6.fejezet

Ááá, Nagyon sajnálom, hogy ilyen sok kihagyás volt. Csak annyi minden volt az utóbbi hetekben.. Ez a rész sem lett valami eseménydús, de remélem nem unjátok. . xx 

~ Harry

 Egy hangos horkanásra ébredek. Álmosan nyitom ki a szemeim, és megdöbbenek, mikor látom, hogy valaki fekszik mellettem.  Legalábbis így, ahogy ő.

A fejét mellkasomon pihenteti, két kezét derekam köré kulcsolja, úgy csimpaszkodik belém, mint egy kismajom. A szája kicsit nyitva, a haja összekócolva terül szét a párnán.

Be kell vallanom, nem rossz látvány. Az egyetlen, ami zavar rajta, mikor gondterhelten összeráncolja homlokát.

- Én nem . . –motyogja.

Biztos álmodik. Rosszat álmodik?

A tegnap történtek megdöbbentettek. Sok mindenre gondoltam vele kapcsolatban, na de erre nem. Kicsit megrémültem attól, amit mondott. Mert legnagyobb meglepetésemre nem taszított vissza tőle semmi, még az a tudat se, hogy valaki más gyerekét várja. Nem arról van szó, hogy megtudtam, mi a szitu és nem ítélem el, stb. Hanem arról, hogy eddig is iszonyatosan meg akartam kapni, most pedig talán még jobban. Basszuskulcs.

Eléggé elgémberedtem, ezért megpróbálok megmozdulni, és testhelyzetet váltani, de Hayley kezei erősen tartanak és még közelebb bújik hozzám, akár egy plüssmacihoz.

Érdeklődve figyelem, ahogy egyik lábát átteszi rajtam és fejét nyakamba fúrja. Ez nevetésre késztet.

Tehát neki is kell valaki. Valaki, akihez odabújhat. És lefogadom, hogy tagadná, de így van.

- Nem akartam ezt . . – mondja kicsi éllel a hangjában és a fejét rázza.

Fekszünk még ott egy ideig, arcát tanulmányozom. Nem úgy tűnik, mint aki felszabadultan alszik, a tudatlanság ölében. Arckifejezése aggodalmat tükröz.

Aztán hirtelen, egy hihetetlenül kék szempár pillant az én zöldembe.

~ Hayley

Zöld. Hihetetlenül zöld. Eleven. Játékos. Kihívó. Barátságos. Gyönyörű.

Mikor kinyitom a szemem, ezek a szavak jutnak eszembe először, ahogy belenézek a világító szempárba. És nem bírom onnan elvenni a tekintetem. Képtelenség. Csak bámulom a zöldet, benne a kis feketét. És ott vagyok. Látom magam a szemében, ahogy ő is csak bámul rám.

Megnyugtat, de egyben izgatottá is tesz. És remélem, csak képzelődöm, mikor azt érzem, a szívem majd kiugrik a helyéről.

- ’Reggelt Neked is, Kismajom. – mondja. A hangja, ez a reggeli hangja, most még rekedtebb a szokottnál és a fülemnek jól esik hallgatni. Kismajom?

Aztán hirtelen bumm. Visszakerülök a valóságba és realizálom, hogy épp egy világsztár mellett fekszem. Illetve nem is csak fekszem. Te jó ég! Karjaimmal szorosan ölelem őt, lábamat átvetve rajta tartom magamhoz közel.

- Uhh, bocsi. – mondom, és gyorsan leveszem róla csintalankodó testrészeimet.

Elmosolyodik. Óvatos mosoly ez, de őszinte, aztán megfogja lábamat és visszahelyezi csípőjére.

- Semmi gond, ha te ilyen pózban szereted, akkor nekem is jó.

Elakad a lélegzetem. Aztán a kezére csapok.

- Pofátlan!

Halkan nevet. Tetszik ez a hang.

- Ne nevess! – emelem fel a hangom.

- Psszt, ne hangoskodj! – fogja be kezével a számat.

- Mmmimmt csinnálllsz? – próbálok hangokat kiadni, de a kezétől  nehezen megy.

Lépteket hallok.

- Harry?- ez Liam.

- Igen? – válaszol.

- Jönni kéne.

- Oké, csak pár perc.

Közben megpróbálom a kezét leszedni szájamról, de nem megy. Idegesen mutogatok neki. Mikor nyelvemmel körözök tenyerén, gondolván ezzel elriasztom magamtól, fölnevet. Végül kinyitom a számat és beleharapok tenyerébe.

- Aú! Micsoda tüzes királylánykával van dolgom! – rögtön elveszi a kezét.

- Ezt neked! – mutatom fel középső ujjamat. Aztán olyan történik, amire egyáltalán nem számítok.

Bekapja az ujjamat!

- Mi a jó édes Istent csinálsz? – sipítom.

A kezemet lefogja, és szájához tartja, míg nyelvével körbenyalja ujjamat.

A szám ketté nyílik, mikor szemembe néz. Kis híján elolvadok ettől a tekintettől, de tartanom kell magamat.

- Szóval akkor a fiúkat szereted? – vonom fel a szemöldököm, mikor ujjam még mindig meleg, nyálas szájában van.

Elmosolyodik és végre lecuppan ujjamról.

- Fúj, tiszta nyál! – törlöm a karjába ujjamat.

A karja nagyon izmos. Wow.

- Az én nyálam. Ha levágtad volna az ujjadat, simán eladhattad volna. Hiszen az én nyálam volt rajta. – vonja meg a vállát.

- Hogy te milyen nagyképű vagy! – lököm meg, a lendülettől kicsit nagyobb erővel, mint szerettem volna, mire kiesik a ágyból, le a földre.

Ijedten lesek ki a függöny mögül, nem esett- e baja.

- Jól vagy? – kérdezem.

- Nem. – nyög fel és összehúzza magát magzatpózba.

- Nem kell játszani a hülyét, tudom, hogy nincs semmi bajod. – mondom.

És tudtam is, hogy nincs semmi baja. Visszadőltem az ágyba és behunytam a szemem. Aztán teltek a percek. És semmi. Harry meg sem szólalt, csak a földön kuporgott.

- Harry? – nézek ki újra. Nem válaszol. Felsóhajtok és kimászok az ágyból. Leguggolok elé.

- Jól vagy?

A válla rázkódni kezd.

- Óh, úgy tudtam! – állok, vagyis csak állnék fel, mert Harry teljes erejéből megragadja a bokámat, mire hassal a földre zuhanok. Ő meg rám fekszik. Két karommal kapálózni kezdek, de megfogja őket, és a hátam mögött összekulcsolja erős kezeivel.

- És ezt is tudtad? Erre számítottál? – hajol le fülemhez. Megborzongok leheletétől, és attól, ahogy rajtam fekszik egy szál alsóban. Rajtam meg csak alsónemű van.

- Harry megtennéd, hogy leszállsz rólam? Nem vagy ám egy pehelykönnyű alak. – mormogom.

- Szóval szerinted túlsúlyos vagyok? – hajol megint a fülemhez, csípőjét fenekemhez nyomja mire megérzem őt.

- Most komolyan ennyitől felizgulsz? – nevetem el magamat, mikor nekem dörgöli férfiasságát.

- A te érdemed. – mondja lassan, és igen, elképesztően szexi kiejtéssel.

- Nem tehetek róla, hogy egyfolytában ilyen kanos vagy! – röhögök, ő meg megfordít, így most a hátamon fekszem alatta.

- Tőled vagyok ilyen.

- Aha. Meg a másik több millió lánytól, mi? – nevetek.

- Ők se rosszak. De te valahogy nagyon vonzol. – billenti oldalra a fejét. Haja belelóg homlokába, és így ilyen kinézettel, eszméletlenül édesen fest.

Eszembe jut, hogy megemlítem neki az egyszerű tényt: igen, még mindig terhes vagyok, és nem, még mindig nem táplálok iránta semmi féle érzelmeket. Csak idegességet maximum. Főleg, amikor kezével a mellemet érinti.

- El a kezekkel! – ordítom, fölemelem a lábamat és térdemmel a két lába találkozásába rúgok. Feljajdul,legurul rólam, és megint összekuporodik.

- Hayley, te egy közveszélyes őrült vagy, akinek a mániája, hogy engem bántson fizikailag. Fel foglak jelenteni!

- Haha. – állok fel, és öltözködni kezdek. Ő is így tesz.

Először a szűk fekete gatyáját húzza fel. Nem kerüli el a figyelmemet, milyen izmos. A lába is, de mikor végignézek a felsőtestén nyelnem kell egyet. Ezek a tetkók iszonyatosan jól állnak neki. Azon kapom magam, hogy lemerevedve bámulom őt, újból és újból végigmérve, a lábától a mellkasáig.

- Kibámultad magad? – kérdezi felvont szemöldökkel, mire végre magamhoz térek és szemébe nézek.

- Nem. Még elnéztem volna egy darabig a lányos tetkóidat. Ezek láttán elég nehéz elhinni, hogy a lányokra buksz. Vagy, hogy csak rájuk. – fonom keresztbe kezeimet.

- Hát . . – jön közelebb, még mindig meztelen felsőtesttel hozzám. Olyan közel jön, hogy egymás kifújt levegőjét szívjuk be. – Elég nehéz elhinni, hogy azok után, ahogy álmodban láttalak . . Nincsen szükséged rám.

A liftajtó kinyílik az ötödik emeleten. Végighúzom a bőröndömet a  hosszú folyosó végig, ahol aztán kinyitom az ajtót és egy egész kis lakosztály vár rám. Mindenhol luxus. Kipakolom a cuccaim, hiszen most Dublinban maradunk egy ideig.

Éppen a fürdőszobában vagyok egy szál bugyiban és pólóban, amikor csörömpölést hallok. Lehet, nem vagyok normális, de ilyenkor rögtön valami baltás férfi ugrik be, hogy eljött megölni. Valami fegyver után kutatok, míg végül egyik kezembe a borotvát, a másikba a hajszárítót veszem. Óvatosan kinyitom az ajtót és lábujjhegyen lépkedek a konyha felé. A fal mellett osonok, figyelve, nehogy valami hangot adjak ki. Aztán felkiáltok,  és kiugrom rejtekhelyemről.

Érdekes látvány tárul a szemem elé. Egy meztelen fenék. Hát ezt nem hiszem el!

- Mégis mit tervezel tenni azzal a kettő dologgal ott a kezedben? – fordul meg felvont szemöldökkel.

A szemem elé kapok a kezem és elfordulok.

- Harry! Azonnal tűnés innen kifele!

- Már megbocsáss de nem szándékozom meztelenül végigvonulni a folyosón. Még egyszer.

- Már megbocsáss, de ez az én lakosztályom! És mi az hogy még egyszer? Vegyél fel valamit, ne nudizz itt nekem!

- Nincs ruhám.

- Mi van?

Felsóhajt.

Éppen a lakosztályomból menekülve jöttem ide. Épp tusoltam, mikor pár rajongó betört hozzám.

- És te ekkora barom voltál, hogy nem adtál nekik autogramot és fotót?

- Adtam volna én. De megvadultak. Elkezdték lerángatni rólam a törülközőt és visítoztak. Így hát menekülőre fogtam. Viszont útközben a törcsit használnom kellett munícióként.

Még mindig háttal neki, elképedt szemekkel nézem a falat.

- Te nem vagy normális.

- Senki sem mondta, hogy az lennék, bébi.

- Ne szólíts így! – emelem fel a hangom.

- Oké. Bébi.

A kezem ökölbe szorul, de próbálom magam lenyugtatni. A fürdőszobába sietetek és egy törölközővel térek vissza.

- Nesze! – dobom oda neki. Magára tekeri. – És elmondanád, hogy mi a fészkes fenéért kellett pont idejönnöd? – vonom fel a szemöldököm.

- Csak spontán ajtóválasztás volt.

- Az összes lakosztály ajtajára, amit mi használunk ki van írva, hogy ki hol van. – nézek rá meredten.

- Oké. Lebuktam. – emeli fel a kezét bocsánatkérően. – De úgy gondoltam talán szeretnéd még egyszer látni férfias bájaimat. – villant rám egy ezer faktoros mosolyt.

Fölhorkanok.

- Minden álmom ez volt. Egyébként meg nem hiszem el neked ezt a rajongós sztorit. Azért ennyire ők sem fanatikusak.

- Higgy amit akarsz. – von vállat és a nappali felé indul. Leül a kanapéra és bekapcsolja a tévét.

- Ööö . .  szerintem, már elmúlt a veszély.

- Sosem tudhatod. – pillant rám jelentőségteljesen.

A homlokomat ráncolva ülök le az egyik fotelba.

- Esetleg elárulnál nekem egy titkot?

- Amit csak akarsz, Hay.

Figyelmen kívül hagyom a becézését, előrehajolok és kedvesen elmosolyodom.

- Elárulnád nekem . . . hogy mégis mikor fogod elhagyni végre lakosztályomat? – üvöltöm.

Aggódó arccal mered rám.

- Hayley. Néha komolyan úgy hiszem, orvosi segítségre lenne szükséged.

Rezzenéstelen arccal fortyogok magamban.

- Az egyetlen, akinek itt orvosra van szüksége az te vagy. Te, Harry Styles.

Félrebiccenti a fejét.

- Nagyon szexi, ahogy kimondod a teljes nevemet. Megismételnéd még egyszer, kérlek?  Csak most ezt: Harold Edward Styles.

- Harold Edward Styles. Most .azonnal. menj. innen. el. – szótagolom, hogy jobban megértse.

- De olyan egyedül vagyok. – vág szomorú arcot. – Mindenki a barátnőjével van. Niall meg csak alszik. Meg eszik.

Fölállok.

- Hát, akkor van egy roppant jó ötletem!

- Igen? – lelkesedik be.

- Menj szépen le a hotel elé, csippents  fel a több száz lent várakozó lányból valakit, vidd fel a szobádba, és indulhat a móka. – csapom össze a tenyerem és a bejárati ajtó felé sétálok. Kinyitom és széles mozdulattal mutatom: húzzon ki innen.

- Áhh, most ehhez nincs kedvem. – húzza el a száját.

Hogy mekkora faszfej! Épp most ismerte be, hogy igen sokszor csinált már ilyet, és igen, sokszor fog még. Csak most egyszerűen nincs hozzá kedve. Na, pont az ilyeneket utálom.

- Akkor mihez van kedve, az egyetlen, fenomenális, hihetetlen, tehetséges, egyszerűen csodálatos Harry Stylesnak?

Feláll és elém lép.

- Például hozzád.

Kinevetem.

- Nekem viszont hozzád nincs.

- Pedig igazán a kedvemre tehetnél kicsit. – kacsint.

- Mint már sokszor, sokat, és nagyon kifejezően hangsúlyoztam : nem.

Összefonja a karját meztelen mellkasa előtt.

- Én nem veszem be.

- Mit? – kérdezem meglepetten, hogy ilyen gyorsan témát váltott.

- Ezt a jégkirálynő álarcot.

- Nincs semmiféle álarcom.

- De én majd megolvasztom a szíved köré emelt jégfalat. – bólogat.

- Mi van??? – rázom a fejem értetlenül.

- Viszont komolyra véve szót. Tényleg unatkozom. És arra gondoltam megnézem a várost. Szeretném, ha velem tartanál. – mondja, és már megint annyira összezavar. Összezavar, hogy az előbb még csintalan hangnemben magyarázott valamit, amit nem értettem, most meg kedvesen szól hozzám.

- Miért pont én? – vonom fel a szemöldököm.

- Mert, semmi és senki más nem ragyogná be úgy a napomat, mint te. – mondja halkan. A szájam pedig tátva marad.

- Na jössz? – lép még közelebb. Beharapva az ajkamat gondolkozom. Nem akarok egész nap ebben a hotelben tespedni, de vele sem szeretnék lenni.

- Bocs, ez nem kérdés volt. Persze, hogy jössz. – nevet, majd magával ránt, ki a folyosóra.

5.fejezet

Hiiiiiiiii. Remélem mindenkinek jól telt az első hete és, hogy továbbra is itt lesztek velem!:)
Jó olvasást xx.

Hihetetlenül nehezemre esett kimondani, így hangosan. Eddig is tisztában voltam az állapotommal, de így kimondva tragikusan hangzott.

Harry tátott szájjal bámul rám, azt hiszem sokkot kapott. Nem bírok a szemébe nézni.

Felpattanok és a kijárat után kutakodom. Szédülök,  és mintha a hangos zene közvetlenül a fülembe üvöltene. Hányingert kapok attól, ahogy az izzadt testek szagát érzem, és karok nyomódnak hozzám a tömegben.

Ki kell jutnom innen vagy megőrülök.

Hirtelen egy rándítást érzek a karomnál, majd megperdülök a tengelyem körül. Egy borostás pasas áll előttem és idiótán vigyorog.

- Hello baba, jössz egy körre? – mondja és kezével fenekemre csap.

Itt telik be a pohár. Könny szökik a szembe, majd lecsorog arcomon.  Ne, ne, ne. Nem sírhatok. Főleg nem itt, mindenki előtt.

- Hagyj békén, hülye állat! – üvöltöm, ellököm magamtól, és sírva futok a kijárat felé.

Amint a hűvös levegő az arcomba csap, máris kicsit jobban vagyok. De továbbfutok. A turnébuszok felé veszem az irányt, közben lassítok kicsit ha már nem bírom. Negyedóra után, egy elhagyatott parkolóba érkezem. Az öt busz közül az egyikben világítanak a lámpák, azon kívül pedig egy van csak tárva  nyitott ajtóval. Úgy nagyjából húsz méterrel arrébb  cigizik pár biztonsági őr meg talán a sofőr.

Nincs szükségem társaságra, egyedül szeretnék lenni. A nyitott ajtajú felé veszem az irányt.

Pont háttal állnak nekem, így észrevétlenül odaosonok és a buszba szállok. Nem tudom, ki „lakik” itt, de jelenleg nem is érdekel. Max kidobnak.

A szűk „folyosón” a beépített emeletes ágyak mellett a földre ülök. Térdeimet felhúzom, átölelem karjaimmal, a fejemet meg lehajtom rá.

Össze szeretnék zsugorodni, amilyen kicsire csak lehet. Nem akarom, hogy lássanak. Most nem.

Nem tudom meddig üldögélek úgy, könnyeimet próbálva visszafojtani, de egyszer csak lépteket hallok. Ijedten fölkapom a fejem.

- Hát te aztán tudsz futni. – közli a rekedtes hang.

Pár pillanatig nézem őt, majd elkapom a fejemet.

- Miért jöttél?

- Mert . . –kezdi, de nem hagyom, hogy befejezze.

- Hogy kioktass? Hogy megmondd felelőtlen vagyok? Hogy elhordj mindenfélének? Hogy buta libának, vagy felcsinált lotyónak nevezhess? – sziszegem. – Köszönöm, nem kérem. Már kaptam belőle eleget. – nézek a szemébe. Nem kapja el a tekintetét, fényes zöld tekintete az enyémbe fúródik. Aztán megszólal.

- Nem pont. Először is : ez az én buszom. – mondja és a szája széle mosolyra rándul. – Másodszor . . . –kezdi, majd legnagyobb meglepetésemre mellém ül. Hátát neki támasztja a busz oldalának, mint én, csakhogy ő kinyújtott lábbakkal ül le. Milyen hosszú lába van! Ki se tudja teljesen nyújtani, mert az előttünk lévő falba ütközik.

- Másodszor..? – kérdezem.

Felém fordítja tekintetét.

- Mi történt? – teszi fel azt a kérdést, ami hihetetlenül meglep.

- Miért akarnád tudni? – mondom halkan előre fele nézve. A tekintetét magamon érzem, de nem foglalkozom vele. – Hiszen most jön az a rész, ahol elkönyvelsz magadban valaminek, és többé nem érdekellek.

- Nem vagyok könyvelő. – mosolyodik el, és a bármennyire próbálom titkolni, a szám széle mosolyra rándul. -  És a sokkom után nem azért futottam utánad, hogy csakúgy lekoppints. – hallom mosolyát. - Szeretném hallani a történeted. – teszi hozzá.

- Miért? – nézek rá.

Félrebiccenti a fejét és kezével arcom felé nyúl. Hüvelykujjával végigsimít arcomon, ezzel letörölve a rászáradt könnycseppet.

- Sírsz. Egy ilyen lány, mint te, nem sír csakúgy. Szeretném hallani a történeted. – ismétli.

Pár pillanatig csöndben maradok, majd felsóhajtok és nekikezdek.

- Tudod . . én elég nehéz eset vagyok. Örökös lázadó. Szabályszegő. Néha bekattanok egy kicsit. Szeretek bulizni, kiadni magamból az állatot. És meg is teszem. Viszont a szüleim ennek a teljes ellentéte. Csöndesek, nyugodt vérűek, nem bírjak az effajta aktivitást. Így hát kamaszkorom kezdete óta háborúban állunk egymással. Mindent megpróbáltak megtagadni, amit én akartam. Mindenért leszóltak, ha valamit úgy csináltam, hogy az nekik nem tetszett. Nem engedtek semmit. Csak a jegyeim érdekelték őket a suliban. Mindenbe belekötöttek amit csináltam. Konkrétan fojtogattak az örökös hülyeségeikkel. Azt hittem megfulladok. – mondom,majd megállok egy kicsit és Harryre pillantok. Érdeklődve néz rám,és bólint, hogy folytassam. – A teteje az volt, hogy rám ugrasztották a rendőrséget, drogbirtoklás gyanújával. Igen, igaz, hogy párszor kipróbáltam valamit, de ennyi. Nem voltam, nem is vagyok, és nem is leszek függő. Tudom, hogy nem jó, és kész. Úgyhogy eljöttem Angliából, ahol születésem óta éltem. – vonom meg a vállam. – Skóciába költöztem a nagyszüleimhez, ahol tovább folytattam a „fodrász karrierem”  – mutatok idézőjeleket a levegőben. – De csak még jobban ki voltam. Szeretem a szüleimet, hiszen ők a szüleim. És bántott, fájt, hogy így végződött a kapcsolatunk. Haragudtam is rájuk, bár tudom nem csak ők a hibásak. Én ebben ugyan úgy benne vagyok, mint ők. – folytatom és kis szünetet tartok. – Szóval ez, ami a szüleimmel és velem történt ,még jobban rátett egy lapáttal. Nem voltam valami jó állapotban, és körülbelül három hónapig nem érdekelt semmi. Ittam, füveztem, minden naposak voltak a bulik. Egy hétre összekaptam magam, hogy átmenjek az év végi vizsgákon, de ennyi. Haragudtam mindenkire, és nem érdekelt semmi. Mindenkivel összefeküdtem, nem érdekelt, hogy esetleg baj is lehet belőle. – élesen beszívom a levegőt. – De lett. – most akaratlanul is nagyobb szünetet tartok. – Egy buliban történt. Kicsit be voltam már állva, és az egyik srác rám mászott. Mondhatnám, hogy az egész az ő hibája, esetleg, hogy megerőszakol ,de nem. Tudatomnál voltam, és akartam. Ha a szüleimre gondoltam, csak még jobban akartam. Azt szerettem volna, ha az összes fiú megdug a buliból. Nem tudom miért, de szükségesnek éreztem, és tudtam, hogy ettől anyám és apám ki lenne akadva. Szóval lefeküdtem ezzel a fickóval. Derek. És teherbe ejtett. Másnap kaptam csak észbe, hogy nem is védekeztünk és csináltattam egy terhességi tesztet. Az eredmény, mint látod pozitív lett. Ott, akkor, azt hittem, hogy ez már a nagybetűs világ vége. -  ezt már csak suttogom. Pár pillanatig elmerengek, aztán folytatom. - Nagyon féltem elmondani Dereknek, de úgy gondoltam így a helyes. Tombolt, mikor megtudta a hírt és közölte, hogy semmi köze a babához, nem érdekli, oldjam meg. Meg, hogy egy kurva vagyok és csak a pénzét akarom a babával megszerezni. Bár nem voltak ott nagyon közeli barátaim, de elmondtam párnak, akikről úgy gondoltam megértenek. Hát, kiderült, hogy még sem voltak a barátaim. Így hát egyedül maradtam, a nagyszüleimet kivéve. Elmondtam nekik, mi történt. Mondanom sem kell, nem örültem, de nem ordítottak velem. Viszont az tény volt, hogy ha a baba is itt lesz, nem tudunk, majd megélni abból a pénzből, amit a nagypapám keres. És akkor felhívott Lou ezzel az ajánlattal. Nem haboztam igent mondani. – mondom magam elé beszélve még mindig. – és hát . . – húzom fel mindkét vállamat, majd leengedem őket. – Most itt vagyok, tizennyolc évesen, hasamban egy babával, a világ leghíresebb bandájának énekesével egy buszban. Tulajdonképpen szerencsésnek mondhatom magam. – vonom meg a vállam, majd felé nézek.

Engem bámul, nem pislog, csak bámul. Aztán szólásra nyitja a száját, de újból beszélni kezdek.

- Nem kell sajnálnod, vagy ilyesmi. Hülye voltam, és megtörtént. Ennyi. Tudom, hogy az én hibám, most pedig vállalnom kell a következményeket. Ez van. – vonom meg a vállam.

Megint néz egy ideig, halványan elmosolyodik,aztán megszólal.

- És tudod már mi lesz a neve?

Pár pillanatig rezzenéstelen tekintettel nézek rá, aztán elröhögöm magam.

- Komolyan, ezek után ez a legfontosabb kérdésed?  - vonom föl szemöldököm.

- Hát, gondolom csak lesz annak a gyereknek neve. – von vállat vigyorogva. – Szóval van már ötleted?

- Nincs.

- Ha fiú lesz, Harry lesz.

- Fenét. – horkantok fel.

- De igen. Harold. Kicsi Harold. – mosolyog, mint egy hülyegyerek.

- Nincs az az Isten. – rázom a fejem, és elneveti magát.

- A lány néven még gondolkodom, de majd adok tippeket. – ütögeti ujjával állát, figyelembe sem véve, amit az előbb mondtam.

- Ha te mondod . .

Csönd borul ránk, ami bevallom kicsit kínos.

- Na, jó, akkor én megyek . . –motyogom és föltápászkodom. Harry is fölkel, de amikor indulnék elállja az utamat.

- Várj! – mondja.

- Mire? – nézek föl rá. Fél fejjel magasabb nálam.

- Maradj még.

- Miért?

- Ööö . . nincs kedved . . sütni?

- Sütni? – kérdezem döbbenten.                     

- Aha.

- Most? Éjjeli egykor?

- Aha.

Nézem őt, hátha jelét mutatja annak, hogy csak viccel. De nem, halál komolyan gondolja. Egy turnébuszban akar sütni éjjeli egykor. Érdekes.

Bár még nem vagyok álmos. Nem szeretnék aludni, mert akkor megint eszembe jut minden és sírhatnékom támad. Harry pillanatnyilag nagyon jó figyelem elterelő, egészen normálisan viselkedik.

- Oké. – tárom szét a karom.

- Remek. – vigyorog hülyén, majd az ajtó felé indul és becsukja.

- Egyébként . . miért volt nyitva?

Amikor bejöttem ide, nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel, de most furcsának találom. Oké, hogy nem messze ott álltak a biztonságiak, de attól még simán belopózhat ide valaki. Konkrétan egy rajongóra gondolok.

- Ne akard tudni . . Niall megpróbált vacsorát készíteni . . . A gyerek tud enni, de főzni már kevésbé. Odaégetett valamit és olyan büdös lett, hogy ki kellett szellőztetni az egész buszt. – rázza a fejét.

- És te? Te nem égetted volna oda a kaját? – kérdezem kihívóan. Mert, hogy mi az, hogy sütni akar, meg hogy ilyen gondterhelt képet vág Niall kis balesete miatt? Ő olyan jó szakács? Nem hiszem. Valószínű mindent odatolnak az orra elé, ő meg megeszi.

- Természetesen nem. – sétál a „konyhába” , majd megfog egy fakanalat és fölmutatja. –Íme a szakács tudomány mestere! Nem kell tapsolni, nem kell tapsolni köszönöm! – hajolgat.

- Hah. – nevetek fel. – Majd meglátjuk. Mit sütünk?

- Csokis- banános muffin-t.

- Miért pont azt?

- Miféle hülye kérdés ez? Hogy hogy miért? Mert a csokis- banános muffin a világ egyik legjobb dolga! Nem mellesleg az én személyes kedvencem. – veszi elő a tálakat, és minden szükséges cuccot. – Nem ettél még csokis- banános muffin-t? – kérdezi nagyon túljátszott hitetlenkedéssel.

- Nem.

- Hiba volt. Nagy hiba volt. –rázza a fejét. – Na, majd most!

 Érdeklődve figyelem, hogy mit ügyköd. Bevallom meglep, hogy ilyen felszereltek itt a fiókok, és az is, ahogy Harry milyen otthonosan mozog a dolgok között.

- Na, nem segítesz? – pillant rám.

Odamegyek és együtt nekikezdünk a sütésnek. Hát erre sem számítottam. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy egy világsztárral sütök pont csokis- banános sütit, mert az a kedvence. Mindezt egy óriási luxusbuszban. Valahogy máshogy képzeltem a jövőmet.

Miután megcsináljuk a tésztáját, beleöntjük a formás tepsibe és sütőbe tesszük.

- Öhm, a wc merre van? – kérdezem, mert már nagyon kell pisilnem.

- Arra! – mutat hátrafelé.

- Aztán nehogy be gyere utánam!- mondom, miközben a mutatott irány felé haladok.

- Sosem lehet tudni! – hallom nevetését.

Belépek a mosdóba és használatba veszem a wc-t, viszont abban a pillanatban, hogy leülök, felsikoltok.

- Harry Styles! – ordítom visítva. Pontosan előttem egy hatalmas nagy tükör mutatja a sminktől teljesen lekent arcomat. Kissé meg is ijedek magamtól.

Gyors lépteket hallom, majd kinyílik az ajtó és a göndör fej jelenik meg.

- Baj van szivi?

Eltátott szájjal nézem, ahogy tök lazán belép ide, aztán jobb híján egy wc papír gurigához nyúlok és megdobom vele.

- Kifelé te perverz! – üvöltöm. Ne álldogáljon ott , amikor én itt a szükségleteimet végzem!

- Mi baj?

- Mi a szarért nem szóltál, hogy úgy nézek ki, mint valami ördögűző?! – mutatok az arcomra felháborodottan. Értetlenül néz.

- Szerintem nem nézel ki úgy, mint egy ördögűző. Nem igazán vettem észre. – von vállat és az ajtónak támaszkodik.

- nem igazán vetted észre? A szemedet szúrta ki! Olyan nehéz lett volna megmondani, hogy lefolyt a sminkem? Helyette biztos nevettél magadban inkább rajtam.

- Nem nevettem. Tényleg nem tűnt fel. Mármint észrevettem, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Engem nem zavar. – szól nyugodtan.

Összeszűkült szemekkel vizslatom.

- Persze, biztos túlságosan lekötött a hülye muffinod! Tűnés! – dobom meg egy újabb gurigával, mire elröhögi magát és otthagy.

Miután elvégzem a dolgom  és kimegyek, Harry egy szemfesték lemosóval vár.

- Köszönöm. – venném el tőle de nem engedi el.

- Majd én leszedem neked.

Értetlenül nézek rá.

- Nem, kösz. – veszem ki kezéből és használatba veszem.

Mindketten a telefonunkat nyomkodjuk, mikor megszólal a csengő, hogy kész a süti. Kivesszük és Harry feltálalja két tányérba. Mikor nyúlnék érte, rácsap a kezemre.

- Így még nem tökéletes. – mondja, majd az egyik szekrényből egy üveg Nutellát vesz elő. Gondosan rákeni.

- Nem lesz ez így édes?

- Nálad édesebb biztos nem. – kacsint rám, én meg a szemet forgatom.

Leülünk az asztalhoz és enni kezdünk. Bevallom, igaza van Harrynek, tényleg nagyon finom, és bár tényleg nagyon édes, de ez így jó.

- Hát, ez tényleg isteni! – bólogatok, miközben tömöm a szám ezerrel.

- Csak nehogy aztán megfulladj! – nevet ki, én meg bemutatok neki.

Hirtelen hangokat hallunk kintről.

- Basszus. – motyogja Harry és föláll, majd magával ránt.

- Mi az?

- Gyere! – húz maga után.

Az ágyhoz vezet, majd betuszkol a kis lyukba.

- Mit csinálsz? – kérdezem döbbenten.

- Pszt! Maradj! – mondja, majd rám húzza a függönyt.

Mi a faszt képzel ez magáról, hogy csak így parancsolgat nekem? Föltápászkodva megpróbálok kijutni, de akkor rúgást érzek a vállamon.

- Aú! – nyögöm.

- Maradj ott!

- Ezt a rúgást még visszakapod! Akár a mellembe is üthettél volna!

- Na, az nekem is tetszett volna. – morogja, aztán megint rám szól, hogy maradjak csöndben.

Lépteket hallok.

- Helló Harry! Te hogy hogy itt? – hallom meg Niall jellegzetes ír akcentusát.

- Előbb eljöttem, nem volt kedvem a bulihoz.

- Olyan nincs! – jön a válasz kuncogva és úgy érzem Niall már nem szomjas ugyanis ezek után valamit énekelni kezd írül.

- Gyere szerelmem! – hallom Liam hangját és érzem, ahogy két ember elmegy előttem.

- Jó éjt Harry! – egyszerre egy női és férfi hangot hallok.

Aztán öklendezést.

- Most már egyszerre is beszéltek? – kérdezi Harry. Választ nem kap, viszont lassanként a hangok elhalkulnak. Hallom, ahogy becsukódik az ajtó. Mi? Nem! Nekem ki kell innen jutnom!

Épp azon vagyok, hogy kimásszak, mikor lekapcsolódik a villany, elhúzódik a függöny és legnagyobb meglepetésemre Harry bemászik hozzám.

- Mégis mit csinálsz?! – kérdezem.

- Pszt, halkan! Nem akarom, hogy meghallanak minket!

- Nyugi, nem fognak. Mert én most megyek! – mászom kifelé- át Harryn de ő visszaránt.

- Mégis hová akarsz menni?

- A buszomba!

- Hát az nehézkes lesz. – nevet halkan.

- Miért? – kérdezem gyanakodva.

- Már nincs itt. – közli velem egyszerűen.

- Mi az, hogy nincs itt?

- Hogy nincs itt. Elindult. Elment.

- Mégis hová? – kérdezem kétségbeesetten.

- Írországba.

- Mi a . . –kezdem, de ekkor a busz megmozdul és egyre gyorsulni kezd.

- Mi is odamegyünk. – vigyorog.

- Hát ez nagyszerű! Akkor most hol aludjak?

- Itt. Velem.– vigyorog.

Rezzenéstelenül nézem, aztán a mellkasába bokszolok.

- Ez mind a te hibád! – ordítom suttogva, de ő csak nevet. Ezek szerint itt kell ma éjszakáznom. Nagyszerű. – Nincs még egy ágy?

- Nincs.

- Akkor kimegyek, a földön alszom. – indulok meg megint.

- A-a! – könyököl fel és erősen visszalök a matracra. – Itt maradsz.

- Még is mit képzelsz ki vagy te? – teszem fel a kérdést haragosan. Még a sötétben is látom hatalmas nagy, önelégült vigyorát.

- Harry Styles. Személyesen. – nyújtja felém kezét, azzal a szándékkal, hogy kezet rázzon velem.

Helyette szem forgatva a másik oldalamra fordulok. Tiltakozni szeretnék, de a helyzet az, hogy nagyon fáradt vagyok már. És ha én fáradt és álmos vagyok, már tényleg nem érdekel semmi, csak aludni szeretnék. Ez az egyetlen dolog, amire ebben a pillanatban vágyom most is.

A hátamhoz nyúlok és a melltartóm pántját keresem.

- Mit csinálsz? – hallom a hangját a hátam mögül. A tarkómon érzem lélegzetvételét, olyan közel van.

- Nem bírok melltartóban aludni, szorít. Csak nem tudom kicsatolni. – morgok idegesen, mikor  még mindig nem sikerül.

- Szívesen segítek. – szól,majd mielőtt tiltakozhatnék, gyakorlott mozdulattal kikapcsolja, elhúzza és elhúzza a testem elől.

- Hova teszed?

- Az alsógatyámba. – válaszol, mire felmordulok és felé fordulok.

De a melltartómat kidobja a folyosóra és vetkőzni kezd.

- Mi a jó fészkes fenét művelsz? – suttogom.

- Én sem bírok ilyen ruhákban aludni. – kezd vetkőzni, míg végül csak az alsógatya marad rajta, de azt is húzni kezd magáról lefele.

- Ha leveszed én megyek. – sziszegem neki, és lefogom a kezét.

- Miért, te akarod levenni inkább? – kuncog.

Komoly tekintetem látva felsóhajt és kidobja a ruháit. Újra a fal felé fordulok, azzal a szándékkal, hogy aludhassak.

- Nem horkolsz ugye? -teszi fel a kérdést.

- Haha. Jó éjt Harry.

- Jó éjt. – hallom a hangján, hogy vigyorog.

Megpróbálok elaludni, amikor egy kezet érzek meg a csípőmön.

- Nincs tapizás! – ütök rá. Ő csak röhögcsél magában.

Lehunyom szemeim, és már majdnem álomba merülök mikor megszólal.

- Jó így itt együtt , édes hármasban. Te, én , és a kicsi Harry.