2.fejezet

Sziasztok:). Itt a következő rész . . Nem tudom milyen lett, szerintem eléggé "összeszedetlen",sajnálom . Ha nem tetszik,akkor szóljatok,oké? Ha valakinek van valami tanácsa, szívesen meghallgatom.
xxx

- Figyu . . . –szól halkan, mikor már egy ideje magamba motyogva káromkodom. – Az van, hogy hallom,amiket mondasz . . .

- Na,ne. – forgatom a szemeim.

- Igen,hallom és tudod engem mindig is felizgatott,ha egy csaj ilyeneket mond szex közben. És most,hogy mindketten meztelenül vagyunk itt . . hát,na. Felizgultam. Úgyhogy esetleg abba hagyhatnád.

Tátott szájjal nézek magam elé. Ez nem normális.

Kikukkantok a függöny mögül,de azonnal vissza is húzom magam elé. Ott áll,a falhoz támaszkodva,merevedő férfiasságával.

- Nem akarod látni férfias bájamat? – hallom hangját.

- Nem,kösz. Inkább zuhanyozz le hideg vízzel.

- Látod,ez jó ötlet.

Lépteket hallok közeledni,majd a zuhanyzófüggöny elhúzódik előttem. Ijedtemben rögtön eltakarom magam.

- Mi a szart csinálsz?!

- Jöttem fürdeni veled.

- Húzzál kifelé! – mondom és nem érdekel már,mit lát, kezeimet elveszem testemtől és kilököm,majd visszahúzom az anyagot.

Megint nevet.

Ki kéne valahogy jutnom innen. De nem akarom,hogy végignézze meztelen testemet,amíg a ruháimért megyek. Régen simán kimentem volna innen teljesen meztelenül. Már nem.

- Liam?

- Igen?

- Odaadnád esetleg a ruháimat? Az akasztón vannak.

Mozgolódást hallok odakint,majd egy kéz nyúl be a ruháimmal együtt. Meglepetten észlelem, hogy semmi hozzászólása nem volt a dologhoz.

- Na mi van,elvitte a cica a nyelvedet? – kérdezem, miközben felveszem a kávés felsőmet. A hajamat kicsavarom,mivel még mindig vizes.

- Segítsek felöltözni? – vág vissza és elmosolyodom.

- Óh, Liam. Te engem sosem fogsz felöltöztetni. Főleg nem le.

Hangos,rekedtes nevetés a válasz.

- Majd meglátjuk.

Hallom,amint egy másik fürdő fülképe megy,és megnyitja a csapot. Amíg fürdik én csendben várakozom.

Hirtelen fölülről víz esik rám. Liam az. A mellettem lévő fülkéből fröcsköli rám a vizet.

- Liam. – csikorgatom a fogaim. – Ne. Csináld.

Kijön a fülkéből és megint csend következik.

- Ki fogunk jutni innen valamikor? – kérdezem. – Egyáltalán ki az az elmebeteg,aki ránk csukta az ajtót?

- Nekem van egy tippem. De miért akarsz kijutni? Nem élvezed a társaságom?

Felhorkanok.

- Nem aggódsz,hogy lemaradsz a showról?

- Nem. A show nélkülem nincs. Ennyi. Keresni fognak.

- Hahh. – forgatom megint a szemem. –Én viszont kicsit aggódok.

- Miért?

- Tudod ez az első munkanapom. Nem akarom,hogy már most kirúgjanak,amiért nem végzem a munkám.

Pár pillanat csönd van.

- Tehát, te azért vagy itt,hogy nekünk dolgozz?

- Igen. Én vagyok az új fodrász. És Lou unakotesója.

- Oh. – hangján meglepettség hallatszik. – Akkor megcsinálhatnád a hajam.

- Azon a gólya fészken,nem igazán lehet mit javítani. – nevetek fel.

- Mi a bajod a hajammal? – kicsit sértődöttnek hallom a hangját,ez vigyorgásra késztet.

- Semmi, semmi . .

- Hát, tudod a több millió lánynak,aki odavan értem tetszik a hajam. Nekem ez elég.

- Hát persze . .  – unottan nézegetem a körmömet .

Pár másodperces csönd következik.

- Most miért vagy ilyen barom? Mi bajod a hajammal?

Legnagyobb meglepetésemre a hangja komolyan őszintének hangzott. De mi az,hogy én a barom?

- Én, barom? – hitetlenkedem.

Elrántom magam elől a függönyt és kilépek.

- Én vagyok a barom,miután te jöttél ide be,és azóta is zaklatsz?!

Szélesen elvigyorodik.

- Azért jöttél ki,hogy végigmérj?

- Mi van? Idióta! Tegyél valamit a kukacod elé,vagy idehányok!

- Ha ilyen szépen kéred . . . –végre maga elé teszi a kezét.

Engem bámul,én is őt. Jó,be kell vallanom,nem nézett ki rosszul. Egyáltalán nem. Gesztenyebarna haja vége fürtökben lógott arcába,zöld szemei csakúgy izzottak.  A válla széles,izmos,hasán kockák vannak.

Egyetlen probléma van csak. Hogy egy barom.

- Most,hogy így végigmértél . . Én következem. – hangja most mélyebb,mint amilyen mély egyébként és hirtelen megragadja a két karom és a falhoz lök.

- Mit csinálsz?

- El szeretném mondani neked,hogy gyönyörű vagy.

Pislogva nézek rá,aztán elnevetem magam.

- Óh,nagyon szép próbálkozás. – bólogatok. – Csakhogy nem ér semmit.

- Nem próbálkozás. – rázza a fejét. – Egyszerűen közöltem,hogy vonzónak talállak. Ezért meg foglak dugni.

Tátott szájjal nézek rá, azt hiszem rosszul hallok.

- Ó,igen. Ilyen nagyra fogod nyitni a szádat,amikor . . .

A csomagjába rúgok. Oda le,középre. Fájdalmasan felkiált és összegörnyed.

- Te kis . . –kezdeném rá uszítani a különböző,jól megválogatott kifejezéseket, mikor hangot hallok.

Valaki a kilincset rázogatja.

- Hahó! Van itt valaki?

- Itt vagyok! Bezárták kívülről! – dörömbölök az ajtón. – Segítsen valaki!

- Egy pillanat! – hallom kintről a férfi hangot.

- Segítség! – Liam ordibálni kezd. – Segítsenek!

Értetlenül nézek rá,de már nem is foglalkozom vele,mert a kinyílik az ajtó. Végre.

Egy borostás férfi áll előttünk,aki oldalra fordítja a fejét,és elordítja magát.

- Megtaláltam!

Aztán megint felénk fordul. Hátranézek Harryre,még mindig görnyedten áll.

- Segítség! Segítsenek!!

- Mi baj? – néz ijedten a férfi.

- Ez a lány megtámadott! – mutat rám színpadiasan.

- Micsoda? – nézek rá döbbenten.

- Hogy mit csinált? Nem látok magán belépő kártyát. Mégis,hogy képzeli ezt? – fogja meg a karom és húzni kezd. – Carl,gyere! – szól egy másik férfinak.

- Mi?! Mit csinál? – pánikolok be. – Liam! – visítom,mikor ketten fölemelnek,én pedig rúgkapálok a levegőben. Futva rám vigyorog,aztán fölvesz egy fájdalmas arckifejezést.

- Úgy! Vigyék csak! Megérdemli! Teljesen stresszbe kerültem miatta! Ráadásul a show előtt! – teszi homlokára a kezét nekem pedig leesik az állam.

- Ne aggódj,eltávolítjuk. – bólint az egyik férfi Liamre.

Eltávolítani?!

Elindulnak velem a folyosó vége felé.

- Tegyenek le! – rúgkapálózom. – Én itt dolgozom! Ma kezdek,ezért nincs még olyan hülye kártyám! Kérem!

- Jobban teszi, ha csöndben marad. Fel is jelenthetnénk,azért,amit tett.

Erre csöndben maradok. Még csak az kéne,hogy a bíróságra futkossak!

Kinyitják a széles ajtót.

- Háromra? – néz az egyik a másikra,mire számolni kezdenek.

- Mi a . . –motyogom,a következő pillanatban pedig lendítenek egyet rajtam és kidobnak. Szó szerint kidobnak. Az ajtó becsukódik előttem,én meg csak nézek.

Aú. A kezem lehorzsolódott a kemény betonon.

Ez valami vicc. Kell,hogy legyen itt egy kandi kamera. Az első munkanapomon kidobnak.

Felkászálódom a földről és körbenézek. Az egyik hátsó bejáratnál vagyok a stadium hátuljánál.

Telefon nincs nálam,hogy felhívhassam Lou-t. Remek. Az egyetlen,amit tehetek, az a várakozás. Egyszer úgyis kijön valaki,nem?

Hát, úgy látszik nem. Nem jön ki senki. Már legalább egy órája itt vagyok, és semmi. A földön ülök, arcomat a kezeimbe téve sóhajtok fel. Lépteket,hallok mire fölkapom a fejem és felugrom.

Egy férfi közeleg felém. A naplementében elég nehezen látom, de egyre jobban kivehető az arca. Hunyorogva pásztázom , hogy ki is az illető, aztán eltátom a számat. David Beckham közelít felém, teljes valójában. David Beckham. Nem viccelek. David Beckham.

Nem, ez nem lehet. Fáradt vagyok már, és csak hallucinálok. Vagy tényleg van itt valahol egy kandi kamera.

Elképzelem,amint oda rohanok hozzá, fölveszem a tükörben jól begyakorolt erotikus nézésem,miközben az ajkamba harapok és azt mondom: „  Kérése számomra parancs Mr. Beckham.”

Persze nem teszem ezt. Nem vagyok hülye. Viszont, amikor közelebb ér, látom,hogy nem is ő. Csak egy hasonmás.

Mikor elém ér fölvonja a szemöldökét.

- Hello.

- Hello, Beckham. – csúszik ki a számon és már ott vagyok,hogy elnézést kérjek, de elneveti magát.

- Nem , sajnos nem Beckham. Payne. Liam Payne. – nyújtja felém a kezét barátságosan.

Két dolog is átfut az agyamon. 1. Miért mutatkozik be, mikor azt se tudja ki vagyok? Lehet, hogy egy rajongó. Annak meg nem kell bemutatkozni. Egy rajongó rajongó. A legkevesebb, hogy a cipőméretét tudja. És 2. Mi az,hogy Liam?

- Liam? – ráncolom a homlokom. – Mármint az énekes?

Bólint.

- Nem.

- Tessék?

- Az nem lehet. Akkor biztos két Liam van. Ma már találkoztam az egyikkel.

- Hát,azt nem hiszem. – nevet. – Itt csak egy Liam van. Én. – mosolyog.

Összehúzott szemekkel nézek rá.

- De van az a zöld szemű. Magas. Bongyor hajú. Az ki?

- Ő Harry.

Pislogás nélkül meredek rá.

Aztán felordítok. Mivel jelenleg semmi üthetőt – csal Liamet – nem találok ebben a pillanatban, idegesen ugrálni kezdek.

- Jól vagy? – kérdezi aggódva Liam. Az igazi Liam.

Az igazi Liam Payne. A másik átvágott. Nem felelek, inkább még egy ideig ugrálgatok, talpaimat erősen a betonra dobbantva, ami fáj, de nem érdekel.  Nem érdekel mit gondol,ha ideges vagyok és nem üthetek, mindig ezt csinálom.

Mikor abbahagyom a hajamba túrok,és mély lélegzetet veszek. Újra felé fordulok. Kicsit döbbentnek látom.

- Hát persze. Bocsánat. Most pedig bemehetnénk? Én vagyok az új fodrász és kitettek.

Félrebillentett fejjel néz rám.

- Igen?

- Igen! – mondom idegesen.

- Honnan tudom, hogy nem egy őrült rajongó vagy, aki az alsógatyámat akarja ellopni?

Meredten nézek rá. Farkasszemet nézünk.

- Oké, nem rajongó vagy. Az ő tekintetük nem ilyen.

- Milyen?

- Eszelős.

Szólásra nyitom a szám, de inkább becsukom és aranyosan elmosolyodom. Legalábbis terveim szerint aranyosan.

- Liam Payne. David Beckham hasonmása. Kérlek. Vigyél. Be. Lou az unokatesóm. Bizonyítani tudom,ha adsz rá esélyt.

Bólint és az ajtó felé indul. Követem.

Mikor a két férfi, aki nemrég kidobott meglát, azonnal megindul felém.

- Ajajj. – gyorsan bebújok Liam háta mögé.

- Hagyják, ő velem van. – szól nekik Liam,így szó nélkül továbbengednek.

Miután bebizonyítom Liamnek, hogy igen,én Lou unokatesója vagyok, és igen, én vagyok az új fodrász,megkapom végre a hülye nyakba lógós kártyámat,ami igazolja, hogy „ide tartozom”.

Gyorsan átöltözöm, aztán elmesélem Lounak a „Liam-Harry” sztorimat.

- Hát, Harry már csak ilyen. – nevet.

Elhúzom a szám.

- Akkor azt hiszem nem leszünk jóban . . .

- Harry igazából rendes srác.

- Igen? – vonom fel a szemöldököm.

- Igen. Csak jobban meg kell ismerni. Kicsit csintalan, de a szíve a helyén van.

- Ha te mondod . . . – motyogom, de nem hiszek neki. Harry egyszerűen csak idegesítő. - És minden műsor előtt nekünk kell beállítani a hajukat? – váltok inkább témát.

- Nem, általában maguknak belövik. Csak néha kérnek meg engem. Inkább tv showk és nagy szerepléseknél csinálom. Például interjú, egy díjátadó, vörös szőnyeg.

- Értem.

- Louuu! – hallok egy hangot az ajtó felől, és oda kapom a fejem.

Egy szőke hajú fiú kukkant be.

- Szabad?

- Gyere. – bólint Lou. – Niall, bemutatom az unokatesóm. Ő Hayley.

A kezét nyújtja és elfogadom.

- Niall. – mosolyog szélesen,aztán Louhoz fordul. – Hajeligazításra jöttem! – közli vigyorogva.

- Hayley? – kérdezi Lou.

- Niall,én vagyok az új fodrász. Megcsinálhatom neked?

- Megtiszteltetés lenne! – ül bele az előttem lévő székbe.

Niall csak egy kis igazítást kér,mert elmondása szerint teljesen elaludta a haját és most szörnyen áll neki. Nos, én semmi ilyesmit nem észleltem, de azért boldogan csinálom meg neki. Közben neki is elmesélem a Harrys sztorimat,erre hangosan röhögni kezd. Hihetetlen a nevetése. Olyan aranyos, mint egy kisfiúé.

- Hát, Hayley . . bocsi, nem veled akartam kiszúrni..

- Mi? – ráncolom a szemöldököm.

- Én zártalak be oda titeket. –közli velem.

- Tessék? – áll meg az fésű a kezemben.

- Ööö. Bocsi.

- De miért?

- Csak vissza akartam vágni neki, mert a múltkor megszívatott. De nem tudtam, hogy van még bent más is. Sajnálom.

Igazából legszívesebben pofon vágtam volna Niall-t. De nem teszem, mert nem akarom, hogy a biztonságiak elvigyenek. Megint.

Miközben Niall haján ügyködöm, sorba bejön a többi fiú is. Bemutatkozom Zaynnek és Louisnak . Meg Liamnek,ugyanis neki eddig nem mondtam a nevem, csak a düh kitörésemet láthatta. Kicsit sajnálom emiatt. Félelmetesen nézek ki,amikor dühös vagyok.
Mind nagyon közvetlenek és kedvesek velem. Viccelődnek, nevetgélnek. Louis meg egy répát eszik. Nem tudom miért. Tényleg nem.

Az egyetlen, aki hiányzik az Harry. Neki úgy látszik nincs szüksége segítségre a csodálatosan loboncos hajához.

- Öt perc! – hallok egy hangot kintről, mire a fiúk felállnak.

- Köszönjük a segítséget! – mondja Louis vidáman.

- Köszönjük! – mondják kórusban, majd mind kimennek.

- Megnézzük a koncertet? – teszem fel a kérdés Lounak.

- Persze! – mondja és magával húz kifelé. – Várj, mindjárt jövök! – hagy ott és eltűnik egy ajtó mögött. A folyosó jobb oldalára fordítom a fejem, és meglátok valakit. Illetve valakiket.

Velem háttal, oldalról a falnak támaszkodva egy barna hajú lány áll. Vele szemben pedig Harry, szintén a falat támasztja az oldalával, és a csaj haját birizgálja „édesen”. Suttogva beszél, így nem hallom mit mondd, de a lány válla megrázkódik, úgyhogy biztosan valami észbontóan vicceset regélhetett neki.

Hirtelen teljesen dühbe gurulok. Pár órája még engem zaklatott, velem flörtölt, most meg már egy másik csajnak teszi a szépet. Vagy az is lehet, hogy ez a barátnője. És miközben engem cseszegetett, végig volt barátnője. A seggfej!

Hirtelen elvigyorodom, mikor eszembe jut ez zseniális ötlet. Szó szerint zseniális. És ördögi.

Velem senki sem szórakozhat. Senki.

Nagy léptekkel megindulok feléjük, majd megállok előttük.

- Harry cica, mi újság? – mondom nyávogós hangon, aztán lábujjhegyre állok és a fülébe suttogom: - Akkor este, igaz? – dalolom. Aztán nyakánál fogva magamhoz húzom, és megcsókolom.