útra, majd a gázra tapos és sebesen elindulunk.

- Épp most loptál el egy taxit! – ordítom.

- Csak kölcsönvettem. – mondja tök higgadtan, miközben az autók között szlalomozik.

- Elloptad! Harry, ezt hívják lopásnak!

- Dehogyis! – röhög.

- Börtönbe fogunk kerülni!

- Ugyan!

Hátradőlök az ülésben és mélyeket lélegzek.

- Börtönbe kerülünk. – mondom kétségbeesetten. A furcsa az, hogy régebben simán megcsináltam volna egy ilyen fajta akciót. De már nem.

- Nyugi, nem fogunk.

- Egy börtönben fogom megszülni a gyerekem! – sikítom kétségbeesetten.

- Dehogyis fogod. Nyugi. Mindent kézben tartok.

- Börtönbe fogunk kerülni. – motyogok letaglózva.

- Max te.

- Tessék? – sipítom.

- Én ki tudok fizetni annyi pénzt amennyit kérni fognak a bűncselekményért. Te talán nem.

- Hogy te mekkora szemét vagy! – üvöltöm és ököllel kezdem verni őt.

- Ne csináld már, így nem tudok vezetni!

- Nem érdekel! – ordítom. – Te szemét!

Ütöm még egy ideig, majd a kocsi megáll és Harry felém fordulva lefogja csuklóimat.

- Engedj el!

- Nyugalom, aranyom.

- Ne merészelj így hívni.

- Oké, bébi. – vigyorog.

- Úú, hogy én mennyire képen törölnélek!

- Azt meghiszem. De nem kell ilyen dologhoz folyamodnod. Nincs semmi baj. Minden rendben lesz, nem mész börtönbe, csak vicceltem, mikor azt mondtam. Nyugi.

Összehúzott szemekkel nézek rá és mélyeket lélegzek. Aztán körülnézek az autóban. Egy taxiban vagyunk. Egy lopott taxiban, amit üldözésünk közepette loptunk el.

Hirtelen kitör belőlem a nevetés. Nevetek és nem bírom abbahagyni. Harry pár pillanatig értetlenül néz, de aztán ő is nevetni kezd. Percekig csak nevetünk és nem tudunk megállni.

- Ilyen nincs! – visítom.

- De, látod, hogy van! – röhög ő is.

- Perelsz? Tényleg? – rázom a fejem fuldokolva.

Egy idő után végre abbahagyjuk, de egymásra nézünk és megint nevetni  kezdünk. Konkrétan sírok a nevetéstől, és úgy látom ő is.

Percek telnek még el, mikorra végül sikerül először Harrynek, majd nekem lenyugodnom. Nagyon rég nem nevettem ennyit. Talán még sohasem.

Harryre pillantok, aki közelebb hajol és ujjával letörli az arcomon lefolyó könnycseppet.

- Örömkönnycsepp? – kérdezi.

Bólintok. Még sosem sírtam örömömben.

Hátradől az ülésen és én is így teszek. A szemébe nézek. A tekintete  meleg, száján lusta mosoly ül. Rekedtes hangján szólal meg:

- Gyönyörű vagy, amikor nevetsz.