6.fejezet

Ááá, Nagyon sajnálom, hogy ilyen sok kihagyás volt. Csak annyi minden volt az utóbbi hetekben.. Ez a rész sem lett valami eseménydús, de remélem nem unjátok. . xx 

~ Harry

 Egy hangos horkanásra ébredek. Álmosan nyitom ki a szemeim, és megdöbbenek, mikor látom, hogy valaki fekszik mellettem.  Legalábbis így, ahogy ő.

A fejét mellkasomon pihenteti, két kezét derekam köré kulcsolja, úgy csimpaszkodik belém, mint egy kismajom. A szája kicsit nyitva, a haja összekócolva terül szét a párnán.

Be kell vallanom, nem rossz látvány. Az egyetlen, ami zavar rajta, mikor gondterhelten összeráncolja homlokát.

- Én nem . . –motyogja.

Biztos álmodik. Rosszat álmodik?

A tegnap történtek megdöbbentettek. Sok mindenre gondoltam vele kapcsolatban, na de erre nem. Kicsit megrémültem attól, amit mondott. Mert legnagyobb meglepetésemre nem taszított vissza tőle semmi, még az a tudat se, hogy valaki más gyerekét várja. Nem arról van szó, hogy megtudtam, mi a szitu és nem ítélem el, stb. Hanem arról, hogy eddig is iszonyatosan meg akartam kapni, most pedig talán még jobban. Basszuskulcs.

Eléggé elgémberedtem, ezért megpróbálok megmozdulni, és testhelyzetet váltani, de Hayley kezei erősen tartanak és még közelebb bújik hozzám, akár egy plüssmacihoz.

Érdeklődve figyelem, ahogy egyik lábát átteszi rajtam és fejét nyakamba fúrja. Ez nevetésre késztet.

Tehát neki is kell valaki. Valaki, akihez odabújhat. És lefogadom, hogy tagadná, de így van.

- Nem akartam ezt . . – mondja kicsi éllel a hangjában és a fejét rázza.

Fekszünk még ott egy ideig, arcát tanulmányozom. Nem úgy tűnik, mint aki felszabadultan alszik, a tudatlanság ölében. Arckifejezése aggodalmat tükröz.

Aztán hirtelen, egy hihetetlenül kék szempár pillant az én zöldembe.

~ Hayley

Zöld. Hihetetlenül zöld. Eleven. Játékos. Kihívó. Barátságos. Gyönyörű.

Mikor kinyitom a szemem, ezek a szavak jutnak eszembe először, ahogy belenézek a világító szempárba. És nem bírom onnan elvenni a tekintetem. Képtelenség. Csak bámulom a zöldet, benne a kis feketét. És ott vagyok. Látom magam a szemében, ahogy ő is csak bámul rám.

Megnyugtat, de egyben izgatottá is tesz. És remélem, csak képzelődöm, mikor azt érzem, a szívem majd kiugrik a helyéről.

- ’Reggelt Neked is, Kismajom. – mondja. A hangja, ez a reggeli hangja, most még rekedtebb a szokottnál és a fülemnek jól esik hallgatni. Kismajom?

Aztán hirtelen bumm. Visszakerülök a valóságba és realizálom, hogy épp egy világsztár mellett fekszem. Illetve nem is csak fekszem. Te jó ég! Karjaimmal szorosan ölelem őt, lábamat átvetve rajta tartom magamhoz közel.

- Uhh, bocsi. – mondom, és gyorsan leveszem róla csintalankodó testrészeimet.

Elmosolyodik. Óvatos mosoly ez, de őszinte, aztán megfogja lábamat és visszahelyezi csípőjére.

- Semmi gond, ha te ilyen pózban szereted, akkor nekem is jó.

Elakad a lélegzetem. Aztán a kezére csapok.

- Pofátlan!

Halkan nevet. Tetszik ez a hang.

- Ne nevess! – emelem fel a hangom.

- Psszt, ne hangoskodj! – fogja be kezével a számat.

- Mmmimmt csinnálllsz? – próbálok hangokat kiadni, de a kezétől  nehezen megy.

Lépteket hallok.

- Harry?- ez Liam.

- Igen? – válaszol.

- Jönni kéne.

- Oké, csak pár perc.

Közben megpróbálom a kezét leszedni szájamról, de nem megy. Idegesen mutogatok neki. Mikor nyelvemmel körözök tenyerén, gondolván ezzel elriasztom magamtól, fölnevet. Végül kinyitom a számat és beleharapok tenyerébe.

- Aú! Micsoda tüzes királylánykával van dolgom! – rögtön elveszi a kezét.

- Ezt neked! – mutatom fel középső ujjamat. Aztán olyan történik, amire egyáltalán nem számítok.

Bekapja az ujjamat!

- Mi a jó édes Istent csinálsz? – sipítom.

A kezemet lefogja, és szájához tartja, míg nyelvével körbenyalja ujjamat.

A szám ketté nyílik, mikor szemembe néz. Kis híján elolvadok ettől a tekintettől, de tartanom kell magamat.

- Szóval akkor a fiúkat szereted? – vonom fel a szemöldököm, mikor ujjam még mindig meleg, nyálas szájában van.

Elmosolyodik és végre lecuppan ujjamról.

- Fúj, tiszta nyál! – törlöm a karjába ujjamat.

A karja nagyon izmos. Wow.

- Az én nyálam. Ha levágtad volna az ujjadat, simán eladhattad volna. Hiszen az én nyálam volt rajta. – vonja meg a vállát.

- Hogy te milyen nagyképű vagy! – lököm meg, a lendülettől kicsit nagyobb erővel, mint szerettem volna, mire kiesik a ágyból, le a földre.

Ijedten lesek ki a függöny mögül, nem esett- e baja.

- Jól vagy? – kérdezem.

- Nem. – nyög fel és összehúzza magát magzatpózba.

- Nem kell játszani a hülyét, tudom, hogy nincs semmi bajod. – mondom.

És tudtam is, hogy nincs semmi baja. Visszadőltem az ágyba és behunytam a szemem. Aztán teltek a percek. És semmi. Harry meg sem szólalt, csak a földön kuporgott.

- Harry? – nézek ki újra. Nem válaszol. Felsóhajtok és kimászok az ágyból. Leguggolok elé.

- Jól vagy?

A válla rázkódni kezd.

- Óh, úgy tudtam! – állok, vagyis csak állnék fel, mert Harry teljes erejéből megragadja a bokámat, mire hassal a földre zuhanok. Ő meg rám fekszik. Két karommal kapálózni kezdek, de megfogja őket, és a hátam mögött összekulcsolja erős kezeivel.

- És ezt is tudtad? Erre számítottál? – hajol le fülemhez. Megborzongok leheletétől, és attól, ahogy rajtam fekszik egy szál alsóban. Rajtam meg csak alsónemű van.

- Harry megtennéd, hogy leszállsz rólam? Nem vagy ám egy pehelykönnyű alak. – mormogom.

- Szóval szerinted túlsúlyos vagyok? – hajol megint a fülemhez, csípőjét fenekemhez nyomja mire megérzem őt.

- Most komolyan ennyitől felizgulsz? – nevetem el magamat, mikor nekem dörgöli férfiasságát.

- A te érdemed. – mondja lassan, és igen, elképesztően szexi kiejtéssel.

- Nem tehetek róla, hogy egyfolytában ilyen kanos vagy! – röhögök, ő meg megfordít, így most a hátamon fekszem alatta.

- Tőled vagyok ilyen.

- Aha. Meg a másik több millió lánytól, mi? – nevetek.

- Ők se rosszak. De te valahogy nagyon vonzol. – billenti oldalra a fejét. Haja belelóg homlokába, és így ilyen kinézettel, eszméletlenül édesen fest.

Eszembe jut, hogy megemlítem neki az egyszerű tényt: igen, még mindig terhes vagyok, és nem, még mindig nem táplálok iránta semmi féle érzelmeket. Csak idegességet maximum. Főleg, amikor kezével a mellemet érinti.

- El a kezekkel! – ordítom, fölemelem a lábamat és térdemmel a két lába találkozásába rúgok. Feljajdul,legurul rólam, és megint összekuporodik.

- Hayley, te egy közveszélyes őrült vagy, akinek a mániája, hogy engem bántson fizikailag. Fel foglak jelenteni!

- Haha. – állok fel, és öltözködni kezdek. Ő is így tesz.

Először a szűk fekete gatyáját húzza fel. Nem kerüli el a figyelmemet, milyen izmos. A lába is, de mikor végignézek a felsőtestén nyelnem kell egyet. Ezek a tetkók iszonyatosan jól állnak neki. Azon kapom magam, hogy lemerevedve bámulom őt, újból és újból végigmérve, a lábától a mellkasáig.

- Kibámultad magad? – kérdezi felvont szemöldökkel, mire végre magamhoz térek és szemébe nézek.

- Nem. Még elnéztem volna egy darabig a lányos tetkóidat. Ezek láttán elég nehéz elhinni, hogy a lányokra buksz. Vagy, hogy csak rájuk. – fonom keresztbe kezeimet.

- Hát . . – jön közelebb, még mindig meztelen felsőtesttel hozzám. Olyan közel jön, hogy egymás kifújt levegőjét szívjuk be. – Elég nehéz elhinni, hogy azok után, ahogy álmodban láttalak . . Nincsen szükséged rám.

A liftajtó kinyílik az ötödik emeleten. Végighúzom a bőröndömet a  hosszú folyosó végig, ahol aztán kinyitom az ajtót és egy egész kis lakosztály vár rám. Mindenhol luxus. Kipakolom a cuccaim, hiszen most Dublinban maradunk egy ideig.

Éppen a fürdőszobában vagyok egy szál bugyiban és pólóban, amikor csörömpölést hallok. Lehet, nem vagyok normális, de ilyenkor rögtön valami baltás férfi ugrik be, hogy eljött megölni. Valami fegyver után kutatok, míg végül egyik kezembe a borotvát, a másikba a hajszárítót veszem. Óvatosan kinyitom az ajtót és lábujjhegyen lépkedek a konyha felé. A fal mellett osonok, figyelve, nehogy valami hangot adjak ki. Aztán felkiáltok,  és kiugrom rejtekhelyemről.

Érdekes látvány tárul a szemem elé. Egy meztelen fenék. Hát ezt nem hiszem el!

- Mégis mit tervezel tenni azzal a kettő dologgal ott a kezedben? – fordul meg felvont szemöldökkel.

A szemem elé kapok a kezem és elfordulok.

- Harry! Azonnal tűnés innen kifele!

- Már megbocsáss de nem szándékozom meztelenül végigvonulni a folyosón. Még egyszer.

- Már megbocsáss, de ez az én lakosztályom! És mi az hogy még egyszer? Vegyél fel valamit, ne nudizz itt nekem!

- Nincs ruhám.

- Mi van?

Felsóhajt.

Éppen a lakosztályomból menekülve jöttem ide. Épp tusoltam, mikor pár rajongó betört hozzám.

- És te ekkora barom voltál, hogy nem adtál nekik autogramot és fotót?

- Adtam volna én. De megvadultak. Elkezdték lerángatni rólam a törülközőt és visítoztak. Így hát menekülőre fogtam. Viszont útközben a törcsit használnom kellett munícióként.

Még mindig háttal neki, elképedt szemekkel nézem a falat.

- Te nem vagy normális.

- Senki sem mondta, hogy az lennék, bébi.

- Ne szólíts így! – emelem fel a hangom.

- Oké. Bébi.

A kezem ökölbe szorul, de próbálom magam lenyugtatni. A fürdőszobába sietetek és egy törölközővel térek vissza.

- Nesze! – dobom oda neki. Magára tekeri. – És elmondanád, hogy mi a fészkes fenéért kellett pont idejönnöd? – vonom fel a szemöldököm.

- Csak spontán ajtóválasztás volt.

- Az összes lakosztály ajtajára, amit mi használunk ki van írva, hogy ki hol van. – nézek rá meredten.

- Oké. Lebuktam. – emeli fel a kezét bocsánatkérően. – De úgy gondoltam talán szeretnéd még egyszer látni férfias bájaimat. – villant rám egy ezer faktoros mosolyt.

Fölhorkanok.

- Minden álmom ez volt. Egyébként meg nem hiszem el neked ezt a rajongós sztorit. Azért ennyire ők sem fanatikusak.

- Higgy amit akarsz. – von vállat és a nappali felé indul. Leül a kanapéra és bekapcsolja a tévét.

- Ööö . .  szerintem, már elmúlt a veszély.

- Sosem tudhatod. – pillant rám jelentőségteljesen.

A homlokomat ráncolva ülök le az egyik fotelba.

- Esetleg elárulnál nekem egy titkot?

- Amit csak akarsz, Hay.

Figyelmen kívül hagyom a becézését, előrehajolok és kedvesen elmosolyodom.

- Elárulnád nekem . . . hogy mégis mikor fogod elhagyni végre lakosztályomat? – üvöltöm.

Aggódó arccal mered rám.

- Hayley. Néha komolyan úgy hiszem, orvosi segítségre lenne szükséged.

Rezzenéstelen arccal fortyogok magamban.

- Az egyetlen, akinek itt orvosra van szüksége az te vagy. Te, Harry Styles.

Félrebiccenti a fejét.

- Nagyon szexi, ahogy kimondod a teljes nevemet. Megismételnéd még egyszer, kérlek?  Csak most ezt: Harold Edward Styles.

- Harold Edward Styles. Most .azonnal. menj. innen. el. – szótagolom, hogy jobban megértse.

- De olyan egyedül vagyok. – vág szomorú arcot. – Mindenki a barátnőjével van. Niall meg csak alszik. Meg eszik.

Fölállok.

- Hát, akkor van egy roppant jó ötletem!

- Igen? – lelkesedik be.

- Menj szépen le a hotel elé, csippents  fel a több száz lent várakozó lányból valakit, vidd fel a szobádba, és indulhat a móka. – csapom össze a tenyerem és a bejárati ajtó felé sétálok. Kinyitom és széles mozdulattal mutatom: húzzon ki innen.

- Áhh, most ehhez nincs kedvem. – húzza el a száját.

Hogy mekkora faszfej! Épp most ismerte be, hogy igen sokszor csinált már ilyet, és igen, sokszor fog még. Csak most egyszerűen nincs hozzá kedve. Na, pont az ilyeneket utálom.

- Akkor mihez van kedve, az egyetlen, fenomenális, hihetetlen, tehetséges, egyszerűen csodálatos Harry Stylesnak?

Feláll és elém lép.

- Például hozzád.

Kinevetem.

- Nekem viszont hozzád nincs.

- Pedig igazán a kedvemre tehetnél kicsit. – kacsint.

- Mint már sokszor, sokat, és nagyon kifejezően hangsúlyoztam : nem.

Összefonja a karját meztelen mellkasa előtt.

- Én nem veszem be.

- Mit? – kérdezem meglepetten, hogy ilyen gyorsan témát váltott.

- Ezt a jégkirálynő álarcot.

- Nincs semmiféle álarcom.

- De én majd megolvasztom a szíved köré emelt jégfalat. – bólogat.

- Mi van??? – rázom a fejem értetlenül.

- Viszont komolyra véve szót. Tényleg unatkozom. És arra gondoltam megnézem a várost. Szeretném, ha velem tartanál. – mondja, és már megint annyira összezavar. Összezavar, hogy az előbb még csintalan hangnemben magyarázott valamit, amit nem értettem, most meg kedvesen szól hozzám.

- Miért pont én? – vonom fel a szemöldököm.

- Mert, semmi és senki más nem ragyogná be úgy a napomat, mint te. – mondja halkan. A szájam pedig tátva marad.

- Na jössz? – lép még közelebb. Beharapva az ajkamat gondolkozom. Nem akarok egész nap ebben a hotelben tespedni, de vele sem szeretnék lenni.

- Bocs, ez nem kérdés volt. Persze, hogy jössz. – nevet, majd magával ránt, ki a folyosóra.