12.fejezet

Sziasztok, most egy nagyon rövid résszel jelentkezem, elnézéseteket kérem, de nem volt időm többre..:@ És szeretném elmondani, hogy most egy ideig nem leszek, mert ma elutazom, és jövőhét vasárnap jövök csak vissza, tehát nem tudom mikor jövök megint.Talán azon a héten szerdán, vagy pénteken lehetséges egy rész. Köszönöm a kommenteket, nem tudjátok milyen jól esnek! <3

~ Harry

- Basszus. – sóhajtom.

Felkuncog a csaj. Illetve prosti.

- Ez így nem fog menni, csodákra én sem vagyok képes. – bök cseppet sem izgatott állapotban lévő férfiasságom felé. Hát igen. Ez a baj. Hogy nem áll.

Csalódottan felhúzom a gatyám, és becsatolom az övem.

- Azért a . . – kezdi nagy szemekkel, de megállítom.

- A pénzt megkapod. – mondom, azzal a fiókos szekrényhez megyek és a pénztárcámból kiveszek némi pénzt.

Miután felöltözik kitessékelem az ajtón, aztán a szobára újból csend telepszik. Bosszúsan járkálok fel- alá, azt hiszem megőrülök. Az utóbbi héten minden egyes nap mást hívtam magamhoz, hogy segítsen nekem. Hivatalos prostikat, vagy csak egyszerű önkénteseket. Nem kellett nagyon keresnem, volt elég.

Volt akivel eljutottam valameddig, akár a csúcsra is, de nem jött az a fajta élvezet soha, amit eddig éreztem. Pontosabban addig, amikor Hayleyvel megejtettük a kis afférunkat. Egyszerűen minden érintésnél, mozdulatnál ő jut eszembe.

És ez megőrjít.

Azt hittem, ha végre megkapom utána már nem érzem szükségét neki.  Hát nem így lett. Pedig megfogadtam, hogy békén hagyom. Az ő, és az én érdekemben is.

Egy csomó okom van rá,  hogy miért ne. Nincs is olyan, hogy esetleg igen. Semmi jó nem sülne ki abból, ha folytatnám, minden elcsesződne és . . .

És akkor mi van? Harry Styles vagyok. Ugyan. Miért is ne?

Felpattanok az ágyról, ahova pár perce roskadtam le reménytelenül, és hirtelen jött vidámsággal rontok ki az ajtón egy másik szoba felé tartva. A kódot tudom, így egyszerűen sétálok be a nappaliba.

- Hello skacok. – mondom, miközben átvágok a szobán a konyhát keresve. Apró sikoltást és hangos káromkodást hallok, mire elégedetten elmosolyodom. Liam és Sophia épp a kanapén falták egymást mikor berontottam. Mindig tökéletesen időzítek.

Elveszek egy banánt az étkezőasztalról, miközben Liamet hallgatom.

- A kibaszott életbe Harry, nem hiszem el, hogy a kopogásra sem vagy képes. – mérgelődik. -  És nem akarom, hogy így lásd Sophiát!

Említettem már, hogy az „így” az meztelen? Merthogy mindketten azok voltak, mikor beléptem ide. Azóta betakaróztam valami lepellel.

- Jaj, nyugi van , gyerekek. Semmi olyat nem tudtok mutatni, amit ne láttam volna még. Még te sem Liam. – kacsintok rá.

A szemét forgatja.

- Lennél oly szívélyes, hogy megfordulsz, amíg felöltözünk.

- De csak mert nagyon szívélyes kedvemben vagyok. – mondom unottan és megfordulok. – Tíz másodpercetek van. – mondom, azzal hangosan számolni kezdek.

- Ne már, Harry! – hallom magam az öltözködés hangját.

- Kilenc . . .  – és megfordulok.

- Ez még csak kilenc volt! – sipít Sophia, akinek az inge félig kigombolt állapotban lóg rajta.

- Tudom. De gondoltam megleplek titeket. Meglepetéééés! – tárom ki a karjaim vigyorogva.

- Nagyon vicces kedvedben vagy. – dörmög Liam miközben leülnek a barátnőjével. Helyet foglalok velük szemben.

- Nem vicces kedvemben vagyok. Én vicces vagyok. – mutatok rá a lényegre.

- Te bunkó vagy, Harry. – közli velem.

Hátradőlök és felsóhajtok.

- Lehet, hogy igazad van, sajnálom. Ha kielégíthetetlenül kanos vagyok bunkó is vagyok.

Érdeklődve néznek rám, Sophia pedig kicsit elpirul.

- Szeretnél mondani valamit Harry? – billenti oldalra a fejét Liam.

- Nos . . . Eredetileg azért jöttem ide, hogy megkérdezzem a véleményedet egy lánnyal kapcsolatban, hogy miként keríthetném be. De aztán eszembe jutott, hogy Harry Styles vagyok, és – bár a rendkívüli Liam Payne tuti tanácsokat osztogat – rájöttem, hogy a rendkívüli Harry Stylesnak nem kell senki véleménye, pontosan tudja mit csinál. – fejtem ki neki álláspontomat.

- Aha. – néz felvont szemöldökkel.

- Aztán az is eszembe jutott, hogy megosztom veled aprócska kis titkomat, miszerint azt akarom, hogy Hayley Tricket akkor szopjon le, és akkor, amikor csak én akarom, de rá kellett jönnöm, hogy ezt valószínűleg nem helyeselnéd.

Sophia tátott szájjal mered rám, így elég nehéz nem elnevetni a dolgot, de komoly arccal folytatom.

- Így hát, mérlegelve minden lehetséges sztereotípiát, inkább egyszerűen csak közlöm veletek: undorítóan nyálasak vagytok! –üvöltök rájuk.

Pislogva néznek rám. Sophia azt hiszem a sírás határán áll, annyira lesokkoltam. De nem kell félni, lefogadok, Liam rögtön letörli sós könnyeit, vagy együttérzése jelét mutatva ő is zokogni kezd.

Jó, nem történik semmi ilyesmi,de Payno valóban közelebb húzza magához leli társacskáját.

- Nem úgy volt, hogy végeztél vele? – kérdezi végül.

- De. Csak nem számoltam azzal, hogy annyira jól esik majd, amit csinál, hogy csak arra tudok gondolni.  – válaszolom sóhajtva.

Mindketten fura arccal néznek rám.

- Na mi van? Elvitte a cica a nyelveteket? Ja, nem megvan. Épp áthelyeztétek a másik szájába a sajátotokat, így még új a helyzet. Semmi probléma, akkor beszélek én. És elég volt belőlem, lássuk mi van veletek! Eddig milyen pózokat próbáltatok ki? – kérdezem ujjaimat összefonva, diplomatikusan.

- Harry . . –figyelmeztet Payno, míg Soph csak pironkodik.

- 69 megyeget? – röhögök.

Unott arccal néznek rám, mire felsóhajtok és lassan feltápászkodom.

- Rendben. Akkor ne osszátok meg velem szexuális életetek apró kis részleteit. De egyet jegyezzetek meg: akkor én sem fogom. – mutatok rájuk, majd megindulok az ajtó felé és becsapva magam után az ajtót a folyosóra lépek. A szobám felé tartok, mikor beleütközök egy sötét hajú gyönyörbe. Ezt szó szerint kell érteni. Maga a gyönyör.

Viszont ahelyett, hogy bármit is szólna, egyszerűen csak megpróbál kikerülni. Erre gyorsan elé állok és bármennyire is próbál tovább menni, mindig elállom az útját.

- Argh. – ad ki egy nagyon bájos hangot fogai között. – Arrébb mennél? – emeli rám gyönyörű kék tekintetét.

Elmosolyodom és közel hajolok hozzá, olyan közel, hogy az orrunk összeér, és érzem lélegzetvételeit.

- Nem. – válaszolok szándékosan egyetlen egy szóval, mert tudom, észrevettem, hogy ez kiborítja.

Összehúzza szemöldökét, így homlokán apró kis ráncok jelennek meg, amik mosolygásra késztetnek, és a legbosszantóbb, hogy fogalmam sincs miért.

- Állj arrébb. – követeli.

- Nem. – vigyorgok.

Megint megpróbál kikerülni, de megint elé állok.

- Ah! – bosszankodik, kezeit mellkasomhoz nyomja, testével támadó pozíciót vesz fel és elkezd tolni. Illetve szándéka szerint tolt volna arrébb, de mivel ő elég kicsi, főleg hozzám képest, én teljes mértékig egyhelyben maradok és csak vihogok rajta.

- Menj már! – nyöszörög, lábaival egyhelyben jár a földön, de semmi esélye.

Ekkor tenyeremet kezeire helyezem, amitől meglepődik és abbahagyja a molesztálásomat. Felvonja szemöldökét.

Vigyorgok, miközben egyik végtagját lefejtem magamról, és , mikor számhoz emelem gyengéd csókot adok készfejére. Pislogva mered rám pár másodpercig. Aztán pofon vág. Hogy csak úgy csattan.

- Engem te ne csókolgass, ne tapperolj , ne molesztálj! Hívom a rendőrséget! – ordít és elviharzik mellettem.

Egy pillanatig lesokkolva állok égő arcomat fogva. Ő az első nő, aki pofon vágott. Elmosolyodom, és utána sietek.

A liftben találom meg, mikor épp csukódna az ajtó, de idejében megfogom és beugrom mellé.

- Üdv újra itt. – vigyorgok rá. – Hova, hova? – kérdezem a gombokra mutatva.

Nem válaszol, csak szemét forgatva nyomja meg a földszintet jelzőt.

Az ajtó becsukódik és egy kis csend után szólalok csak meg.

- Szóval simán megengeded, hogy nemes férfiasságommal beléd férkőzzek, de egy puszi a kézfejre, amolyan úriember módjára már túlzás? – fordulok felé.

- Igen. Az. – mondja rezzenéstelen tekintettel.

Az ajtó kinyílik, kimegy, én pedig sietek utána.

- Hova?

- Büfé. – veti oda nekem.

Ilyenkor a hotelban szinte senki sincs ébren, csak páran érkeznek, vagy távoznak ilyen késő éjszaka.

- Szobaszerviz? – mutatok rá a dologra, hogy nem kell lejönnie ide, felviszik neki a kaját, vagy amit akar.

- Büfé. – ismétli unottan.

El is érkezünk az említett helyhez. Előhalászik a zsebéből egy kis aprót és a pultra teszi.

- Egy banánt kérek. –mondja a pult mögött álló nőnek.

- Kettőt. – teszem hozzá.

Rám pillant aztán elveszi a gyümiket és leül a büfé egyik asztalához. Vele szemben foglalok helyet és mikor kezemet nyújtom hozzám vágja a banánt jó erősen.

- Wow. Nem gondoltam volna, hogy ilyen erőset tudsz dobni.

- Sok mindent nem gondolnál még rólam. – mosolyog erőltetetten.

- Erről jut eszembe. – mondom, bár egyáltalán nem erről jutott eszembe. Mindegy. – Jól vettem észre, hogy az utóbbi napokban kerültél? – billentem oldalra a fejem, a banán szárát pedig körkörösen hajlítgatni kezdem. Mindig ezt csinálom mielőtt megeszem.

Nagy szemekkel néz rám, karjait keresztbe fonja maga előtt, így mellei kicsit felnyomódnak, amit elégedetten konstatálok.

- Téged? Már miért tennék ilyet? – nevet fel.

 - Nem tudom. Esetleg a legutóbbi kis afférunk miatt . . – vonom meg a vállam, letépem a banán szárát, ezzel kibontva azt, és beleharapok.

- Nehogy azt hidd, hogy bármilyen módon is hatással volt rám.

- Nem hiszem. Tudom. – mondom teli szájjal, mire fintorogni kezd.

Aztán a következő pillanatban . . ő is tekergetni kezdi a banán szárát, pont úgy ahogy én szoktam. Tudom, hogy nem figyelte mikor én csináltam, tehát ez automatikus cselekedet volt tőle. Úgy eszik banánt, mint én! Ebből is látszik, mennyire működik közöttünk a kémia, és mennyire szomorú lenne, ha nem tudnánk ezt kamatoztatni. Együtt. Meztelenül, persze.

Mivel nem válaszol folytatom:

- Említettem már, hogy imádom a banánt?

A kezében lévő darabra mutat miközben motyogja:

- Én is.

- Nah, látod mennyi közös van bennünk! – bólogatok boldogan.

Hayley a szemét forgatja, letépi a banán héját, és a szájába kapja, miközben rám mered igéző kék szemeivel.

Én pedig akkor döntöttem el, kerül amibe kerül, meg fogom szerezni őt. Újra megkapom. Aztán újra, újra és újra.

Nem menekülhet előlem.