3.fejezet

Bocsi, hogy csak most hozom . .  . Köszi a komikat. xxx

Harry ajkai meglepően jólesően mozognak az enyémek ellen. Nem tol el magától, sőt még közelebb húz magához derekamnál fogva.

Esküszöm, hallom, amint a mellettünk lévő lánynak elakad a lélegzete. Ennek hallatára belevigyorgok a csókba, de mielőtt még túlságosan is elmélyülnénk benne, gyorsan elhúzódom.

Harry tüzesen néz a szemeimbe, ajkain mosoly játszadozik.

- Mi a . . ?! Ezt mégis, hogy képzeled Harry? – szól a lány számon kérő  hangnemben.

Nem felel a lánynak, még mindig engem bámul. Felvont szemöldökkel bámulom én is, nem értem mit néz így. Csak egy csók volt. Na és aztán?

- Hogy te milyen szemét vagy! Pedig én azt hittem . . Megígérted, hogy együtt töltjük az estét! Szemét állat! Megyek az újságírókhoz, ez a sztori biztosan tetszeni fog nekik! – üvölti a lány.

Ez az a pillanat, mikor Harry elkapja a tekintetét rólam és figyelmét a lánynak szenteli, aki közelebb lép Harryhez és pofon vágja. Jó erősen.

Tátott szájjal nézem, majd elröhögöm magam. Harry képe valami elképesztő.

A csaj fölszegett fejjel elindul a hosszú folyosón, magas sarkúja hangosan visszhangzik.

- Baily, ez nem az aminek látszik! Sajnálom! – fut utána Harry. Karomat összefonva, a falnak dőlve figyelem a műsort.

Böngyörke megragadja a csajszi csuklóját, aki így végre felé fordul. Bönygyörke motyogni kezd valamit, mire a csajszi ideges tekintettel válaszol. Böngyör a füléhez hajol, látom amint a csajszi ajkai enyhén elválnak egymástól. Fölvonom a szemöldököm. Vajon mit pusmog neki, amivel visszacsábítja?

Aztán még egy pofon. Nem törődök azzal, hogy meghalják, hangosan nevetek. A csaj kiviharzik, Harry meg mozdulatlanul áll pár pillanatig. Aztán legnagyobb meglepetésemre a válla rázkódni kezd. Először azt hiszem élete szerelme elvesztése a problémája, de aztán meghallom nevetését.

Megfordul és elém áll.

- Ez szép volt. – bólint helyeslően, egyik karjával a falat támasztva.

Önelégülten vigyorgok és megvonom a vállam.

- De van egy probléma. Most nincs kivel dugnom az éjjel.

- Hohó! Micsoda probléma! – bólogatok helyeslően.

- Az. Akár hiszed, akár nem. Most keresnem kell valaki mást. Mondjuk téged.

A lehető leghangosabban kinevetem.

- Nincs az az Isten. – rázom a fejem.

- Te tetted tönkre a randimat. Most hozd helyre.

- Aha, a „ randidat”! – rajzolok idézőjeleket a kezemmel, miközben hátrálok. – Soha ebben az életben! Soha, Harry Styles! – fordulok meg, és az öltöző felé veszem az irányt.

Louval a nézőtér szélén, azon a részen vagyunk, ahova rajongók nem jöhetnek be. Hihetetlen mennyien vannak itt. Az egész aréna fullon van, és mindenki izgatottan néz/beszél/sikongat/nevet/mosolyog.

Hirtelen az aréna összes fénye kiég, csak a színpad van megvilágítva. Dob és gitár kíséretében öt fal húzódik felfelé, belőle egy- egy fiú jön ki.

Mindenki sikít. Mindenki ugrál. Mindenki sír. Mindenki megőrül. Őrület az egész.

Kezdetét veszi az első szám. Egymás után jönnek a számok, én meg csak ámulok. Be kell vallanom, tetszik. Egészen addig amíg . . .

- Most pedig . . – szól Harry a mikrofonba. – Kedves, bájos, elbűvölően gyönyörű Hayley Tricket! A következő számot neked ajánlom!

Az ereimben megvagy a vér. Rosszul hallok vagy tényleg nekem beszélt?

Lou érdeklődve néz rám, a fejemet rázom. Harry felénk néz és kacsint egyet. Kisebb hőbörgést hallok a nézőközönség felől. Egyáltalán honnan tudja a nevem? Én ugyan meg nem mondtam neki. A szemöldököm ráncolom, mikor elkezdődik a szám.

Harry kezdi egy szóló résszel:

El akarlak vinni, ahová csak szeretnéd,

Elmehetünk bármelyik nap, bármelyik éjjel.

Baby elviszlek, elviszlek,

Baby elviszlek, el . . .

Oh, mondd, mondd, mondd,

Mondd el, hogyan lehetnél az enyém,

Megkaphatsz bármit, amit szeretnél!

Most Liam énekel, de Harry addig sem nyugszik, a fenekét riszálja. Felém.

Aztán egyszerre énekelnek:

Oh, mondd el csajszi, hogy akárhányszor megérintjük egymást,

Te mindig egy kicsit rohansz

Baby mondd : Yeah, yeah, yeah.

Yeah, yeah, yeah.

Ha nem szeretnél lassítani, ha haza szeretnél vinni,

Baby mondd: Yeah, yeah, yeah

Yeah, yeah.

És engedd,hogy megcsókoljalak.

Harrynek több szólója nincs, de egész végig nagyon produkálja magát. Nekem. Ugrabugrál, táncikál, összenevet a fiúkkal, de legtöbbször engem néz.

A legmegdöbbentőbb, mikor szájához emeli ujját, és végignyalja azt. Bevallom, nem rossz látvány, és egy pillanatra elkalandozok, de csak egy pillanatra.

A szám utolsó sorát a színpad szélén, hozzám a lehető legközelebb állva énekli:

És engedd, hogy megcsókoljalak.

Puszit dob felém, rám kacsint és arrébb ugrabugrál.

Karba tett kézzel forgatom a szemeim. Ezzel engem nem győzöl meg Styles.

- Ez mi volt? – néz rám elképedve Lou.

- Fogalmam sincs. – mondom, és igazat is mondok mert tényleg nem tudom.

Ekkor veszem csak észre, hogy a biztonságiak vigyorogva bámulnak engem, és a közönség hozzánk legközelebb eső soraiból is néznek a lánykák.

Hirtelen felhúzom magam. Mit képzel Harry, hogy ország- világ előtt számokat küldözget nekem? Azt hiszi jó fej? Fel kell majd világosítanom: egyáltalán nem az.

Ez gáz. Harry Styles nekem énekelt egy számot. Valószínűleg az összes lány örömmel lenne most az én helyemben. Én pedig örömmel adnám oda nekik a helyem. Nem akarok Harry Styles újabb kiszemeltje lenni!

Hirtelen felindulásból nagyot dobbantok a lábammal.

- Jól vagy? – néz rám fürkésző tekintettel Lou.

- Persze. – mosolygok rá, de magamban tovább fortyogok. Ezt még visszakapja.

Pár szám következik még, a fiúk hülyéskednek, énekelnek, szóval csinálják, amit csinálniuk kell, aztán elköszönnek és a színpadon lévő „csapóajtókon” távoznak.

Úgy döntök megkeresem Harryt, és számon kérem. Egy kéz viszont visszaránt.

- Hé, most mitől lettél ilyen ideges?

- Nem tudom, csak . . – elhallgatok.

Pár pillanatig néz,aztán szólal csak meg.

- Biztos a hormonok. Velem is ez volt.

A hormonok. Biztos a hormonok, igen. A gondolatra összeszorul a gyomrom, mint mindig.

- Na menj. Adjál neki! – vigyorog rám,én meg visszavigyorgok és Harry keresésére indulok.

Pár perc múlva meg is találom őt az öltözőben. Az ajtó résnyire nyitva van így meglátom, mikor leveszi izzadt felsőjét és a hajába túr. El kell ismernem, nem néz ki rosszul. Sőt. De ez nem változtat azon, hogy most adok neki.

- Mi a fene volt ez? – lépek be színpadiasan.

Amint meglát elvigyorodik.

- Mire gondolsz? – tetteti a hülyét, leveszi a fekete gatyáját és közelebb lép hozzám.

- Muszáj volt mindenki előtt ezt?

- Csak visszakaptad a csókos dolgot. Egyébként nem véletlenül azt a dalt választottam. – jön hozzám olyan közel, hogy az orrunk épphogy csak nem ér össze.

Bőrömön érzem leheletét, aminek finom illata van.

- Csakugyan? – vonom fel szemöldökömet. -  Már kaptál csókot.

- Azt akarom, hogy úgy csókolj meg, hogy a célod nem az idegesítésem legyen. Hogy úgy csókolj, hogy a nyelved a számban kalandozik. Azt akarom, hogy velem töltsd az éjszakát.

Hitetlenül felnevetek.

- Jézusom, egy napja sem ismerjük egymást!

- És? – vonja meg a vállát és még közelebb jön. Én hátrálni kezdek, így a falnak ütközök. Magamban szitkozódom, hogy miért hátráltam így meg. – Vonzónak talállak, nyilvánvalóan te is engem.

- Hát már nem azért az egyhuszért, de . . – kezdem de ujját a számra teszi. Na ne. Ezt ne, mert röhögő görcsöt kapok.

- Egyetlen egy éjszaka. Ígérem. Nem tudom,miért de hihetetlenül kívánlak. Érzed?– suttogja és döbbenetemre ágyékát nekem nyomja. Érzem a dudort, ami alsógatyájából türemkedik ki. Egy pillanatra elakad a lélegzetem, de hamar összeszedem magam.

- A kis kukacra gondolsz, amit épp nekem nyomsz? Igen, érzem. És a válaszom: fordulj orvoshoz! – ordítom arcába, majd mellkasánál fogva ellököm és kiviharzom. Nem kellett volna idejönnöm. Woah.

~

- Nem tudom Lou.

- Mit nem tudsz? – pillant rám a tükörből, miközben a sminkét tökéletesíti.

- Hogy jó ötlet-e ez.

Felém fordul.

- Nagyon feszült vagy. Ki kell engedned magad. Egy kis bulitól semmi bajod nem lesz.

-  A jelenlegi állapotomba szerintem nem kéne. Úgysem ihatok.

- Ugyan!  Legalább megismered a csapat többi tagját! Mind ott lesznek. Na, gyere! – fogja meg a kezem. A kopogó magas sarkúinkban megyünk végig a folyosón. Ő egy élénk lila koktélruhát, én pedig egy teljesen feketét viselek. Elég egyszerű darab, viszont rövid és  nagy a dekoltázsa. Nagyon nagy.

- Várj, egy perc! – mondom és bemegyek a mosdóba.

Az emberméretű, földtől a plafonig terjedő  tükörbe nézek. Koromfekete hajam egyenesen omlik vállamra, vörös rúzs tündököl a számon. Kék szemem füstösen van ki festve.

Úgy nézek ki, mint egy kurva. Az is vagyok.

Felsóhajtok és kimegyek. Mikor Lou rám néz magamra erőltetek egy mosolyt. Ebben mindig is jó voltam.

Az arénából kiérve egy nagy fekete kocsi várakozik ránk George- al a vezetőülésnél. Egy klubhoz fuvaroz minket, és amikor megállunk elmondja, hogy ha végeztünk, csak hívjuk és itt is van értünk. Ez kedves tőle.

- A fiúk már itt vannak. – közli Lou, mikor belépünk. A zene dübörög, ezért nem vagyok biztos benne, hogy jól hallottam, amit mond.

- Tessék?

- A fiúk már itt vannak! – ordítja.

Elhúzom a számat.

- Harry is?

- Igen. Baj? – pillant rám fürkészve.

- Dehogyis. – morgom.

Leülünk a bárszékekre és még beszélünk pár szót, de Lou nagyon a táncolni kívánkozik már, így mondom neki, hogy nyugodtan menjen.

- Biztos? Nem jössz te is?

- Most nincs kedvem, bocsi. Menj nyugodtan. – mosolygok.

- Oké. – áll fel és a táncparkett felé veszi az irányt.

Egy ideig üldögélek egyedül, gondolkodom a dolgokon. Aztán megpillantom Harryt. Egy kicsit arrébb áll egy csajjal.

Hát ilyen nincs. Már megint egy másik nőnemű személy.

Ő is észrevesz és elvigyorodik, majd a lányt otthagyva odajön hozzám.

- Mizu? – ül le mellém.

- Látom találtál valakit éjszakára.

- Áh, nem az igazi.

- Miért, milyen az igazi? – kérdezem unottan.

- Te. – néz csillogó szemekkel rám, és alaposan végigmér.

Felhorkanok.

- Nem iszol valamit?

- Nem.

- Miért nem? – teszi a kezét a combomra. Megfeszülök.

- Mert nem. – nyúlok kezéért és lefejtem magamról, mire felröhög.

Pár pillanatig csendben ülünk, de folyamatosan magamon érzem tekintetét.

- Nem gondoltad meg magad? – töri meg a csendet.

Határozottam megrázom a fejem.

- Nem, kösz.

- Miért nem? Csak szórakozunk egy kicsit. Nincs ezzel semmi baj. Sokan csinálják rajtunk kívül is.

- Igen, sokan, de mi nem.

- De annyira kívánlak. A farkam már a veled való beszélgetéstől föláll. Csináljuk.

- Nem. – mondom egyszerűen, figyelmen kívül hagyva a perverz kijelentését, és, hogy úgy győzköd, mint egy ötéves óvodás.

- De miért nem? – vonja föl szemöldökét.

- Mert nem akarom. – válaszolom ingerülten. Kezd idegesíteni.

- Mert unalmas vagy. – közli nyugodtan.

- Tessék? – döbbenek le, a szám tátva marad. Na, ezt még nem mondták nekem.

- Uncsi vagy. – vonja meg a vállát, feláll és otthagy. Odamegy valami csajhoz és rögtön beszélgetni kezd vele.

Hogy unalmas? Hogy képzeli? Mégis kinek gondolja ez magát?

Teljesen felidegesített ez az ember. Megint. Ma már ki tudja hanyadszorra.

Tudom, hogy nem kéne, de rendelek magamnak valami italt. Már egy egészen kicsi alkohol is fejbe vág valamikor, de egy ici pici nem árthat.

Kortyolok párat, mikor meglátom Harryt a tánctéren egy lánnyal. Egy másikkal mint akivel az előbb beszélgetett. A lány háttal áll neki, fenekét Harrynek dörzsöli, aki karjaival csípőjénél fogva irányítja a táncát. Szemmel láthatólag jól érzi magát, ahogy a csaj férfiasságához dörgölőzik.

Aha, tehát neki ilyen nő kell. Ilyen Világ Kurvája. Nagybetűvel. És nem hosszútávra, csak egy kis kalandra.

Én ilyen vagyok. Illetve voltam. A változás útján vagyok épp, mivel nem akarok ilyen lenni. És nem is leszek, Harry kedvéért meg főleg nem.

Épp amikor ezt eldöntöm, Harry a kezét bevezeti a lány rövidke szoknyája alá, és gúnyosan rám vigyorog.

Nem tudom, miért, tényleg nem tudom, de ez roppantul feldühít.  Mikor felpattanok és elindulok feléjük, már érzem, hogy az alkohol kicsit a fejembe szállt, és valószínűleg ezért nem érdekel, hogy épp most fogom megszegni a magamnak tett ígéretemet, hogy nincs több ilyen. Nem csinálok többé semmi ilyesmit. Ez az, amit eldöntöttem és egészen ideáig sikerült is betartanom.

Most pedig megesküszöm, hogy tényleg semmit nem csinálok. Csak ezt az egyet utoljára.

A táncparketten közvetlen Harryék mellett kezdek táncolni. Becsukom a szemem, csípőmet ringatom, kezeimmel végigsimítok testemen, a fenekem rázom felé.

Mikor kinyitom pilláim, látom, hogy feszülten néz rám. Elmosolyodom és oda lépek hozzá.

- Gyere! – fogom meg a kezét és magammal húzom. Nem kell rángatni, jön magától is.

Végigmegyünk a folyosón,aztán belököm a férfi vécébe. Szerencsénkre, vagy inkább balszerencsénkre, nincs itt senki.

- A fülkébe! – mutatok az egyik kis kabinba, mire engedelmesen bemegy, én meg utána, és magunkra zárom az ajtót.

Felnézek rá. Vigyorog, zöld szeme perzsel, de látszik rajta, hogy már ő sem teljesen józan.

Kezeit derekamra teszi, közelebb húz magához.

- Tudtam, hogy nem fogsz tudni nekem ellenállni. – morogja és felém hajol, láthatólag azzal a szándékkal, hogy megcsókoljon.

- Nem, nem! – térek ki az útjából, és kibontakozom öleléséből.

Értetlenül néz rám.

- Csak, hogy ne gondold, hogy unalmas vagyok. – mondom,majd nadrágját egy pillanat alatt lehúzom bokájáig, csakúgy mint a bokszerét. Méretes férfiassága elém tárul. Nem csak tárul, hanem áll.

- Hayley ,én . . –kezdi, de nem hagyok időt a tiltakozására, leguggolok előtte és bekapom egész méretét.

A lélegzete elakad, és felsóhajt.

- Ó a francba. – morogja.

Alig fér el a számban, de megpróbálom a tőlem telhető legjobbat adni neki. Most visszaadom mindazt, amit kaptam tőle. Csak várja ki a végét. . .

A tövénél a kezeimmel izgatom, míg a számmal a tetejét nyalogatom, majd megint az egészet szopni kezdem.

Az üres mosdóban az egyetlen,ami hallatszik az Harry hangos zihálása és szitkozódása.

Legnagyobb meglepetésemre nem fog meg a hajamnál fogva, hogy ő irányítsa a fejem mozgását. Fölnézek rá, mire eltátja száját.

- Basszameg. – nyögi, becsukja szemeit és hátraveti fejét.

Na, most ki is az unalmas?

- Hayley, mindjárt . . . – szól és tudom,hogy itt az idő.

Hirtelen felállok, és kimegyek a fülkéből. A mosdónál gyorsan lemosom a számat.

- Hayley, mi a . . ? – jön ki Harry még lehúzott alsóval, döbbent arccal. Ez az arc mindent megér.

- Ez van, szépfiú. – vonom meg a vállam, rá villantom ezer faktoros mosolyomat, majd kiviharzok a helyiségből.