5.fejezet

Hiiiiiiiii. Remélem mindenkinek jól telt az első hete és, hogy továbbra is itt lesztek velem!:)
Jó olvasást xx.

Hihetetlenül nehezemre esett kimondani, így hangosan. Eddig is tisztában voltam az állapotommal, de így kimondva tragikusan hangzott.

Harry tátott szájjal bámul rám, azt hiszem sokkot kapott. Nem bírok a szemébe nézni.

Felpattanok és a kijárat után kutakodom. Szédülök,  és mintha a hangos zene közvetlenül a fülembe üvöltene. Hányingert kapok attól, ahogy az izzadt testek szagát érzem, és karok nyomódnak hozzám a tömegben.

Ki kell jutnom innen vagy megőrülök.

Hirtelen egy rándítást érzek a karomnál, majd megperdülök a tengelyem körül. Egy borostás pasas áll előttem és idiótán vigyorog.

- Hello baba, jössz egy körre? – mondja és kezével fenekemre csap.

Itt telik be a pohár. Könny szökik a szembe, majd lecsorog arcomon.  Ne, ne, ne. Nem sírhatok. Főleg nem itt, mindenki előtt.

- Hagyj békén, hülye állat! – üvöltöm, ellököm magamtól, és sírva futok a kijárat felé.

Amint a hűvös levegő az arcomba csap, máris kicsit jobban vagyok. De továbbfutok. A turnébuszok felé veszem az irányt, közben lassítok kicsit ha már nem bírom. Negyedóra után, egy elhagyatott parkolóba érkezem. Az öt busz közül az egyikben világítanak a lámpák, azon kívül pedig egy van csak tárva  nyitott ajtóval. Úgy nagyjából húsz méterrel arrébb  cigizik pár biztonsági őr meg talán a sofőr.

Nincs szükségem társaságra, egyedül szeretnék lenni. A nyitott ajtajú felé veszem az irányt.

Pont háttal állnak nekem, így észrevétlenül odaosonok és a buszba szállok. Nem tudom, ki „lakik” itt, de jelenleg nem is érdekel. Max kidobnak.

A szűk „folyosón” a beépített emeletes ágyak mellett a földre ülök. Térdeimet felhúzom, átölelem karjaimmal, a fejemet meg lehajtom rá.

Össze szeretnék zsugorodni, amilyen kicsire csak lehet. Nem akarom, hogy lássanak. Most nem.

Nem tudom meddig üldögélek úgy, könnyeimet próbálva visszafojtani, de egyszer csak lépteket hallok. Ijedten fölkapom a fejem.

- Hát te aztán tudsz futni. – közli a rekedtes hang.

Pár pillanatig nézem őt, majd elkapom a fejemet.

- Miért jöttél?

- Mert . . –kezdi, de nem hagyom, hogy befejezze.

- Hogy kioktass? Hogy megmondd felelőtlen vagyok? Hogy elhordj mindenfélének? Hogy buta libának, vagy felcsinált lotyónak nevezhess? – sziszegem. – Köszönöm, nem kérem. Már kaptam belőle eleget. – nézek a szemébe. Nem kapja el a tekintetét, fényes zöld tekintete az enyémbe fúródik. Aztán megszólal.

- Nem pont. Először is : ez az én buszom. – mondja és a szája széle mosolyra rándul. – Másodszor . . . –kezdi, majd legnagyobb meglepetésemre mellém ül. Hátát neki támasztja a busz oldalának, mint én, csakhogy ő kinyújtott lábbakkal ül le. Milyen hosszú lába van! Ki se tudja teljesen nyújtani, mert az előttünk lévő falba ütközik.

- Másodszor..? – kérdezem.

Felém fordítja tekintetét.

- Mi történt? – teszi fel azt a kérdést, ami hihetetlenül meglep.

- Miért akarnád tudni? – mondom halkan előre fele nézve. A tekintetét magamon érzem, de nem foglalkozom vele. – Hiszen most jön az a rész, ahol elkönyvelsz magadban valaminek, és többé nem érdekellek.

- Nem vagyok könyvelő. – mosolyodik el, és a bármennyire próbálom titkolni, a szám széle mosolyra rándul. -  És a sokkom után nem azért futottam utánad, hogy csakúgy lekoppints. – hallom mosolyát. - Szeretném hallani a történeted. – teszi hozzá.

- Miért? – nézek rá.

Félrebiccenti a fejét és kezével arcom felé nyúl. Hüvelykujjával végigsimít arcomon, ezzel letörölve a rászáradt könnycseppet.

- Sírsz. Egy ilyen lány, mint te, nem sír csakúgy. Szeretném hallani a történeted. – ismétli.

Pár pillanatig csöndben maradok, majd felsóhajtok és nekikezdek.

- Tudod . . én elég nehéz eset vagyok. Örökös lázadó. Szabályszegő. Néha bekattanok egy kicsit. Szeretek bulizni, kiadni magamból az állatot. És meg is teszem. Viszont a szüleim ennek a teljes ellentéte. Csöndesek, nyugodt vérűek, nem bírjak az effajta aktivitást. Így hát kamaszkorom kezdete óta háborúban állunk egymással. Mindent megpróbáltak megtagadni, amit én akartam. Mindenért leszóltak, ha valamit úgy csináltam, hogy az nekik nem tetszett. Nem engedtek semmit. Csak a jegyeim érdekelték őket a suliban. Mindenbe belekötöttek amit csináltam. Konkrétan fojtogattak az örökös hülyeségeikkel. Azt hittem megfulladok. – mondom,majd megállok egy kicsit és Harryre pillantok. Érdeklődve néz rám,és bólint, hogy folytassam. – A teteje az volt, hogy rám ugrasztották a rendőrséget, drogbirtoklás gyanújával. Igen, igaz, hogy párszor kipróbáltam valamit, de ennyi. Nem voltam, nem is vagyok, és nem is leszek függő. Tudom, hogy nem jó, és kész. Úgyhogy eljöttem Angliából, ahol születésem óta éltem. – vonom meg a vállam. – Skóciába költöztem a nagyszüleimhez, ahol tovább folytattam a „fodrász karrierem”  – mutatok idézőjeleket a levegőben. – De csak még jobban ki voltam. Szeretem a szüleimet, hiszen ők a szüleim. És bántott, fájt, hogy így végződött a kapcsolatunk. Haragudtam is rájuk, bár tudom nem csak ők a hibásak. Én ebben ugyan úgy benne vagyok, mint ők. – folytatom és kis szünetet tartok. – Szóval ez, ami a szüleimmel és velem történt ,még jobban rátett egy lapáttal. Nem voltam valami jó állapotban, és körülbelül három hónapig nem érdekelt semmi. Ittam, füveztem, minden naposak voltak a bulik. Egy hétre összekaptam magam, hogy átmenjek az év végi vizsgákon, de ennyi. Haragudtam mindenkire, és nem érdekelt semmi. Mindenkivel összefeküdtem, nem érdekelt, hogy esetleg baj is lehet belőle. – élesen beszívom a levegőt. – De lett. – most akaratlanul is nagyobb szünetet tartok. – Egy buliban történt. Kicsit be voltam már állva, és az egyik srác rám mászott. Mondhatnám, hogy az egész az ő hibája, esetleg, hogy megerőszakol ,de nem. Tudatomnál voltam, és akartam. Ha a szüleimre gondoltam, csak még jobban akartam. Azt szerettem volna, ha az összes fiú megdug a buliból. Nem tudom miért, de szükségesnek éreztem, és tudtam, hogy ettől anyám és apám ki lenne akadva. Szóval lefeküdtem ezzel a fickóval. Derek. És teherbe ejtett. Másnap kaptam csak észbe, hogy nem is védekeztünk és csináltattam egy terhességi tesztet. Az eredmény, mint látod pozitív lett. Ott, akkor, azt hittem, hogy ez már a nagybetűs világ vége. -  ezt már csak suttogom. Pár pillanatig elmerengek, aztán folytatom. - Nagyon féltem elmondani Dereknek, de úgy gondoltam így a helyes. Tombolt, mikor megtudta a hírt és közölte, hogy semmi köze a babához, nem érdekli, oldjam meg. Meg, hogy egy kurva vagyok és csak a pénzét akarom a babával megszerezni. Bár nem voltak ott nagyon közeli barátaim, de elmondtam párnak, akikről úgy gondoltam megértenek. Hát, kiderült, hogy még sem voltak a barátaim. Így hát egyedül maradtam, a nagyszüleimet kivéve. Elmondtam nekik, mi történt. Mondanom sem kell, nem örültem, de nem ordítottak velem. Viszont az tény volt, hogy ha a baba is itt lesz, nem tudunk, majd megélni abból a pénzből, amit a nagypapám keres. És akkor felhívott Lou ezzel az ajánlattal. Nem haboztam igent mondani. – mondom magam elé beszélve még mindig. – és hát . . – húzom fel mindkét vállamat, majd leengedem őket. – Most itt vagyok, tizennyolc évesen, hasamban egy babával, a világ leghíresebb bandájának énekesével egy buszban. Tulajdonképpen szerencsésnek mondhatom magam. – vonom meg a vállam, majd felé nézek.

Engem bámul, nem pislog, csak bámul. Aztán szólásra nyitja a száját, de újból beszélni kezdek.

- Nem kell sajnálnod, vagy ilyesmi. Hülye voltam, és megtörtént. Ennyi. Tudom, hogy az én hibám, most pedig vállalnom kell a következményeket. Ez van. – vonom meg a vállam.

Megint néz egy ideig, halványan elmosolyodik,aztán megszólal.

- És tudod már mi lesz a neve?

Pár pillanatig rezzenéstelen tekintettel nézek rá, aztán elröhögöm magam.

- Komolyan, ezek után ez a legfontosabb kérdésed?  - vonom föl szemöldököm.

- Hát, gondolom csak lesz annak a gyereknek neve. – von vállat vigyorogva. – Szóval van már ötleted?

- Nincs.

- Ha fiú lesz, Harry lesz.

- Fenét. – horkantok fel.

- De igen. Harold. Kicsi Harold. – mosolyog, mint egy hülyegyerek.

- Nincs az az Isten. – rázom a fejem, és elneveti magát.

- A lány néven még gondolkodom, de majd adok tippeket. – ütögeti ujjával állát, figyelembe sem véve, amit az előbb mondtam.

- Ha te mondod . .

Csönd borul ránk, ami bevallom kicsit kínos.

- Na, jó, akkor én megyek . . –motyogom és föltápászkodom. Harry is fölkel, de amikor indulnék elállja az utamat.

- Várj! – mondja.

- Mire? – nézek föl rá. Fél fejjel magasabb nálam.

- Maradj még.

- Miért?

- Ööö . . nincs kedved . . sütni?

- Sütni? – kérdezem döbbenten.                     

- Aha.

- Most? Éjjeli egykor?

- Aha.

Nézem őt, hátha jelét mutatja annak, hogy csak viccel. De nem, halál komolyan gondolja. Egy turnébuszban akar sütni éjjeli egykor. Érdekes.

Bár még nem vagyok álmos. Nem szeretnék aludni, mert akkor megint eszembe jut minden és sírhatnékom támad. Harry pillanatnyilag nagyon jó figyelem elterelő, egészen normálisan viselkedik.

- Oké. – tárom szét a karom.

- Remek. – vigyorog hülyén, majd az ajtó felé indul és becsukja.

- Egyébként . . miért volt nyitva?

Amikor bejöttem ide, nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel, de most furcsának találom. Oké, hogy nem messze ott álltak a biztonságiak, de attól még simán belopózhat ide valaki. Konkrétan egy rajongóra gondolok.

- Ne akard tudni . . Niall megpróbált vacsorát készíteni . . . A gyerek tud enni, de főzni már kevésbé. Odaégetett valamit és olyan büdös lett, hogy ki kellett szellőztetni az egész buszt. – rázza a fejét.

- És te? Te nem égetted volna oda a kaját? – kérdezem kihívóan. Mert, hogy mi az, hogy sütni akar, meg hogy ilyen gondterhelt képet vág Niall kis balesete miatt? Ő olyan jó szakács? Nem hiszem. Valószínű mindent odatolnak az orra elé, ő meg megeszi.

- Természetesen nem. – sétál a „konyhába” , majd megfog egy fakanalat és fölmutatja. –Íme a szakács tudomány mestere! Nem kell tapsolni, nem kell tapsolni köszönöm! – hajolgat.

- Hah. – nevetek fel. – Majd meglátjuk. Mit sütünk?

- Csokis- banános muffin-t.

- Miért pont azt?

- Miféle hülye kérdés ez? Hogy hogy miért? Mert a csokis- banános muffin a világ egyik legjobb dolga! Nem mellesleg az én személyes kedvencem. – veszi elő a tálakat, és minden szükséges cuccot. – Nem ettél még csokis- banános muffin-t? – kérdezi nagyon túljátszott hitetlenkedéssel.

- Nem.

- Hiba volt. Nagy hiba volt. –rázza a fejét. – Na, majd most!

 Érdeklődve figyelem, hogy mit ügyköd. Bevallom meglep, hogy ilyen felszereltek itt a fiókok, és az is, ahogy Harry milyen otthonosan mozog a dolgok között.

- Na, nem segítesz? – pillant rám.

Odamegyek és együtt nekikezdünk a sütésnek. Hát erre sem számítottam. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy egy világsztárral sütök pont csokis- banános sütit, mert az a kedvence. Mindezt egy óriási luxusbuszban. Valahogy máshogy képzeltem a jövőmet.

Miután megcsináljuk a tésztáját, beleöntjük a formás tepsibe és sütőbe tesszük.

- Öhm, a wc merre van? – kérdezem, mert már nagyon kell pisilnem.

- Arra! – mutat hátrafelé.

- Aztán nehogy be gyere utánam!- mondom, miközben a mutatott irány felé haladok.

- Sosem lehet tudni! – hallom nevetését.

Belépek a mosdóba és használatba veszem a wc-t, viszont abban a pillanatban, hogy leülök, felsikoltok.

- Harry Styles! – ordítom visítva. Pontosan előttem egy hatalmas nagy tükör mutatja a sminktől teljesen lekent arcomat. Kissé meg is ijedek magamtól.

Gyors lépteket hallom, majd kinyílik az ajtó és a göndör fej jelenik meg.

- Baj van szivi?

Eltátott szájjal nézem, ahogy tök lazán belép ide, aztán jobb híján egy wc papír gurigához nyúlok és megdobom vele.

- Kifelé te perverz! – üvöltöm. Ne álldogáljon ott , amikor én itt a szükségleteimet végzem!

- Mi baj?

- Mi a szarért nem szóltál, hogy úgy nézek ki, mint valami ördögűző?! – mutatok az arcomra felháborodottan. Értetlenül néz.

- Szerintem nem nézel ki úgy, mint egy ördögűző. Nem igazán vettem észre. – von vállat és az ajtónak támaszkodik.

- nem igazán vetted észre? A szemedet szúrta ki! Olyan nehéz lett volna megmondani, hogy lefolyt a sminkem? Helyette biztos nevettél magadban inkább rajtam.

- Nem nevettem. Tényleg nem tűnt fel. Mármint észrevettem, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Engem nem zavar. – szól nyugodtan.

Összeszűkült szemekkel vizslatom.

- Persze, biztos túlságosan lekötött a hülye muffinod! Tűnés! – dobom meg egy újabb gurigával, mire elröhögi magát és otthagy.

Miután elvégzem a dolgom  és kimegyek, Harry egy szemfesték lemosóval vár.

- Köszönöm. – venném el tőle de nem engedi el.

- Majd én leszedem neked.

Értetlenül nézek rá.

- Nem, kösz. – veszem ki kezéből és használatba veszem.

Mindketten a telefonunkat nyomkodjuk, mikor megszólal a csengő, hogy kész a süti. Kivesszük és Harry feltálalja két tányérba. Mikor nyúlnék érte, rácsap a kezemre.

- Így még nem tökéletes. – mondja, majd az egyik szekrényből egy üveg Nutellát vesz elő. Gondosan rákeni.

- Nem lesz ez így édes?

- Nálad édesebb biztos nem. – kacsint rám, én meg a szemet forgatom.

Leülünk az asztalhoz és enni kezdünk. Bevallom, igaza van Harrynek, tényleg nagyon finom, és bár tényleg nagyon édes, de ez így jó.

- Hát, ez tényleg isteni! – bólogatok, miközben tömöm a szám ezerrel.

- Csak nehogy aztán megfulladj! – nevet ki, én meg bemutatok neki.

Hirtelen hangokat hallunk kintről.

- Basszus. – motyogja Harry és föláll, majd magával ránt.

- Mi az?

- Gyere! – húz maga után.

Az ágyhoz vezet, majd betuszkol a kis lyukba.

- Mit csinálsz? – kérdezem döbbenten.

- Pszt! Maradj! – mondja, majd rám húzza a függönyt.

Mi a faszt képzel ez magáról, hogy csak így parancsolgat nekem? Föltápászkodva megpróbálok kijutni, de akkor rúgást érzek a vállamon.

- Aú! – nyögöm.

- Maradj ott!

- Ezt a rúgást még visszakapod! Akár a mellembe is üthettél volna!

- Na, az nekem is tetszett volna. – morogja, aztán megint rám szól, hogy maradjak csöndben.

Lépteket hallok.

- Helló Harry! Te hogy hogy itt? – hallom meg Niall jellegzetes ír akcentusát.

- Előbb eljöttem, nem volt kedvem a bulihoz.

- Olyan nincs! – jön a válasz kuncogva és úgy érzem Niall már nem szomjas ugyanis ezek után valamit énekelni kezd írül.

- Gyere szerelmem! – hallom Liam hangját és érzem, ahogy két ember elmegy előttem.

- Jó éjt Harry! – egyszerre egy női és férfi hangot hallok.

Aztán öklendezést.

- Most már egyszerre is beszéltek? – kérdezi Harry. Választ nem kap, viszont lassanként a hangok elhalkulnak. Hallom, ahogy becsukódik az ajtó. Mi? Nem! Nekem ki kell innen jutnom!

Épp azon vagyok, hogy kimásszak, mikor lekapcsolódik a villany, elhúzódik a függöny és legnagyobb meglepetésemre Harry bemászik hozzám.

- Mégis mit csinálsz?! – kérdezem.

- Pszt, halkan! Nem akarom, hogy meghallanak minket!

- Nyugi, nem fognak. Mert én most megyek! – mászom kifelé- át Harryn de ő visszaránt.

- Mégis hová akarsz menni?

- A buszomba!

- Hát az nehézkes lesz. – nevet halkan.

- Miért? – kérdezem gyanakodva.

- Már nincs itt. – közli velem egyszerűen.

- Mi az, hogy nincs itt?

- Hogy nincs itt. Elindult. Elment.

- Mégis hová? – kérdezem kétségbeesetten.

- Írországba.

- Mi a . . –kezdem, de ekkor a busz megmozdul és egyre gyorsulni kezd.

- Mi is odamegyünk. – vigyorog.

- Hát ez nagyszerű! Akkor most hol aludjak?

- Itt. Velem.– vigyorog.

Rezzenéstelenül nézem, aztán a mellkasába bokszolok.

- Ez mind a te hibád! – ordítom suttogva, de ő csak nevet. Ezek szerint itt kell ma éjszakáznom. Nagyszerű. – Nincs még egy ágy?

- Nincs.

- Akkor kimegyek, a földön alszom. – indulok meg megint.

- A-a! – könyököl fel és erősen visszalök a matracra. – Itt maradsz.

- Még is mit képzelsz ki vagy te? – teszem fel a kérdést haragosan. Még a sötétben is látom hatalmas nagy, önelégült vigyorát.

- Harry Styles. Személyesen. – nyújtja felém kezét, azzal a szándékkal, hogy kezet rázzon velem.

Helyette szem forgatva a másik oldalamra fordulok. Tiltakozni szeretnék, de a helyzet az, hogy nagyon fáradt vagyok már. És ha én fáradt és álmos vagyok, már tényleg nem érdekel semmi, csak aludni szeretnék. Ez az egyetlen dolog, amire ebben a pillanatban vágyom most is.

A hátamhoz nyúlok és a melltartóm pántját keresem.

- Mit csinálsz? – hallom a hangját a hátam mögül. A tarkómon érzem lélegzetvételét, olyan közel van.

- Nem bírok melltartóban aludni, szorít. Csak nem tudom kicsatolni. – morgok idegesen, mikor  még mindig nem sikerül.

- Szívesen segítek. – szól,majd mielőtt tiltakozhatnék, gyakorlott mozdulattal kikapcsolja, elhúzza és elhúzza a testem elől.

- Hova teszed?

- Az alsógatyámba. – válaszol, mire felmordulok és felé fordulok.

De a melltartómat kidobja a folyosóra és vetkőzni kezd.

- Mi a jó fészkes fenét művelsz? – suttogom.

- Én sem bírok ilyen ruhákban aludni. – kezd vetkőzni, míg végül csak az alsógatya marad rajta, de azt is húzni kezd magáról lefele.

- Ha leveszed én megyek. – sziszegem neki, és lefogom a kezét.

- Miért, te akarod levenni inkább? – kuncog.

Komoly tekintetem látva felsóhajt és kidobja a ruháit. Újra a fal felé fordulok, azzal a szándékkal, hogy aludhassak.

- Nem horkolsz ugye? -teszi fel a kérdést.

- Haha. Jó éjt Harry.

- Jó éjt. – hallom a hangján, hogy vigyorog.

Megpróbálok elaludni, amikor egy kezet érzek meg a csípőmön.

- Nincs tapizás! – ütök rá. Ő csak röhögcsél magában.

Lehunyom szemeim, és már majdnem álomba merülök mikor megszólal.

- Jó így itt együtt , édes hármasban. Te, én , és a kicsi Harry.